OTP Bank Liga: új stadionjában még veretlen az MTK

A Bp. Honvéd 2014. március 8. óta először aratott négygólos idegenbeli győzelmet az OTP Bank Ligában. A Mezőkövesd, amely története során először győzte le a Ferencvárost, hét forduló óta veretlen, tovább javítva saját élvonalbeli házi rekordját. A Vasas az idényben csak egyszer nyert ennél nagyobb különbséggel, szeptember 24-én 4-0-ra verte a Mezőkövesdet. A Videoton a legutóbbi három, a DVSC-Teva elleni idegenbeli bajnokiját kivétel nélkül megnyerte. Érdekességek a 18. forduló után.

GYIRMÓT FC–BUDAPEST HONVÉD 0-4 (0-0)
Gólszerzők: Prosser (49.), Holender (61.), Kamber (78.), Hidi (83.)

– A Bp. Honvéd 2014. március 8. óta először aratott négygólos idegenbeli győzelmet az OTP Bank Ligában. Akkor a Puskás Akadémiát verte meg, ugyancsak 4-0-ra. Vendégként négy gólt azóta szerzett már egyszer a mostani előtt is, de „csak” 4-1-re verte a Békéscsabát tavaly augusztus 22-én.
– Az idény során másodszor szerzett legalább négy játékos gólt a kispesti csapatból egy bajnoki meccsen. Az első alkalom az MTK elleni hazai győzelem (5-0) volt.
– Marco Rossi együttese a Ferencváros elleni, október 22-i 2-3 óta öt bajnoki mérkőzésén 13 pontot szerzett, négyszer nyert egy döntetlen mellett.
– Vendégként negyedszer nyertek az NB I őszi idényében a kispestiek, mindannyiszor kapott gól nélkül.
– Hidi Patrik a harmadik gólját szerezte ősszel, élvonalbeli pályafutása során még nem volt ennél eredményesebb félidénye. (2013 őszén ugyancsak háromig jutott.)
– Holender Filip az első, Djordje Kamber a második, Prosser Dávid a negyedik gólját érte el ősszel az élvonalban. – A Gyirmót sorozatban hetedszer kapott ki, hazai pályán ötödször maradt szerzett gól nélkül.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Molnár G. (44.), Bačelić-Grgić (80. – 11-esből)

– A Mezőkövesd hét forduló óta veretlen, tovább javítva saját élvonalbeli házi rekordját. Története során először győzte le a Ferencvárost.
– Molnár Gábor a második gólját szerezte az élvonalban, mindkettőt ősszel, mindkettőt Mezőkövesden szerezte.
– Stipe Bačelić-Grgić a harmadik gólját érte el. Gólt szerzett az augusztusi, budapesti mérkőzésen is a címvédő ellen.
– A Ferencváros ellen a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésén, a Vasas és a Mezőkövesd ellen, összesen négy büntetőt ítéltek a játékvezetők.
– Pintér Attila legénysége a legutóbbi négy hazai mérkőzését kivétel nélkül megnyerte. Ebben a szakaszban az előző nyár négy magyar kupaindulójából hármat is legyőzött.
– A zöld-fehérek a legutóbbi hat idegenbeli bajnoki mérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni.
– Thomas Doll együttese az első 18 forduló után kereken húsz ponttal marad el tavaly őszi teljesítményétől. A 2015 őszi, 18 mérkőzésen 49 pontot gyűjtő Fradi tizenöt ponttal vezetne a mostani idényben

MTK BUDAPEST–ÚJPEST FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Poór (49.), illetve Bardhi (17.)

– Nem szakadt meg az utóbbi évek „hagyománya”: e párharcban 2014 novembere óta nem született vendéggyőzelem, az év májusa óta nem tudott egyik csapat sem legalább kétgólos győzelmet aratni. A két csapat legutóbbi öt egymás elleni bajnoki mérkőzéséből négy döntetlent hozott.
– Az MTK az új stadionjában még veretlen, de egyetlen győzelem mellet kétszer döntetlent játszott.
– Az Újpest hiába vezetett, ezúttal is, az őszi idényben már kilencedszer döntetlent játszott. Az előző bajnokság ugyanezen szakaszában a lila-fehéreknek hét „remije” volt.
– Enis Bardhi az újpestiek csatára a hetedik gólját szerezte az őszi idényben, a góllövőlistán csak Marko Djurićin és Feczesin Róbert előzi meg.
– A századik élvonalbeli mérkőzését játszó Poór Patrik a második gólját érte el az idényben. A védő korábban soha nem jutott két gólig egy teljes szezonban sem az NB I-ben.
– Nebojsa Vignjevics csapata a legutóbbi négy idegenbeli bajnoki mérkőzéséből hármon is 1-1-re végzett. A negyediket 2-1-re megnyerte Gyirmóton.
– Az Újpest szeptember 17. óta veretlen, viszont azóta kilenc bajnoki mérkőzéséből nyolcszor döntetlent játszott.

PAKSI FC–SWIETELSKY-HALADÁS 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Koltai (13., 11-esből), Szakály D. (60.), illetve Gaál (38.)

– A Paks továbbra is veretlen odahaza, egyedüliként a mezőnyből.
– Csertői Aurél együttese mindössze másodszor nyert az idényben pályaválasztóként, augusztus 17. óta először.
– Az atomváros együttese az egyik mumusa ellen nyert, a Haladás ezt megelőzően a legutóbbi négy paksi mérkőzéséből hármat is megnyert. – Koltai Tamás a harmadik gólját szerezte az őszi bajnoki idényben. A másodikat büntetőből. Szakály Dénes a második góljánál tart. – Gaál Bálint mintha egyedül lenne felelős a Haladás góltermeléséért. A csapat legutóbbi hét bajnoki góljából ötöt ő szerzett. Az őszi idényben hat találatnál jár.
– Mészöly Géza csapata augusztus 17. óta nyeretlen idegenben. Azóta hat meccsen csak egy pontot gyűjtött.
–A Haladás a legutóbbi három idegenbeli bajnoki meccsét egyaránt 2-1-re veszítette el.

VASAS FC–DIÓSGYŐRI VTK 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Németh M. (58., öngól), Vaskó (61.), Berecz (75.)

– A piros-kékek négy nyeretlen bajnoki mérkőzés után győztek újra.
– A Vasas az idényben csak egyszer nyert ennél nagyobb különbséggel, szeptember 24-én 4-0-ra verte a Mezőkövesdet.
– Először segítette öngól a Vasast a bajnoki idényben. A teljes 2015–2016-os bajnoki szezonban is csak egy csapat vétett öngólt az angyalföldiek ellen. (A Békéscsaba áprilisban.)
– Vaskó Tamásnak a negyedik, Berecz Zsombornak a harmadik bajnoki gólját szerezte az idényben. Vaskónál csak Ádám Martin szerzett több gólt a Vasas tagjai közül az OTP Bank Liga 2016-os őszi idényében.
– Michael Oenning alakulata először nyert bajnoki mérkőzést az albérletbe költözés óta.
– A Diósgyőr vendégként a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyen nem szerzett gólt. Idegenben a legutóbbi nyolc találkozóján csupán egyetlen pontot szerzett.
– A Vasas 2010. április 3. óta először nyert élvonalbeli bajnoki meccset a Diósgyőr ellen.

DEBRECENI VSC-TEVA–VIDEOTON FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Hadzic (61.)

– A DVSC-Teva már a negyedik hazai vereségét szenvedte el. Az elmúlt tíz teljes bajnoki szezonból mindössze kettőben, 2012–2013-ban és 2015–2016-ban szenvedett négy hazai vereséget a DVSC. Nem az első 18 fordulóban, hanem a teljes idényben. Az összes többi idényben jobban zárt.
– A Loki a legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzéséből négyen nem tudott gólt szerezni.
– A debreceniek a legutóbbi négy fordulóban csupán két pontot gyűjtöttek. 2014 augusztusa óta nem szerepeltek ilyen rosszul egy ekkora periódusban.
– A Videoton a legutóbbi három, a DVSC-Teva elleni idegenbeli bajnokiját kivétel nélkül megnyerte.
– A székesfehérvári csapat három győzelem nélküli idegenbeli bajnoki után szerzett ismét három pontot.
– A Vidi legutóbbi tizennégy bajnoki góljából tizenegyet a nyár óta igazolt délszláv futballisták szereztek.
– Mindössze másodszor fordult elő a bajnoki idényben, hogy a Videoton két egymást követő teljes mérkőzésen kapott gól nélkül maradt

Forrás: www.mlsz.hu – RSS