Öttusa Vk, Palm Springs – Kovács Sarolta ötödik

image

 Kovács Sarolta szép eredményt elérve az ötödik, Tóth Adrienn pedig a 17. helyen végzett a Palm Springs-i öttusa Világkupa női versenyében.

    Kállai Ákos csapatvezető beszámolója szerint mindkét magyar döntős nehezen lendült bele a vívásba, az első harmadnál még a mezőny utolsó negyedében álltak, de aztán fokozatosan feljavultak, végül Tóth 904 (21 győzelem/14 vereség), míg Kovács 808 (17/18) pontot szerzett. Utóbbi aztán 2:11.52 mp-es eredménnyel (1224 pont) megnyerte az úszást, Tóth pedig 2:23.94-gyel (1076) teljesítette a 200 méteres távot. Lovaglásban Kovács szépen ment végig a pályán, mindössze egy verőhibája volt (1180 pont), Tóthnak ugyanakkor egy nehéz lovaglású lóval kellett megbirkóznia, ami egy veréssel és egy ellenszegüléssel (1096) együtt sikerült neki.
    A kombinált szám előtt Kovács harmadik, Tóth 13. volt. Mindketten keveset hibáztak a lövészet során, ezzel együtt nem tudták megtartani pozíciójukat. Kovács 12:54.61 mp (1904 pont), Tóth pedig 13:26.42 (1776) alatt teljesítette a 3000 méteres távot.
    Az első lézeres lövészettel rendezett Világkupát, az idei sorozat első versenyét a háromszoros világbajnok francia Amélie Cazé nyerte.
    A csütörtöki selejtezőben 58-an indultak, a szombati döntőben 36-an szerepeltek.
    A végeredmény:
    —————-
1. Amélie Cazé (francia) 5284 pont
2. Mhairi Spence (brit) 5208
3. Lena Schöneborn (német) 5192
…5. Kovács Sarolta 5116
…17. Tóth Adienn 4852
    A kaliforniai viadalon vasárnap – közép-európai idő szerint részben hétfőn hajnalban – a férfiak döntőjét rendezik. A mezőny egyetlen magyarja Marosi Ádám lesz.