OTP Bank Liga: 15 éve nem tett ilyet a Ferencváros

A Videoton FC hazai pályán március 11. óta először nem kapott gólt. A DVSC a legutóbbi négy hazai mérkőzésén tíz pontot szerzett. A kispestiek 2008. november 8. óta először szereztek az NB I-ben vendégként öt gólt. A Ferencváros sorozatban harmadszor szerzett három gólt bajnoki mérkőzésen, hasonlóra a csapat 2002 októberében volt legutóbb képes az NB I-ben. Az MTK 2012. november 10. óta először kapott három gólt hazai bajnoki mérkőzésen, akkor a Győri ETO volt a legyőző, azon a meccsen is Varga Roland szerezte az első gólt. Az OTP Bank Liga 30. fordulójának érdekességei.

VIDEOTON FC–SWIETELSKY-HALADÁS 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Nego (16.), Géresi (86.)

– A Vidi immár öt forduló óta veretlen.
– Hazai pályán március 11. óta először nem kapott gólt Henning Berg csapata.
– Loïc Nego tavaly április 30. óta az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában. Tavaly az utolsó öt fordulóban négy gólt szerzett.
– Géresi Krisztián október 22. óta először talált bajnoki mérkőzésen a kapuba, a hatodik góljánál tart az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében.
– A Haladás a legutóbbi három idegenbeli meccsén csupán egy pontot szerzett. A legutóbbi kettőn hat gólt kapott.
– Tavasszal negyedszer nem szerzett gólt a Haladás a bajnokságban.
– A Videoton FC a legutóbbi három hazai bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerte a Haladás ellen.

DEBRECENI VSC–ÚJPEST FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Heris (78., öngól)

– A DVSC emberhátrányban játszott a második félidő második felében, Filip kiállítása (67.) miatt. A Loki nem először nyert emberhátrányban a mostani bajnokságban.
– A debrecenieket a 2016–2017-es idényben (és tavasszal) másodszor segítette győzelemhez öngól. Április elsején a Vasasból Burmeister talált a saját kapujába. Jonathan Herisnek ez volt a második öngólja az NB I-ben, 2015. augusztus 8-án a Puskás Akadémia ellen lőtte az elsőt.
– Leonel Pontes együttese a legutóbbi négy hazai mérkőzésén tíz pontot szerzett.
– A DVSC az elmúlt 13 hónapban háromszor győzte le a Nagyerdei Stadionban az Újpestet.
– A lila-fehérek szeptember 17. óta először kaptak ki a bajnokságban két egymást követő mérkőzésen. Akkor is a debreceni vereség volt a kettőből az egyik.
– Vendégként először maradt szerzett gól nélkül az Újpest az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében.
– Harmadszor kapott ki idegenben Nebojsa Vignjevics együttese a tavaszi bajnoki idényben.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BUDAPEST HONVÉD 1-5 (1-0)
Gólszerzők: Kink (17.), illetve Kamber (51.), Lanzafame (66., 88.), Bobál D. (75.), Eppel (84.)

– A Mezőkövesd elveszítette az első mérkőzését az edzőváltás után. A hazaiak a legutóbbi három mérkőzésüket elveszítették. Ilyen rossz sorozatuk augusztusban volt legutóbb a mostanit megelőzően.
– Tarmo Kink a harmadik gólját szerezte a bajnoki idényben. Az első kettőt győztes meccsen érte el, most először veszített a Mezőkövesd olyan élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, amelyen az észt játékos a kapuba talált.
– A Bp. Honvéd a legutóbbi hat idegenbeli bajnoki meccséből csak kettőt nyert meg.
– A kispestiek 2008. november 8. óta először szereztek az NB I-ben vendégként öt gólt. Akkor a REAC ellen győztek 5-2-re. – Davide Lanzafame az első magyarországi idényében 10 mérkőzésen 5 gólt szerzett, most 22 mérkőzésen elért 11 találatnál jár. Átlagosan minden második mérkőzésen biztosan lehet számítani egy góljára. Mindössze másodszor duplázott, négy éve májusban az Egernek lőtt két gólt.
– Eppel Márton visszavette a vezetést a góllövőlistán, a szombati a 13. gólja volt.
– Djordje Kamber gólja volt az első olyan bajnoki gól tavasszal, amelyet nem Lanzafame, Eppel vagy Zsótér szerzett a Honvéd játékosai közül.

GYIRMÓT FC GYŐR–DIÓSGYŐRI VTK 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Radeljić (93.), illetve Makrai (2.)

– A Diósgyőr mindössze másodszor játszott döntetlent a 2017-es tavaszi bajnoki idényben.
– Bódog Tamással eddig csak egyszer kapott a gárda a bajnokságban, azon az egyetlen, a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen nem szerzett gólt.
– A DVTK a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén öt pontot szerzett. Előtte tizenhárom találkozón csak négyet.
– Makrai Gábor már három gólt szerzet tavasszal az OTP Bank Ligában. Ezzel ő a csapat legeredményesebb tagja.
– A Gyirmót ötödször játszott döntetlent 2017 tavaszán az OTP Bank Ligában. Minden csapatnál többször.
– Anto Radeljić a második gólját érte az NB I-ben, a Haladás elleni hazai meccsen szerezte az elsőt.
– A két csapat eddigi három, egymás elleni élvonalbeli mérkőzésén mindkettő nyert egyszer 1-0-ra, most pedig döntetlenre végeztek.

VASAS FC–PAKSI FC 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Lenzsér (8.), Bartha (83.), Hahn (93.)

– A Paks három elveszített mérkőzés után győzött ismét.
– A zöld-fehérek a mostani előtt legutóbb 2015. május 23-án nyertek vendégként legalább három góllal, 4-0-ra verték a Pápát.
– Csertői Aurél együttese február 18. óta először nem kapott idegenben gólt.
– Lenzsér Bence a mostani előtt 2016. február 27.én szerzett gólt az NB I-ben. Akkor (is) a Paks 3-0-ra megverte a Vasast.
– Bartha László a kilencedik bajnoki gólját érte el az idényben. Ez egyéni rekordja, túlszárnyalta a 2010–2011-es, nyolcgólos teljesítményét.
– A Vasas mindössze másodszor nem szerzett gólt tavasszal.
– A piros-kékek tavasszal mindössze egyszer nyertek a bajnokságban pályaválasztóként, a legutóbbi öt hazai meccsükből csak a listavezető Bp. Honvéd ellen szereztek pontot, de akkor hármat!

MTK BUDAPEST–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 1-3 (0-3)
Gólszerzők: Ramos (80.), illetve Varga (10.), Lovrencsics (31.), Moutari (45.)

– A Ferencváros sorozatban harmadszor szerzett három gólt bajnoki mérkőzésen. Hasonlóra a csapat 2002 októberében volt legutóbb képes az NB I-ben.
– Thomas Doll együttese az első három forduló óta először nyert sorozatban három bajnoki meccset.
– A 2016–2017-es idényben először nyert meg két egymást követő idegenbeli bajnoki mérkőzést.
– Az MTK április elseje óta először kapott ki bajnoki mérkőzésen.
– A kék-fehérek 2012. november 10. óta először kaptak három gólt hazai bajnoki mérkőzésen. Akkor a Győri ETO volt a legyőző, azon a meccsen is Varga Roland szerezte az első gólt
– Az MTK a legutóbbi három hazai mérkőzésén nem nyert az Új Hidegkuti Stadionban.
– Amadou Moutari a harmadik, Varga Roland a második, Lovrencsics Gergő az első gólját érte el a bajnoki szezonban.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS