Örül-e Alonso, hogy szenved a Ferrari?

F1

2016. augusztus 7. vasárnap, 16:42

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

Miután tavaly komoly mértékben kinyílt, idén záródott az olló Fernando Alonso és a Ferrari teljesítménye között – a spanyol pilóta előre, a maranellóiak hátrafelé lépdelnek -, de örül-e ez utóbbinak a McLaren F1-es pilótája?

A spanyol pilóta öt évet töltött el a Ferrari színeiben, de világbajnoki cím helyett csak három második helyre futotta erőfeszítéseiből. 2014 végén új kihívás miatt igazolt az alakuló McLaren-Hondához, mely rettentően gyenge szezont zárt a tavalyi évben – mialatt Sebastian Vettel feltámasztotta poraiból a Scuderiát, és három győzelmet is szerzett. Idén a wokingi istálló a fejlődés egyértelmű jeleit mutatja, de ugyanez nem mondható el Alonso egykori alakulatáról, akik inkább visszafelé esnek a Mercedestől, mintsem közelítenének hozzájuk – ráadásul a Német Nagydíj után már a Red Bull is előttük áll a pontversenyben.

Annak ellenére, hogy a spanyol pilóta némileg keserű szájízzel távozott Maranellóból, úgy vélekedik, egy győzelemre képtelen Ferrarit látni nem teszi őt boldoggá. „2014-ben úgy éreztem, hogy helyesen döntöttem. Még két év volt hátra a ferraris szerződésemből, de úgy éreztem, ez a megfelelő döntés” – idézte Alonsót a Motorsport.com. „Arra gondoltam, hogy bármilyen eredményt érnek el 2015-ben, 2016-ban, vagy a jövőben, fantasztikus volt a velük töltött időszak, és így is szerettem volna távozni. De minden év egyre több stresszel járt, mert nem jön a győzelem, és olyan, mintha a te hibád lenne.”

„Most nem érzek megkönnyebbülést, hogy nem nyernek, vagy hogy több problémájuk van. Egyáltalán nem kívánok rosszat a Ferrarinak, hiszen olyan csapatról van szó, mely örökre a szívembe zárta magát” – mondta a spanyol, hozzátéve, hogy szerinte a McLaren az egyetlen esélyes arra, hogy felvegye a kesztyűt a Mercedesszel szemben. „Ami a harmadik világbajnoki címemet illeti: véleményem szerint vagy a Mercedesnél, vagy a McLarennél fog bekövetkezni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS