Ötven éves lett a kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gábor

Igazi csapatember volt egy egyéni sportágban. Így talán nem meglepő, hogy Horváth Gábor kajakosunk kiegészítő sportként anno a jégkorongot választotta, melynek szeretetét kislányának is átadta.

Jobbszélen a Sydneyben győztes kajak négyes tagja, Horváth Gábor (fotó: jochapress)

Horváth Gábor állítólag a tatamin kezdte sportolói pályafutását, ám hamar áttért az úszásra. Lapátot tizenötéves korában fogott először a kezébe, és ahogy mondani szokták, a többi már történelem. Talán e késői kezdésnek köszönhető, hogy nem egyéniben villogott a kajak-kenu pályán, hanem mindig is sokkal otthonosabban érezte magát, ha párosban, vagy csapathajóban versenyezhetett. Így talán nem meglepő, hogy olimpiai sikereit is a négyes tagjaként érte el. Szám szerint egy ezüst- és két aranyérem a mérlege az ötkarikás játékokon.

De hogy jön a hokikori az asztalra?! Egykori trénere, Séra Miklós a kajak mellett jégkorong edzőként is tevékenykedett. Ő vitte Horváth Gáborékat is a jégre, hogy kiegészítő sportágként a hokit űzzék. Hori – ahogy a sporttársak becézik – pedig beleszeretett, és a mai napig ez az egyik szenvedélye a motorozás mellett. Hogy mennyire, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy kislányát már egészen fiatalon megtanította korcsolyázni. Ráadásul nem is akárhogy, hiszen Maja azóta U18-as válogatottként vezeti a korongot. Részt vett az elmúlt hétvégén Győrben rendezett Négy Nemzet Tornáján is.

Horváth Gábor manapság sem szakadt el a kajak-kenutól, hiszen a Honvéd szakosztály-igazgatójaként dolgozik az új generáció sikeréért. Kívánjuk, hogy a következő 50 év is hasonlóan szép sikerek jegyében teljen!

(magyarock.hu)

Post Views: 24