Varga Zsolt: helyre kellett tenni a fejeket

A Fradi vezetőedzője visszafogottan nyilatkozott a kilencgólos győzelem után. A zöld-fehér gárda 11-2-es győzelemmel kezdte a BL csoportkörét. Varga Zsolt, az FTC Telekom Waterpolo vezetőedzője a sportcsatornának: “Helyre kellett tenni a fejeket, a koncentrációt, és azt is világosan kellett látni, hogy most mire vagyunk képesek. El kell fogadni, hogy most milyen állapotban vagyunk, nem abban, […]

Read More

Az Európa Játékok programjára került a kick-box!

Ott lehet a kick-box a következő Európa Játékokon, amelyet 2023-ban rendeznek a lengyelországi Krakkóban. Az Európai Olimpiai Bizottság a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a kick-box bemutató sportágként részt vehet a kontinens „miniolimpiáján” – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A lehetséges programba kerülésről még 2019-ben egyeztetett az EOB akkori elnökével, az azóta elhunyt szlovén Janez Kocijancic-csal a WAKO kick-box világszervezet három képviselője: Roy Baker WAKO-elnök, Király István, az Európai Kick-box Szövetség magyar elnöke és Tomaz Barada, egykori kiváló versenyző, a Szlovén Olimpiai Bizottság tagja. Király István már a  tavaly nyári megbeszélést követően kijelentette: reális cél, hogy a kick-box ott legyen a 2023-as Európa Játékokon.

„Ez a hír is azt mutatja, hogy nem a levegőbe beszélünk, amikor a kick-box olimpiai részvételében bízunk” – így reagált a sporttörténelmi lehetőségre Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Az Európa Játékokon való szereplés is bizonyítja, hogy most már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is komolyan veszi a sportágunkat. Amikor 2018-ban a NOB elismerte a WAKO világszövetséget, ezzel gyakorlatilag a kick-boxot is, akkor azt mondtam, hogy beengedtek az ötkarikás játékok előszobájába. Most pedig már odaültettek az asztalhoz is” – tette hozzá a sportvezető.  

Read More

2020 legjobb karatésai: Hárspataki Gábor és Baranyi Zsófia

Hárspataki Gábort és Baranyi Zsófiát választotta 2020 legjobb hazai férfi, illetve női karate versenyzőjének a Magyar Karate Szakszövetség. A két MTK-s kiválóság közül a többszörös Eb-érmes, Európa Játékok bronzérmes Hárspataki Gábor immár harmadik alkalommal nyerte el a kitüntető címet, míg az U21-es Európa-bajnok Baranyi Zsófia első ízben érdemelte ki az év sportolója titulust.

Hárspataki Gábor a 2019-es Európa Játékokon (fotó: Szalmás Péter/MOB)

A koronavírus járvány sújtotta 2020-as esztendőben a jövő évi tokiói olimpiai részvételre pályázó Hárspataki Gábor legnagyobb sikere az volt, amikor még az általános lezárásokat és a versenyek felfüggesztését megelőzően bronzérmet nyert a 75 kg-os súlycsoportban a salzburgi Karate1 Premier League versenyen. A 88 ország részvételével lebonyolított ausztriai viadal az ötkarikás játékok pontszerző sorozatának egyik állomása volt.

Baranyi Zsófia az Eb-dobogó legmagasabb fokán (fotó: fotobp)

A nőknél Baranyi Zsófia azzal lett az év legjobbja, hogy a februárban Budapesten nagy sikerrel megrendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon aranyérmet nyert. A korábban a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát is megjárt MTK-s tehetség az Eb-n öt győzelmet követően állhatott fel a dobogó tetejére az U21-es nők 55 kg-os súlycsoportjában.

Read More

Jó védekezés – magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő FTC

A címvédő FTC-Telekom Waterpolo magabiztos, 11-2-es győzelmet aratott a montenegrói Jadran Herceg Novi felett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek budapesti tornáján.Fotó: ftc vizilabda / facebook A Duna Arénában zajló viadal keddi nyitónapján a Ferencváros már az első negyedben kétgólos előnyt alakított ki, és mivel a másodikban sem kapott gólt, a nagyszünetig megnyugtató előnybe került. A […]

Read More

Így várja a Fradi a BL főtáblát

A Fradi vezetőedzője a meccshiányra panaszkodik. Varga Zsolt, a címvédő magyar együttes vezetőedzője az InfoRádióban elmondta: “Krónikus meccshiányunk van, hiányoznak ezek a Bajnokok Ligája-meccsek, ezeknek a ritmusa” Hozzátette:  “A Magyar Kupáig a sérültek nélkül voltunk kénytelenek újraformálni magunkat, most pedig ebbe az új csapategységbe kell őket integrálni. Ettől a játékszisztémánk összezavarodott lett, főleg támadásban nem […]

Read More

Birkózás – Torba és Szőke is ezüstérmes a világkupán

Mindkét magyar döntős, Torba Erik és Szőke Alex is ezüstérmet nyert a belgrádi birkózó egyéni világkupa-viadal második helyosztóján, Kecskeméti Krisztián pedig az ötödik helyen végzett. A Sike András, Takács Ferenc és Módos Péter irányította nyolc fős férfi válogatott összesen négy érmet, valamint egy ötödik helyezést szerzett a szerb fővárosban, amivel a csapatpontverseny második helyén zárt az […]

Read More

Tokió 2020 – A japánok többsége a rendezés ellen

A japánok többsége úgy véli, hogy a koronavírus-járvány miatt le kellene mondani a jövő évre halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Az országos, telefonos felmérés során a válaszadók 32 százaléka mondta azt, hogy törölni kellene a két eseményt, 31 százalék pedig azon a véleményen volt, hogy tovább kellene halasztani. A […]

Read More

Bajnokok Ligája: még időben ébredt a Pro Recco

Az utolsó negyedben nyerte meg a sztárcsapat a Marseille elleni meccsét. Fotó: proercco / facebook archív Megkezdődött a BL főtábla küzdelme. Az A-csoportban a Pro Recco két góllal tudott nyerni a Marseille ellen úgy, hogy a mérkőzés az utolsó negyedben dőlt el. Az Olympiakosz az Ortigiát, a Jug Dubrovnik a Spandaut verte. Ma a B-jelű […]

Read More

Férfi OB I: az OSC nem kegyelmezett

Kilenc góllal volt jobb Varga Dániel csapata az Egernél. Fotó: OSC Waterpolo / facebook archív A 14. körből pótolt mérkőzésen az újbudaiak 14-5-re verték hazai pályán az Egert és már a másodikok a tabellán. A Férfi OB I., 14. fordulójában: OSC – Eger 14-5 (3-0, 4-2, 4-2, 3-1) Gólszerzők: Salamon 4, Csacsovszky 2, Tóth 2, […]

Read More

Budapesti buborékban indul el a címvédés felé az FTC

A héten megkezdődnek a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei: az első számú európai kupasorozat 284 nappal ezelőtt szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt és az előző kiírását nem is tudták befejezni. A mostani idényben a korábbiaknál kevesebb, csak 12 csapat, két hatos csoportban, köztük egyedüli magyarként a címvédő FTC-Telekom Waterpolo küzd a trófeáért. A zöld-fehérek a B […]

Read More