Ötméteresek után, második ifi válogatottunk a Comen kupán

Comenkupaifik

A rendes játékidő nem hozott döntést a krétai torna fináléjában, az ötmétereseket pedig Montenegró egy hajszállal jobban lőtte.

Comenkupaifik

A magyar csapat!

Hibátlan mérleggel jutott el ifi válogatottunk a Comen Kupa döntőjéig, ahol a Montenegró várt a mieinkre. A mérkőzés rendes játékideje döntetlent hozott, így jöhettek az ötösök, amik kicsivel ellenfelünknek ment jobban , így végül 22-23-ra végzett a csapat

Horkai György utánpótlás kapitány így értékelt: “Nagyon hasznos volt ez a torna, ezeket a meccseket nem lehet modellezni és reprodukálni az edzéseken. Jó, hogy itt voltunk, köszönjük a szövetségnek, hogy lehetővé tették az utolsó pillanatban a beugrást. Nem vagyok elkeseredve, hogy másodikak lettünk, sőt. Nem mondtam a fiúknak, de kicsit még örülök is, hogy nem nyertük meg a tornát, a végén még elszállnának a srácok, és elhinnék, hogy nagyon jók. Egyébként nagyon jók, legalábbis egyre jobbak vagyunk, de az a helyzet, hogy mindenki az. Ezt a korosztályt már tavaly is dicsértem, még nem láttam ennyire erős mezőnyt talán sohasem. A szerbek, akik tavaly megnyerték az Európa-bajnokságot, most hetedikek lettek, a házigazda görögök hatodikak, a horvátok zártak ötödikként. – majd így folytatta – “Apróságok döntenek, nüanszok. Mint a mai meccsen, ahol elég sok helyzetet kihagytunk, az elején három fórt és két 5 méterest, egy ilyen csapat ellen ezt nem lehet megengedni. De sok szép dolgot csináltak a fiúk, a szoros emberfogás nagyon jól működött. A spanyolok elleni tegnapi meccs egy háború volt, a mai egy igazi vízilabdacsata. Nagyon erősek az ellenfelek, különösen meglepett a spanyolok játéka. Baromi kemények, mennek előre, nyakra fognak, nem viccelnek, ráadásul elég erős lövők is vannak náluk, és a bírók engedik a kemény játékukat. Mindig jók voltak a spanyolok utánpótlásban, de ennyire jó csapatot még nem láttam, függetlenül attól, hogy két éve az ifi vb-n a döntőt ellenük vívtuk. Egy dolgot sajnálok, ez egy csodálatos helyszín, rengeteg turistával, sűrű programokkal, és nem láttunk belőle semmit. Na jó, nem ezért és nem nyaralni jöttünk, hanem dolgozni, fejlődni. Szerintem ez sikerült. Holnap reggel megyünk Athénen keresztül Bécsbe, és onnan Budapestre, legközelebb szerdán edz a csapat.” -fejezte be a waterpolo.hu-nak.

Comen Kupa, döntő: 

Montenegró-Magyarország 23-22 (4-4, 1-2, 4-4, 3-2 – 11-10 – ötméteresekkel)
magyar gólszerzők.: Fekete G. 6, Vadovics 5, Sugár 3, Teleki 3, Burián 2, Baksa 2 Nagy Á. 1

További helyosztók:

Szerbia Ciprus 17-4 (7. helyért)
Görögország-Horvátország 17-19 (5. helyért)
Olaszország-Spanyolország 9-14 (brozmeccs)

A Comen Kupa végeredménye:

1. Montenegró
2. Magyarország
3. Spanyolország
4. Olaszország
5. Horvátország
6. Görögország
7. Szerbia
8. Ciprus

A fotót a vlv-n találtuk

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS