Messi: A Chelsea ellen nehezebb lesz
Győzelemmel hangoltak a katalánok a hétközi BL elődöntőre. Miután a Real Madrid megnyerte aktuális bajnoki mérkőzését a Barcelonának is…
Győzelemmel hangoltak a katalánok a hétközi BL elődöntőre. Miután a Real Madrid megnyerte aktuális bajnoki mérkőzését a Barcelonának is…
A háromszoros osztrák világbajnok, Niki Lauda szerint a Red Bull csapat fennállása egyik legnagyobb krízisét éli, és egyenlőre nem igen…
Szellő Imre győzelemmel kezdte meg szereplését vasárnap késő este a Trabzonban zajló férfi ökölvívó olimpiai selejtezőtornán, így bejutott a 81…
A férfiaknál a Szeged, a nőknél pedig a BKV csapata szerezte meg az aranyérmet a tekézők szuperligájában. A Szeged együttese…
A versenyen három hajókategóriában rajthoz áll a magyar tengeri hajózás elitje és több neves balatoni versenyző is. A verseny 5…
Továbbra is a fehérorosz Viktorija Azarenka áll az élen a női teniszezők világranglistáján, melyen a legjobb tízben egyetlen változás sem…
Az asztaliteniszező Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám selejtezőtornán aratott sikerével, valamint a férfi súlyemelők által az Európa-bajnokságon szerzett egy kvótával…
Magyar győzelemmel kezdődött a 44 ország válogatottjának részvételével rendezett trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna. A 81 kilós Szellő Imre az…
Szombat este Vicenzában rendezték a Simona Galassi – Szebelédi Renáta IBF (International Boxing Federation) nagylégsúlyú világbajnoki címmérkőzést, melyet az olasz…
A férfi vízilabda ob I. fináléjába másodikként a Vasas jutott, miután az elődöntő harmadik felvonásán a negyedik negyed elején már…
Az elődök emlékének megbecsülése jegyében vette kezdetét vasárnap délelőtt a Magyar Evezős Szövetség idénynyitója. A gróf Széchenyi István Evezős evadnyitó…
A La Liga 34. fordulójában a Levante csapatához látogatott a Barcelona, és tette azt annak tudatában, hogy a Real Madrid…
Szombaton elvesztette tavaszi veretlenségét a Haladás együttese Pápán. A Pápa értékes három pontot szerzett és egy lépéssel közelebb került…
Sportolóit ünnepelte a Felix Promotion menedzseriroda – a síelő Farkas Norbert a 20., a triatlonista Horváth Zsanett pedig a 18….
A házigazda szlovén válogatott az 57. percben szerzett góllal nyert 3-2-re a brit csapat ellen a ljubljanai divízió I-es jégkorong-világbajnokság…
Tálas Bence és Böczögő Dorina két aranyérmet nyert a tornászok országos bajnokságának szerenkénti döntőiben. A férfiaknál egyértelműen Tálas volt az…
Nagy Péter 192 kg-os teljesítménnyel bronzérmet szerzett szakításban, lökésben 220-szal a nyolcadik, összetettben pedig 412 kilóval hetedikként végzett a plusz…
A címvédő Veszprém 21. alkalommal diadalmaskodott a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a Szegedet a budapesti…
Remek rajtot vett vasárnap a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon: Kevin Primeau szövetségi kapitány együttese 5-1-re nyert a…
Carlos Sainz Jr megszerezte pályafutása első Brit Formula 3-as futamgyőzelmét Monzában. Az eső másodpercekkel a start előtt kezdett el…