Összetűzés tört ki a magyar-román futballmérkőzés után a szurkolók és a rendőrök között a budapesti Dózsa György útnál felállított színpad előtt pénteken késő este, míg az Ötvenhatosok teréről rendbontás nélkül távoztak a közös meccsnézésről a szurkolók.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Románia csapatával a Puskás Ferenc Stadionban zárt kapuk mögött rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, a vendégek a 92. percben egyenlítettek ki és ezzel pontot raboltak a vendéglátóktól. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által a budapesti Ötvenhatosok terére szervezett közös meccsnézésre mintegy négyezer ember gyűlt össze, miközben szurkolók egy másik csoportja a Puskás Ferenc Stadion melletti Dózsa György úton felállított színpadnál koncerttel várta a mérkőzés kezdetét, az MTI tudósítójának beszámolója szerint több ezren. A résztvevők közül többen magyar, székely és árpádsávos zászlókkal érkeztek. Ez utóbbi eseményt a Jobbik támogatta.
A meccs után összetűzés tört ki a szurkolók és a rendőrök között a Dózsa György úti színpad előtt. A szurkolók közül néhányan sörösüvegekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója este fél tizenegy körül.
A szurkolók betörték egy rendőrautó hátsó szélvédőjét, a rendőrök sorfallal terelték a metrómegálló felé a tömeget, amelyből több embert kiemeltek.
A Syma csarnok előtt is üvegekkel dobálták a rendőröket a szurkolók.
Később újabb rendőri egységek érkeztek a Puskás Ferenc Stadion környékére, a Dózsa György útra. Az MTI egyik tudósítója azt látta, hogy a rendőrök a közeli benzinkútnál gyülekeznek, ahol az épületben egy fekvő férfit is látni, akihez mentő érkezett.
Este 11 után nem sokkal a tömeg oszlani kezdett.
A Dózsa György úti viharos jelenetekkel szemben az Ötvenhatosok teréről csalódott hangulatban, de rendbontás nélkül távoztak a szurkolók.
A drukkerek a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetése miatt nem mehettek be a Puskás Ferenc Stadionba. A FIFA az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt sújtotta – pénzbüntetés kiszabása mellett – stadionbezárással az MLSZ-t.




