Összecsapnak a tavalyi döntősök

A Tigers egy Enthroners, a Steelers pedig egy Cowbells elleni meccsel mutatkozik be a FEZEN Hungarian Football League (HFL) 2. fordulójában.

Ezen a hétvégén (remélhetőleg) már négy meccset láthat a publikum az elitligában. Az igazán nagy különlegesség az lesz, hogy láthatjuk a visszatérő Nyíregyháza Tigers-t, valamint a tavalyi ezüstérmes Miskolc Steelers-t. Az első körben ez a két csapat küzdött volna meg egymással, viszont a hóhelyzet alkalmatlanná tette a felsőzsolcai pályát.

Szombaton láthatjuk a Nyíregyháza Tigers-t, amely a Fehérvár Enthroners-t látja vendégül. A Tigrisek a holtszezonban jól titkolták érkezőik kilétét, a nagy bejelentésig Troy Rice volt az egyetlen import, akit megmutattak. Mellette Clifford Stokes, Greg Williams és Brian Gessel is csatlakozott a szabolcsiakhoz. Azonban az új edző neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen Thomas Smythe a Vienna Vikings-zel szép sikereket ért el nemcsak Ausztriában, de egész Európában is. Érdekes lesz az, hogy hogyan rakott össze a Divízió II-es bajnokcsapatból és az újonnan érkezőkből egy HFL-csapatot az amerikai sikeredző.18836637_1819494124734905_8059646518193233282_o

A Fehérvár Enthroners két hete bemutatkozott már az elitligában, ami nem sikerült túl fényesre. A Budapest Wolves leiskolázta a Koronázókat a First Fielden. A legnagyobb problémát a Fehérvárnak az okozhatja, hogy kulcsemberek dőltek ki a védelemből. Gyarmati Máté és Ryan Seaberg sem játszotta végig a Farkasok elleni meccset, utóbbi számára pedig, mint kiderült véget ért a szezon. Emellett Zilai János játéka is kérdéses, aki agyrázkódással hagyta el a pályát. A támadósornak is sokat kellett fejlődnie, miután mindössze egy TD-t tudott szerezni és nem működött zökkenőmentesen.29355106_1718429958214519_814173367673041297_o

Fotók: Bese Zoltán, DigitalSport

Thomas Smythe, a Nyíregyháza Tigers vezetőedzője: Két hónapig készültünk, és bizton állíthatom, hogy készen állunk! Az előző meccsünk sajnos elmaradt, ami azért rossz, mert a srácok már ki voltak éhezve arra, hogy pályára léphessenek. A jó ebben az, hogy kaptunk egy kis plusz időt a következő ellenfelünk megismerésére. Eddig csak felvételeken keresztül láttuk, hogy mire képes a Fehérvár. Nagyon jó játékosokból áll a keretük, tehát egy nagyon kiélezett csatát várok ellenük.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Egy erős ellenfél ellen kell készülnünk megint, ez az, amit tudunk. Mást egyelőre nem, hiszen nincs videónk a Tigers-ről. Az elmúlt két hétben a saját magunk hibáit elemeztük, nagyon bízom benne, hogy sokat ki is tudunk javítani. A támadásokban vissza kell térni ahhoz, ami a játékunk, mert az előző találkozón ez nem sikerült. Több sérültünk nem tud visszatérni még, de jó páran harcra készek megint. Sokkal jobb játékot várok, mint az első találkozónkon, remélem, a sérülések kevesebb problémát okoznak majd.

Nyíregyháza Tigers-Fehérvár Enthroners
Időpont: április 7. (szombat), 15.00
Helyszín: NyVSC-pálya (Nyíregyháza, Tiszavasvári út 4.)
Belépő: ingyenes

 

Térjünk át a vasárnapra, amikor is hasonlóan nagy izgalmakat rejtegető meccsek kerülnek a középpontba. Ez különösen igaz a Miskolc Steelers és a Budapest Cowbells felsőzsolcai párharcára. Az Acélosoknak sajnos elmaradt a nyitómérkőzése, de hazai pályán pótolhatják. A Steelers-ből kulcsjátékosok távoztak a holtszezonban Troy Rice, Menczel Dániel (mindkettő Nyíregyháza Tigers) és A.J. Benson (TD Store Eagles). Ám őket új importokkal és kiváló képességű magyar játékosokkal tudtak pótolni, akik alig várják már, hogy megmutathassák Magyarországnak, hogy mit tudnak.19780499_1439693652776063_8987341132617726082_o

Ám a Budapest Cowbells ellen ez nem lesz egyszerű. A Kolomposok győzelemmel kezdték az idényt. A TD Store Eagles elleni hazai összecsapáson ismét bebizonyították a fővárosiak, hogy a második félidőben rendkívül veszélyesek. A szünetben ugyanis Karim Trabelsi vezetőedző fel tudja úgy rázni csapatát, hogy attól mind a támadósor, mind a védelem megtáltosodik. Amennyiben a defense jól tartja magát a Steelers ellen az első két negyedben, akkor nehéz pillanatokat élhetnek meg az acélvárosiak.Cowbells_Eagles_20180324151026_e

Fotók: Bratincsák Péter, Váradi Barna és Király Etelka

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Sajnos nem tudtunk néhány hete pályára lépni, de a srácok készen állnak és izgatottak nagyon. Sokat lehet tanulni az edzéseken, de a meccsszituációk adják a plusz leckéket. Az, hogy halasztódott a szezonkezdet jó is és rossz is. A meglepetés erejével csaphatunk le ellenfelünkre, de a játék gyorsaságát most fogjuk csak megízlelni idén, ami hátrányt jelenthet. Mint mindig, szeretnék egy jó meccset játszani. Ha csapatként fogunk együttműködni, akkor meglesz a lehetőségünk arra, hogy győzzünk.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Nagyon jól ismerjük az ellenfelünket, hiszen az alapszakasz meccsek mellett már két döntőt is vívtunk egymással. Az egyetlen rejtély számunkra, hogy milyen importokat hoztak. A képességükre vasárnap derül fény. A támadósorunknak és a special teamnek fel kell javulnia erre a mérkőzésre a legutóbbi tapasztalatok alapján. Viszont a Miskolcnak most volt ideje készülni azzal, hogy az időjárás miatt az első találkozójuk elmaradt.

Miskolc Steelers-Budapest Cowbells
Időpont: április 8. (vasárnap), 12.00
Helyszín: Felsőzsolcai Sportpálya (Felsőzsolca, Bólyai János utca)
Belépő: 1000 Ft

 

A Budapest Wolves és a DAK Acél Gorillaz párharca is tartogat bőven magában pikantériát. A Farkasok ugyanis a tavalyi szezonnyitón még kikaptak a Gorilláktól idegenben. Most viszont hazai pályán adhatják vissza a kölcsönt. Erre meg is van az esélyük látva a két héttel ezelőtti teljesítményüket. A Wolves magabiztos sikere a Fehérvár otthonában azt mutatta, hogy a fővárosiaktól idén nem nagyon lehet majd bukdácsolásra számítani. Az offense és a defense produktuma is kimagasló volt, különösen az évek óta gyengepontnak számító DB-sor tűnt acélosnak Darius Lewis-zal az élen.29664854_1718430451547803_3470653077294112081_o

Ez talán elég lehet ahhoz, hogy megfékezze a Gorillák támadósorát, amely nem volt képes pontokat felvinni az eredményjelzőre hazai közönség előtt a Győr ellen. Grátz Vilmos vezetőedző törhette is a fejét ennek a problémának a kiküszöbölésén, ami nem tűnik egyszerű feladatnak. A védelem viszont továbbra is félelmetes formában van. A tavalyi alapszakaszban kimagaslóan teljesítő Gorillaz defense Cody Enmant állandóan veszélyben tartotta. Erre ezúttal is számíthat Bencsics Márk, aki remélheti, hogy most a támadófal ki fog tartani.BL0_1290_00001

Fotók: Becs László, DigitalSport

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Nagyon sok kisebb-nagyobb hibát kellett kijavítanunk a következő mérkőzésig. Az offense megtorpant, a defense hibázott a coverage-ben, a special teamnél is becsúszott néhány pontatlanság, a stáb rossz döntéseket hozott időnként, köztük én is. Természetesen készülünk a Gorillaz pass rushjára, de úgy általában az egész védelemre és hiba lenne nem készülni a támadójátékuk javulására. A védelem idén is kiemelkedően játszik, fontos, hogy sokat foglalkozzunk vele és megfelelő játékaink legyenek. A legfontosabb, hogy jól hajtsuk végre az eltervezett playeket. Bár nem az elképzeltek szerint állt össze a múltkori mérkőzésre a támadófalunk, de nagyon jól teljesítettek a játékosok mind a futásban, mind Márk megvédésében. Most is nagy lesz a nyomás rajtuk. Természetesen fontos győzelem volt a Fehérvár elleni, örülünk neki, hiszen szép csapatmunkának volt köszönhető az eredmény. Ennek ellenére nem lehet hátradőlni. Úgy gondolom, csak nehezebb összecsapások várnak ránk. Mérkőzésről mérkőzésre azon kell dolgoznunk, hogy jobbak legyünk, mert csak így érhetjük el a céljainkat.

Bachrathy Kornél, a DAK Acél Gorillaz elnöke: Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de ez így volt tavaly is. Azóta a Wolves védelem erősödött, nem lesz könnyű dolgunk. Remélem, tanultunk a hibáinkból és vállalható offense-t tudunk mutatni, akkor lehet esélyünk.

Budapest Wolves-DAK Acél Gorillaz
Időpont: április 8. (vasárnap), 14.00
Helyszín: Angyalföldi Sportközpont (Budapest, Rozsnyai utca 4.)
Belépő: 1000 Ft; Diák/Nyugdíjas: 500 Ft

 

És végül marad egy Győr Sharks-TD Store Eagles összecsapás felvezetőnk végére. A Cápák győzelemmel utazhattak haza Dunaújvárosról. Troy Baker vezetőedző viszont nem volt a fellegekben a siker után. A védelemre nem panaszkodott, mivel ez az egység felvette a harcot a Gorillákkal az 1. fordulóban. Csizmazia Tamás sackjei például nagyon kellettek legutóbb. A támadósorral kellett nagyon sokat dolgozni az elmúlt hetekben, amelynek csak pillanatai voltak Dunaújvárosban. Cody Enman még nem volt tökéletes összhangban az elkapókkal. Viszont a Schwarz Ferenc, Andres Fernandez, Arthur Brown és Becs László négyes már egy biztos pontja lehet a Sharks-nak pontszerzés tekintetében. És még Kövecses Attila.BL0_1019_029

A TD Store Eagles-nek pedig Storcz András. Legalább is, ahogy Boda Gábor vezetőedző elmondta, az ő rúgótechnikáját jobban ki kellett volna használni. Ám a Cápák ellen nem biztos, hogy ez elég lesz ugyanis a Gorillák ellen remeklő defense-t nehéz lesz feltörnie az újoncnak. A.J. Benson szárnyalása is várat még magára, de egy ilyen kaliberű elkapónak elég csak egyet villannia és már nagyot fordul a világ. A Sasoknak azért volt min dolgozniuk a Cowbells elleni vereséget követően, de bizonyosan kihasználták ezt az időt arra, hogy a hibákat kijavítsák.Cowbells_Eagles_20180324152218_e

Fotók: Becs László, Váradi Barna és Király Etelka
Grafika: Hungarian Football

Troy Baker, a Győr Sharks vezetőedzője: Az előző mérkőzésre visszatekintve az offense-ben javulnunk kell. De nagy része az én hibám volt. Nem helyeztem a csapatot jó helyzetbe a pályán. De voltak pályán kívüli okok is, hiszen a fényviszonyok miatt csak 2 órát tudtunk edzeni azon a héten. Most viszont volt időnk edzeni és tisztáztunk sok dolgot. Szerintem az Eagles egy jó csapat, amely két hete egy bajnoki címre esélyes együttessel csapott össze. Nehéz lehetett számukra egy új szintre emelkedniük játékban a regnáló bajnok ellen. Így egy nehéz szezonnyitójuk volt, viszont ezúttal nehezebb ellenfélre számíthatunk, abban biztos vagyok. Muszáj a hibákat az offense-ben elkerülni, és magunkba néznünk, hogy kihozhassuk magunkból a legjobbat. Most felkészültebbek vagyunk és szeretnénk az önbizalmunkat egy győzelemmel tovább növelni. Készen állunk egy jó meccsre egy kiváló ellenféllel szemben!

Boda Gábor, a TD Store Eagles vezetőedzője: Az ország legjobb rúgója van nálunk és egy hárompontost sem rúgtuk legutóbb. Ez nem fordulhat elő most. Kemény küzdelemre számítunk, ha megcsináljuk azt, amikre felkészültünk, akkor győzni fogunk. Viszont szerintem a Győr védelmében vannak rések, amiket meg kell támadnunk és ki kell használnunk. Okosan játszanak, nem hagyhatjuk, hogy ők irányítsák a mérkőzést, mert akkor nagyon nehéz dolgunk lesz.

Győr Sharks-TD Store Eagles
Időpont: április 8. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Elektromos pálya (Győr, Kiskút liget)
Belépő: 1000 Ft (diákigazolvánnyal ingyenes)FEZEN_MAFSZ

Forrás: http://mafsz.org – RSS