Overdose-nak nem az ideje, hanem a stílusa volt meggyőző

image

Nem is a pályacsúcsot jelentő ideje, hanem a stílusa volt meggyőző Overdose-nak, a magyar csodalónak a vasárnapi, Hoppegartenben aratott diadala során Mikóczy Zoltán résztulajdonos szerint.

    Mikóczy a keddi sajtótájékoztatón az MTI kérdésére úgy válaszolt, hogy vízválasztó volt a hétvégi verseny a ló további pályafutását illetően, mert bár a viadal előtt nem beszéltek róla, de ha Overdose nem ilyen meggyőző stílusban fut, akkor el kellett volna gondolkozni azon, hogy érdemes-e tovább versenyeztetni és olyan álmokat kergetni, amelyek megvalósulására kicsi az esély.
    "Ma járt le a nevezési határidő a Royal Ascotra, s kollégáim elküldték a jelentkezésünket a június 14-i futamra" – jelentette ki Mikóczy, aki hozzátette, azt nem fogja kimondani, hogy egyértelműen győzelem a cél Európa legnívósabb sprintversenyén, de méltóképpen akarják képviselni Magyarországot a londoni viadalon, s reményei szerint a mostani győzelem egy új sikersorozat kezdete.
    Overdose győztes idejét utólag 54.1 másodpercről 57.1-re módosították, de így is jobb a korábbi 57.8-as pályarekordnál. Mikóczy ezzel kapcsolatban kifejtette, nem az idő érdekelte, hanem az, hogy abban a stílusban fusson, mint savós patairha-gyulladása előtt. Kijelentette, ismét tűz volt a szemében a futam előtt.
    "Azért választottuk a Berlintől 20 km-re lévő helyszínt az idei első futásra, mert az ottani verseny éppen öt héttel a következőnek betervezett erőpróba előtt volt, ez pedig megfelelt az idomár kérésének, ráadásul a németek rajonganak Overdose-ért. Csak miatta 10.000 ember látogatott ki, futama után tömegek indultak meg a kijárat felé" – mondta Mikóczy, aki szerint Overdose a jelenlegi teljesítőképességének 70-80 százalékát adta ki magából a fölényes győzelem alkalmával.
    A további felkészülést illetően elmondta, Overdose már Alagon van, két napig még pihen, majd csütörtökön kezdi meg az edzéseket, mivel a vártnál hamarabb túltette magát a versenyen, és jobb állapotban van. A tervek szerint május elején utazik ki Angliába, ahol előbb május 21-én a Manchester és Liverpool közötti Haydock Parkban áll rajtgépbe a Temple Stakes elnevezésű versenyen, majd június 14-én a londoni Royal Ascoton vesz részt. Mikóczy szerint a ló jelenleg 70-75 százalékot tud ahhoz képest, amit el kell érnie az idei főversenyére, de ez teljesen normális, mivel még csak a felkészülés elején tartanak.
    Mikóczy arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy ki lesz Overdose zsokéja a soron következő két versenyén, a világ egyik legjobbjának tartott Christophe Soumillon, vagy Andreas Suborics, aki most is lovagolta a pej mént. Mikóczy jelenleg Suborics mellett tenné le a voksát, mert a ló és lovasa között tökéletes összhang volt.
    Overdose első 12 versenyét megnyerte, majd súlyos, pályafutását veszélyeztető sérülést szenvedett 2009-ben. Miután felépült a savós patairha-gyulladásból 2010 augusztus végén 14 veretlen futást követően kikapott Baden-Badenben. Azóta vasárnap versenyzett először, s ismét régi önmagát mutatta.