Öt magyar konzul is jelen lesz a Magyarország-Litvánia futballmeccs helyszínén

MH/MTI
2023. október 17. kedd. 7:59

“Litvániában jó lenne nyerni. Az biztos, hogy a szurkolókon nem fog múlni, hiszen mind az 1500 vendégjegyet megvásárolták” – mondta, hozzáfűzve, hogy az érintettek alapvetően egyénileg utaznak a balti országba.
“Azt kérem mindenkitől, hogy vigyázzanak magukra, és ha bármifajta ügyes-bajos dolguk akad, akkor forduljanak bizalommal azon öt konzul kollégám egyikéhez, akik már a helyszínen vannak” – emelte ki.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy négy, Vilniusban dolgozó munkatársa mellé egy, a külügyminisztérium központi konzuli stábjából kiküldött kolléga csatlakozott.
Őket a +370 655 54 343 ügyeleti telefonszámon lehet elérni, akár már most is – tájékoztatottt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság is küldött ki rendőröket, akik a magyar szurkolókkal együtt ott lesznek a stadionban annak érdekében, hogy ne legyen baj – tudatta.

Közölte: sajnos, előző nap néhány magyar állampolgárt előállítottak, illetve őrizetbe vettek. A csoport néhány tagját már elengedték, ketten vannak még vizsgálati fogságban, és az ígéretek szerint a meghallgatásukat követően hamarosan ők is szabadlábon távozhatnak majd.

“Konzulunk, kollégánk természetesen folyamatosan kapcsolatban van a hatóságokkal és az őrizetben lévő két magyar állampolgár egyikével, és reméljük, hogy ez a kérdés a mai napon, még a mérkőzésig meg fog oldódni, több ilyen problémánk pedig reméljük, hogy nem lesz a mai nap folyamán” – mondta.

“Mindenkinek jó szurkolást és természetesen magyar győzelmet kívánok!” – jelentette ki.

Objektum doboz

Írta a Magyar Hírlap