Párossiker Wimbledonban, diadal egyéniben a US Openen, junior-világelsőség és felnőtt tornagyőzelmek – pazar évet zár Gálfi Dalma. Nem csoda, hogy a 17 éves teniszező nyerte el a Nemzeti Sport juniordíját.
reb •Gálfi Dalmával a nagyszerű elismerés apropóján beszélgettünk, már az újabb utazása előtt, mert a díjátadógálát a tengerentúli versenyei miatt kénytelen volt kihagyni.
– Korosztályos világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina, négyszeres Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál-győztes Késely Ajna, kétszeres ifjúsági vb-aranyérmes Homonnai Luca – csak néhány a „riválisok” közül, akik előtt megnyerted a Nemzeti Sport juniordíját. Mit szólsz hozzá?
– Hát, tényleg nem akármilyen névsor… Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen nagyszerű sportolók közül engem választottak a legjobbnak. Óriási elismerés, és sokat jelent ez a visszaigazolás.
Amerikai álom
– Gondoltad volna előzetesen, hogy ilyen kitűnő évet zársz?
– Arra számítottam, hogy jobb szezonom lesz, mint tavaly volt. Akkor novemberben kaptam lendületet, felnőttversenyeket nyertem Görögországban. Igaz, a lökés csak a januári Australian Openig tartott, és utána kisebb gödör következett, de szerencsére az év második felében ismét jó formába kerültem.
– Mitől következett be hullámvölgy?
– Mentálisan nehéz folyamatosan topon lenni. Pedig amikor nem megy a játék, akkor is ugyanúgy fel kell kelni, odatenni magadat az edzésen. Néha pokolian nehéz, de át kell lendülni rajta.
A múlt héten rendezett Eddie Herr G1-es versenyen párosban a döntőig, egyesben az elődöntőig jutott. A héten az A kategóriás Orange Bowl-on lép pályára.
– A trófeák azt mutatják: sikerült. Annyi szép emlék közül választhatsz, melyik a három legkedvesebb?
– Időrendben haladva a Stollár Fannyval megszerzett wimbledoni páros bajnoki címmel kezdem, ráadásul az első színmagyar duó vagyunk, amelyik nyerni tudott a legrangosabb viadalon. Aztán persze felejthetetlen a US Open egyéni sikere, mert semmihez sem hasonlítható érzés volt az a győzelem. Nem sokkal később pedig megnyertem Ausztráliában életem első 25 ezer dolláros felnőttversenyét.
– A Flushing Meadows-ban aratott győzelmed után például kimondottan annak az emlékére készült cipővel lepett meg a sportszertámogatód. Nehéz ilyenkor a földön maradni?
– Örültem neki, persze, de sosem szállok el a sikerektől. Nem jellemző rám, hogy nagyképű lennék. Vidékről, Balatonfüredről jöttem, mindig is oda fogok tartozni, és ugyanaz a Gálfi Dalma vagyok, maradok, aki néhány éve is voltam.
A pillanat
– És ez a visszahúzódó, korábban önbizalomhiányos Dalma hogy érzi magát a teniszvilág forgatagában?
– Jól, mert egyúttal élvezem, ha nyüzsgés van körülöttem. Versenyzőtípus vagyok, sokkal jobban szeretek éles helyzetben pályára lépni, mint csak gyakorolni. Három hét edzés után már megőrülök, mennék valahova. Persze, néha kell a nyugalom. Ezért is jó hazatérni Füredre: bár nyáron ott is nagy a forgatag, télen viszont megkapó a csend.
– Ritkán van alkalmad élvezni.
– Ez így van, hiszen nagyjából fél évet töltök külföldön versenyzéssel, és talán két-három hét ha jut arra, hogy kikapcsolódjak, magammal foglalkozzam. Olyankor szeretek sütni, főzni, de a tanulást sem felejthetem el.
– Nem élnéd szívesebben az átlagos tinédzserek életét?
– Néha elgondolkozom, mennyivel egyszerűbb lenne csak suliba járni. Mégsem tudom elképzelni, hogy ülök az iskolapadban, otthon megírom a leckét, és nem csinálok semmi mást. Örökmozgó vagyok, mehetnékem van.
– Például most, az Egyesült Államokba.
– Még két juniorversenyen indulok, az elsődleges cél, hogy a legjobb ötben zárjam az évet a junior-világranglistán. Aztán befejezem a szereplést a korosztályban. De a legjobbak között is bizonyítani szeretnék.
– Nem lesz könnyű dolgod…
– Éppen ezért nem is akarok súlyos terheket magamra pakolni. Nem bánnám, persze, ha gyorsan haladnék előre, de nem szeretnék túl nagy célokat világgá kürtölni, mert ha nem sikerül valami, abból könnyen arcra esés lesz. Azt pedig elkerülném.
– A rossz tapasztalatok miatt vagy ennyire óvatos?
– Másokon láttam inkább, mennyire könnyű elbukni. Nagyon nagy a konkurencia, ráadásul egyre többen akár harmincéves koruk fölött érnek el jelentős sikereket. Nincs miért sietni. Egyelőre az tűztem ki magam elé, hogy jövőre bekerüljek a legjobb kétszázba. A sikereknek köszönhetően több önbizalmam van, kaptam némi löketet, hogy tényleg lehetek valaki. Ausztráliában már azt éreztem, hogy tartottak tőlem.
– Csak motiváció a diadalmenet, vagy kissé teher is?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem félsz. Az idén valóban sok szép sikert értem el, de benne van, hogy a jövő évem talán nem lesz ennyire sikeres. Sőt, biztosan nem nyerem sorra a tornákat. Lassú haladást tervezünk.
– Sokszor beszélsz többes számban.
– A családtagjaim és az edzőim is részesei a sikereknek. Hálás vagyok a korábbi tréneremnek, Babos Csabának, de úgy érzem, hogy Barátosi Leventével és Temesvári Andreával is nagyon egymásra találtunk. Jól kiegészítik egymást, remekül dolgozunk együtt.
– Mennyit számít, hogy Temesvári személyében korábbi klasszis foglalkozik veled?
– Rengeteget. Ő végigjárta azt az utat, amelyiken én is haladni szeretnék. Ismeri minden buktatóját, kihívását, és segít, hogy jól vegyem az akadályokat. Ott volt, amikor a hirtelen jött médiaérdeklődéssel kellett – és szerencsére kell – megbirkózni. Mindenben segít.
– Ő hetedik volt a világranglistán, de nem titkolt vágya, hogy lekörözd.
– Nekem is nagy álmom ez, de nagyon nehéz lesz… Persze kiegyeznék vele.
