OTP Bank Liga: három vendégsiker, Gera-tripla Gyirmóton

A DVTK Pakson, az Újpest Mezőkövesden, a Ferencváros Gyirmóton szerzett három pontot az OTP Bank Liga 28. fordulójának délutáni mérkőzésein.

Paksi FC-Diósgyőri VTK 0-1 (0-1)
Gólszerző: Ugrai (14.)

A vendégek szabadrúgásgóllal az első negyedóra végén megszerezték a vezetést, s a szünetig nem is engedték ki a mérkőzés irányítását a kezükből. Többet birtokolták a labdát, kezdeményezőbbek voltak, de fölényük további találatokban nem mutatkozott meg a védekezésben nagy erőket mozgósító paksiakkal szemben. Fordulás után sem változott jelentősen a játék képe. A Diósgyőr őrizte egygólos előnyét, a Paks pedig nem jelentett komoly veszélyt a vendégkapura. A borsodi együttes ezzel az idén először nyert idegenben, míg a tolnaiak a szezonban első alkalommal kaptak ki hazai pályán.

MTK Budapest-Videoton FC 1-1 (1-1)
Gólszerző: Kolomojec (8.), illetve Maric (6.)

Gyors gólváltással indult a találkozó, majd a folytatásban a székesfehérvári együttes játszott veszélyesebben: a szünetig egy hazai kapura lövésre nyolc vendég kísérlet jutott. A fordulást követően is fölényben futballozott a Vidi, Petkovicnak bravúrra is szüksége volt az újabb fehérvári találat megakadályozásához, végül egyik csapat sem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.

Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Bacelic-Grgic (92.), illetve Andric (32.), Bardhi (35.), Balázs B. (72.)

A lila-fehérek irányították a játékot, de egészen a félidő hajrájáig igazi nagy helyzetig nem jutottak el. Tíz perccel a vége előtt azonban „kihagyott” a hazai védelem, ezt az Újpest gyorsan két góllal büntette. A fordulást követően előnye tudatában még magabiztosabban futballozott a vendég együttes, amelynek egyik legjobbja a csatár poszton bevetett középpályás Balázs Benjámin volt, aki a 72. percben egy szép egyéni megmozdulással – némi kapushiba segítségével – eldöntötte a három pont sorsát. A végeredményt a 92. percben az ekkor már tíz emberrel futballozó hazaiak Bacelic-Grgic szépítőgóljával állították be. A lila-fehérek ezzel sorozatban ötödik tétmérkőzésükön maradtak veretlenek, a tabellán pedig a hatodik helyre léptek előre.

Gyirmót FC-Ferencváros 2-3 (1-2)
Gólszerző: Novák (21.), Tamás (77.), illetve Gera (35., 38., 59., a harmadikat 11-esből)

Aktívan kezdtek a csapatok, a vendégeknek volt több kaput eltaláló lövésük, vezetéshez mégis a hazaiak jutottak: Simon Ádám távolról a kapura emelte a labdát, amely a felső lécről kipattant, Novák Csanád pedig belefejelt, s Holczer Ádám hasa alatt átcsúszott a gólvonal mögé. Az FTC ezután átvette az irányítást, és Gera Zoltán két fejesgóljával négy perc alatt fordított. A szünet után is a zöld-fehéreknél volt többet a labda, s bár Holczernek is kellett védenie, a Varga Roland által kiharcolt 11-est Gera értékesítette, s ezzel úgy tűnt, el is dőlt a három pont sorsa. A Gyirmót azonban nem adta fel, a hajrára fordulva Tamás Krisztián látványos találatával szépített, majd kapufát is lőtt. A 91. percben aztán 11-eshez jutott, de Simon András lövését Holczer Ádám kivédte, így az egyenlítés nem sikerült.

Debreceni VSC-Swietelsky Haladás 4-2 (3-1)
Gólszerző: Handzic (16.), Holman (25., 34.), Könyves (61.), illetve Williams (24.), Tóth M. (87.)

A Debrecen nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, érezhető volt, hogy számára nagy a tétje az összecsapásnak a bennmaradásért vívott küzdelemben. A hajdúságiak fölénye bő negyedóra alatt góllá érett. A hazaiak a vezető találatuk megszerzése után sem vettek vissza a tempóból, ennek ellenére a szombathelyiek jószerivel első lehetőségükből váratlanul egyenlítettek. A vendégek öröme nem tartott sokáig, a Debrecen egy percen belül ismét előnybe került, amit tíz perc múlva Holman a második góljával meg is duplázott. A folytatásban már óvatosabban futballozott a Debrecen, ezáltal nem játszott annyira alárendelt szerepet a Haladás, de utóbbi akcióiban továbbra is sok volt a hiba, így a hazai kapusnak, Danilovicnak alig akadt dolga. A negyedik debreceni gól pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát. Helyzet ugyan adódott mindkét csapat előtt a hátralévő időben, a Haladás szépített is, de a Debrecen így is megérdemelten aratott magabiztos győzelmet.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS