Ha utánpótlássport, akkor Decathlon… Pósfai Gábor, a legnagyobb hazai sportszeráruházlánc ügyvezető igazgatója azt vette a fejébe néhány éve, hogy a korosztályos sport kapcsán automatikusan cége neve ugorjon be mindenkinek. Mitagadás, jó úton halad a cél elérése felé.
Bruckner Gábor • A korábbi serdülő és ifjúsági magyar bajnoki bronzérmes asztaliteniszező 33 évesen a Budaörs NB I-es csapatának játékosa, miközben tavasszal a sportági szövetség szakmai alelnöki posztjáról gyorsan távozott, mert ellehetetlenült a munkája. Ezzel együtt a pingpongtól szponzorként sem szakadt el – ráadásul a december 20-ai Generációk Csatája elnevezésű gála főszervezőinek egyike –, ám az általa vezetett cég sportra fordított támogatásainak zöme a sport jól behatárolható szegmensében, az utánpótlásban köt ki. Hogy mást ne mondjunk, honlapunknak a kezdetektől patrónusa és mentora. „A hét interjújának” vendégével az elmúlt öt esztendő mérlegét is megvonjuk.
– Essünk is túl a nehezén! Most már elárulhatja: annak idején miért mondott igent az Utanpotlasport.hu megkeresésére?
– Azért mert rendkívüli jelentőségűnek tartottam azt az ügyet, amit a portál felkarolt. És valóban értékteremtő lépés volt a weblap létrejötte, hiszen a fiatal sportolók médiabeli megjelenése egyben visszajelzés az összes szereplőnek: érdekes, fontos, amit csinálnak. Visszacsatolás a gyerekeknek, az őket gardírozó edzőknek és persze a szülőknek is, akik energiát, pénzt nem kímélve próbálják egyengetni csemetéik sportpályafutását. Jó adag személyes élmény is szerepet játszott abban, hogy az első támogatók egyike lettem, hiszen sosem felejtem el, annak idején, tinédzserként mennyire jóleső érzés volt olykor-olykor viszontlátni a nevemet az újságban.
Pósfai Gábor a budaörsi áruházban kedvenc sportját gyakorolja. Pósfai Gábor, eddigi nyugat-magyarországi regionális igazgató veszi át Pannya Khamphommala ügyvezetõ igazgató helyét a Decathlon Hungary élén, aki visszatér a franciaországi központba.
– Ezek után szinte okafogyott a kérdés: lényegesnek tartja már utánpótláskorban is a médiafigyelmet?
– Sokkal lényegesebbnek, mint korábban. Ma, amikor annyi minden elvonja a figyelmet a sporttól, amikor jóval kisebb a presztízse egy-egy sikernek, vagy akár az egész sportolói életútnak, igenis meghatározó jelentőségű, hogy legyen olyan orgánum, amely már a tizenévesek teljesítményeit is folyamatosan nyomon követi. Példaképeket állít a srácok és a mestereik közül, olyan műhelyeket mutat be, amelyeknek a vezetői nem siránkoznak, hanem dolgoznak, s mindeközben állandó motivációt nyújt.
– Ha már a műhelyeket szóba hozta: a Decathlon egyik emblémájává vált a 2013-ban a honlappal és a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen életre hívott „A hónap műhelye”-díj. Büszke rá?
– Nagyon is. De a legsikeresebb, legjobb munkát végző szakosztályok elismerésén túl is jelen vagyunk az utánpótlás-nevelésben: a Nemzeti Sportban vasárnaponként megjelenő Junior-mellékletet és az M4 Sport tévécsatornán szintén hétvégén futó Jövünk! című magazint egyaránt támogatjuk. És mindezen túlmenően szövetségekkel, klubokkal is szoros kapcsolatot ápolunk, szponzorként jelenünk meg a Nagy Sportágválasztón, úgyhogy minden túlzás nélkül állíthatom: minket valóban megtalálni az utánpótlás szinte minden kilométerkövénél.
– Fölteszem, a siker egyben teher is. Meglepne, ha azt mondaná, nem csörren meg naponta a telefonja, hogy „tessék minket is támogatni!”…
– Nem okozok meglepetést, valóban sokan próbálkoznak, és nekünk természetesen szelektálnunk kell a támogatandó célok, szervezetek között, bár évente így is hozzávetőleg ötvenmillió forintot költünk ilyen jellegű szponzorációra. De ezt inkább édes tehernek tartom, mivel azt igazolja, hogy révbe értünk: már majdnem mindenki ismer minket, akinek köze van az utánpótlássporthoz.
– A cég mecénási tevékenységét a társadalmi felelősségvállalás vagy inkább a jól felfogott üzleti érdek kategóriájába sorolja?
– Ebbe is, abba is. De aki azt gondolja, pusztán jószolgálatból, esetleg imázsteremtésből csináljuk az egészet, az nagyot téved. Hiszen a Decathlon számára – profiljából adódóan – éppen az a réteg jelenti a legfontosabb célközönséget, amely a korosztályos sporttal is kapcsolatba hozható.
– A cége ma már szinte kakukktojás, tekintve, hogy a taotámogatás nyomán jószerével eltűntek a hajdani hagyományos szponzorok…
– Ez így van, bár ebben az évben már mi is éltünk a törvény adta kedvezménnyel. Ugyanakkor valóban érzékeljük, hogy néha nem is tudnak mit kezdeni velünk a sportvezetők, s a tárgyalási kultúra súlyosan visszaesett. Kevesen számolnak azzal, hogy lesz majd élet a tao után is, az egyesületek mindinkább elkényelmesednek, a támogatások jelentős része haveri alapon kerül a szervezetekhez. Azt gondolom, mi valóban kilógunk a sorból, de ezt egyáltalán nem bánom.
– Kilógnának akkor is, ha nem Pósfai Gábornak hívnák az ügyvezető igazgatót?
– Biztos vagyok benne. De ha a kérdés arra vonatkozik, mennyiben személyfüggő a jelenlegi hozzáállásunk a sportszponzorációhoz, akkor is legföljebb visszautalni tudok a már elmondottakra. Nevezetesen, hogy a Decathlonnak jól felfogott üzleti érdeke is a fiatalok sportjának felkarolása, segítése. Ugyanakkor természetesen van igazsága annak, aki úgy gondolja, a cég jelenlegi pozicionálásában sajátos a szerepem. Abban a tekintetben biztosan, hogy egykori és jelenlegi sportolóként nálam nagyobb a tűréshatár a gyakran valóban nehezen vállalható megbeszéléseken. A sportban tevékenykedők némelyikének telhetetlenségét tapasztalva néhány kollégám nálam valószínűleg jóval hamarabb sarkon fordulna. Mondjuk úgy: én valamelyest a toleranciámmal is támogatom magyar sportot.
