Öt volt fradistával a Ferencváros ellen a Budafok

Szerdán az elődöntők első mérkőzéseit rendezik a Magyar Kupában, a Ferencváros a harmadosztályú Budafokot, a Vasas a Mezőkövesdet fogadja.

A Budafok már azzal története legnagyobb sikerét érte el, hogy biztosította helyét a Magyar Kupa elődöntőjében (több mint 100 éves fennállása során a legjobb nyolc közé sem jutott el ezt megelőzően), a fináléba jutás pedig már-már a világraszóló bravúr kategóriát jelentené, az ellenfél ugyanis a címvédő Ferencváros lesz.

Az NB III Közép-csoportját hat pont előnnyel vezető budafokiak tapasztalatból tudják, hogyan kell bravúr elérni élvonalbeli rivális ellen, a kupa harmadik fordulójában ugyanis a Videoton FC-t búcsúztatták a sorozatból. A Vidi mellett a Szeged 2011 és a Sopron is magasabb osztályú riválisként esett áldozatul a budafokiaknak.

A Budafok fiatal játékosai számára minden bizonnyal sokáig emlékezetes élmény lesz a Ferencváros ellen játszani, a kerettagok rutinosabb fele viszont jelentős élvonalbeli tapasztalatot szerzett már pályafutása korábbi szakaszában, így számukra nem lesz újdonság a Fradi ellen szerepelni. Többen is akadnak, akik egyenesen volt csapatuk ellen lépnek pályára szerdán: Oláh Lóránt, Csizmadia Csaba, Pülöskei Péter és Grúz Tamás is játszott korábban a zöld-fehérek színeiben, míg Prukner László vezetőedzőként irányította a Ferencvárost.

– Nagy élmény lesz a Ferencváros pályáján játszani, hiszen egy szép stadionban, kiváló csapat ellen mutathatjuk meg magunkat. A Fradinál sok minden változott, mióta eljöttem, nemcsak a stadion más, de a játékoskeretből sincs már ott senki abból az időszakból, amikor még én is zöld-fehérben játszottam – mondta az mlsz.hu-nak Csizmadia Csaba. – Tudjuk, hogy ellenfelünk számára a kupagyőzelem a legfontosabb cél az idényben, ezért biztos vagyok benne, hogy a lehető legkomolyabban veszi a mérkőzést, nincs már meg az az előnyünk, hogy esetleg kevésbé készülnek ránk a magasabb osztályú ellenfelek. Arra számítok, hogy a Ferencváros az első percektől kezdve támadni fog ellenünk, de ne felejtsük el, hogy kizárólag ellenfelünknek lesz vesztenivalója, hiszen muszáj továbbjutnia. Mi teher nélkül lépünk pályára, az elődöntőben való szerepléssel túlteljesítettük az elvárásainkat, ez a két meccs már ajándék számunkra, ami persze nem azt jelenti, hogy eleve feladnánk a továbbjutást. Szeretnénk két jó meccset játszani, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban helytálljunk. Sok rutinos játékos szerepel a csapatunkban, akik számára nem lesz újdonság egy NB I-es csapat ellen szerepelni, a fiatalokat pedig különösen hajtja majd a bizonyítási vágy, hiszen roppant tehetségesek, meggyőződésem szerint hamarosan akár az élvonalba is eljuthatnak, és egy ilyen párharc tökéletes alkalom arra, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Érdekesség, hogy a Ferencvárosban is játszik az ellenfél egy korábbi futballistája: Lovrencsics Gergő annak idején két évet húzott le szerdai ellenfélnél.

– A Budafok volt az első állomás, ahol igazán elindult a felnőtt karrierem. Sajnos kiestünk az NB II-ből, de a harmadosztályban sikerült egy jó félszezont nyújtanom, amivel felhívtam a Pécs figyelmét, tehát sokat köszönhetek a Budafoknak, hogy játéklehetőséghez jutottam és bíztak bennem. Akkor még szakközépiskolába jártam, és az érettségi mellett játszottam náluk – nyilatkozta a fradi.hu-nak Lovrencsics. – Nehéz mérkőzés lesz, a Budafok nem véletlenül jutott el idáig. Bebizonyították, hogy akárkivel képesek felvenni a versenyt, gondolok itt például a Videotonra. Nem szabad őket lebecsülni, tapasztalt játékosaik vannak, egy tapasztalt edzővel. Száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy hazai pályán megnyerjük a mérkőzést.

A kupameccsre online, a ticket.groupamaarena.com oldalon, valamint személyesen a Groupama Aréna Jegypénztárában (K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 9.00-13.00) kaphatók a belépők. A Budafok szurkolói a Promontor utcai stadionban válthatnak jegyeket kedd délután 17.00 óráig, illetve a mérkőzés előtt a Groupama Aréna vendégpénztárában.

A másik elődöntő két csapata, a Vasas és a Mezőkövesd eddig kétszer találkozott egymással az OTP Bank Ligában, mindkét összecsapást a Vasas nyerte meg: hazai pályán, még az Illovszky-stadionban 4-0-ra, Mezőkövesden 2-0-ra diadalmaskodott, most egy harmadik helyszínen, a Szusza Ferenc Stadionban meccselnek a felek. A bajnokságban az angyalföldiek legutóbbi négy mérkőzésükből hármat megnyertek, a borsodi alakulat viszont ugyanebben a periódusban csak egy győzelmet aratott. Az angyalföldiek három ponttal vannak elmaradva az éllovas Honvéd mögött, a Mezőkövesd ugyanakkor csak négy ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló DVTK-t.

Április 25-én, kedden, 9:00 és 12:00 között, valamint 16:00 és 18:00 óra között, továbbá április 26-án, szerdán 9:00 és 12:00 óra között a Hajdú-Forgách utca sarkán található pénztárkonténerben vagy a Vasas FC földszintes irodaépületében is lehet elővételben jegyet venni a mérkőzésre. Pénztárnyitás a Szusza stadionnál 2 órával mérkőzés kezdete előtt, vagyis 14:00 órakor lesz.

A Magyar Kupa elődöntőinek szerdai programja:

Vasas-Mezőkövesd-Zsóry, 16.00
Ferencváros-Budafok, 18.00

Forrás: www.mlsz.hu – RSS