Ötödszörre nem tudta legyőzni a Honvédot a Ferencváros

(fotó: MTI)

A Budapest Honvéd 2-1-es győzelmével ért véget az OTP Bank Liga 24. fordulójának rangadója, a kispestiek és a Ferencváros összecsapása.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Zsótér (20.), Eppel (32.), illetve Moutari (39.)

A két csapat az idény során ötödször találkozott egymással, az előző négy találkozót (két bajnoki- és két kupameccset) egyaránt a Ferencváros nyerte. Eleinte szinte kizárólag a házigazda kispestiek veszélyeztettek, és a 20. percben meg is szerezték a vezetést, miután Zsótér Donát a felezővonaltól indulva lövőhelyzetig jutott, és 15 méterről a hálóba bombázott. A folytatásban sem változott a játék képe, így nem volt meglepő, hogy Eppel Márton találatával növelte előnyét a Honvéd. A hazaiak ezután több ígéretes helyzetet is kihagytak, majd a Ferencváros nigeri középpályása, Amadou Moutari némileg váratlanul szépített, így a szünetben csak egy gól volt a különbség. A második felvonásban javult a Ferencváros teljesítménye, több lehetőséget is kidolgozott, de nem tudott egyenlíteni. A német vezetőedző, Thomas Doll most irányította századik alkalommal bajnoki meccsen az FTC-t. Mérlege 62 győzelem, 22 döntetlen, és immár 16 vereség. Ez volt a két csapat 201. egymás elleni találkozója az élvonalban, a kispestiek 60. sikerüket ünnepelhették, 31 döntetlen mellett 110 meccset nyert a Ferencváros. Győzelmével a Honvéd egy pontra megközelítette az éllovas Videoton FC-t a tabellán.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS