Lebonyolítják idén az utánpótlás kick-box vb-t is

A felnőttek decemberi Európa-bajnokságához hasonlóan még az idén megrendezik a 18 éven aluli kick-boxosok világbajnokságát is. A sportág világszervezete, a WAKO úgy döntött, hogy az utánpótlás vb-re az augusztus végi időpont helyett november 13. és 22. között kerül sor Belgrádban. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: igyekeznek a lehető legjobban felkészülni a fiatalok idei legnagyobb megmérettetésére, és szeretnének nagy csapattal kiutazni a szerb fővárosba – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt a sportágban március közepe óta nem rendeznek versenyeket, el kellett törölni a hagyományos májusi budapesti Világkupát is. Az őszi szezon azonban annál sűrűbbnek ígérkezik, hiszen a tervek szerint nemcsak a felnőtt Eb-t, hanem az utánpótlás vb-t is megrendezik még az idén.

 

Szeretnének ősszel a fiatalok számára több hazai felkészülési versenyt is biztosítani, hogy visszarázódjanak a régi kerékvágásba és minél jobb formába lendüljenek – jelentette ki Galambos Péter. A hazai szövetség elnöke megjegyezte: a vírushelyzet miatt még rengeteg a bizonytalanság, de abból nem akarnak engedni, hogy nagy létszámú csapattal utazzanak ki az utánpótlás világbajnokságra.

 

„Mindig arra törekszünk, hogy akik megérdemlik és megszerezték a jogosultságot, azok elindulhassanak az aktuális világversenyen. Nekünk ez a célunk, ezért dolgozunk egész évben, mert ennél nagyobb motiváció nem létezik sem a versenyzők számára, sem nekünk. Ez persze az anyagiak előteremtése szempontjából nem egyszerű feladat. Ugyanakkor egy ilyen világverseny a lehető legjobb tapasztalatszerzési lehetőség az utánpótláskorú sportolóink számára, másrészt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy csökkentett létszámmal vegyünk részt egy világbajnokságon, mert mindenki tudja, hogy mi mindig mindenhova nagy csapattal megyünk” – hangsúlyozta Galambos Péter. 

Read More

Játékra fel!

Megérkezett a Speciális Olimpia Kvíz játéka! Kedves Speciális Olimpikonok! Kedves Érdeklődők!Barátaink! Szereted a találós kérdéseket? És a kirakóst? Egy talányos puzzle-játékra hívunk. Ha kitartó vagy, a végére összeáll a darabokból az egész.A játék 6 héten keresztül, 2020. június 2. és július 12. között egy újszerű kihívás elé állítja sportolóinkat, családjainkat, követőinket, barátainkat.Minden héten egy quizzel […]

Read More

A horvátok klasszisa a Bresciában – hivatalos

Véglegessé vált, hogy Maro Jokovics az olasz csapatba szerződött. Mint korábban megírtuk, a Brescia nagyon jól igazol a hiszen Angelosz Vlahopulosz, Djordje Lazics vagy éppen Eduardo Di Somma játékjogát sikerült megszerezni. Most pedig Maro Jokovics kötlezte el magát Alessandro Bovo együtteséhez. Érdekesség, hogy a horvát válogatott nem szeretett volna nyilatkozni jövőjéről néhány hete, amíg le […]

Read More

Madaras még mindig formában – kép

Egykori klasszisunk a Balatonon pihen. Fotó: fradi.hu / archív Egy szörfdeszkán félmeztelenül kémleli a Balaton vízét kétszeres olimpiai, és kétszeres világbajnokunk. Láthatóan nem veszített formájából semmit balkezesünk. Szinte ugyanolyan szálkás, mint amikor befejezte játékos pályafutását.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   #sup #balaton Madaras Norbert (@madarasnorbi) által megosztott bejegyzés, Jún 7., 2020, időpont: 3:05 […]

Read More

Ki lesz a MOB elnöke? Váratlan tisztújítás június 20-án

A Magyar Olimpiai Bizottság a mostani különleges helyzetre reagálva június 20-án tartja meg tisztújító közgyűlését, s a szabályok szerint 10-ig még bárki pályázhat az elnöki posztra és az elnökségi tagságra. Különösebb felhajtás nélkül, mondhatni, csendben mondott le nemrégiben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. Persze nem valamiféle kollektív önmarcangolásról van szó, a Kulcsár Krisztián (akit furcsa […]

Read More

A montenegrói klasszis a Reccóból szeretne visszavonulni

Aleksandar Ivovics azt is elmondta, meddig szeretne játszani. Egy őszinte interjút adott Aleksandar Ivovics, melyben többek között beszélt pályafutása végéről is.: Azt hiszem, még kettő vagy három évig tudok játszani. Szeretném befejezni a Pro Reccóban a karrierem. Addig szeretnék játszani, amíg úgy érzem, hogy minden tőlem telhetőt meg tudok tenni. Nem akarom túl későn befejezni, […]

Read More

Vitorlázás – Diószegi Zoltán nyerte az Ezüst szalagot, az év első vitorlásversenyét

Az IRF Ventilo 28-as katamarán nyerte az év első hivatalos vitorlásversenyét, az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt. A Spartacus Vitorlás Egylet vasárnapi tájékoztatása szerint a harmadszor megrendezett viadalon a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár távot mintegy tíz és fél óra alatt tette meg Diószegi Zoltán és legénysége, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor. A 118 hajóból álló mezőnyt alaposan […]

Read More

Ismerjük meg a magyar profik csapatait: bemutatkozik a CCC Team

2011-ben Szeghalmi Bálint volt az utolsó magyar kerékpáros, aki a Lampre-ISD színeiben az országúti szakág legmagasabb osztályában szerepelhetett. Ezt követően közel kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra magyaroknak szurkolhassunk a WorldTourban. A 2020-as, – sajnos a koronavírus-járvány miatt elég kusza – idényben ráadásul rögtön két kerékpárosunk is szerződést kapott az élvonalból. Peák Barnabás az …

Read More

Hamarosan eldől, hogy a szerb klasszis Szolnokon folytatja-e

Júniusban választ kaphatunk arra, hogy Filip Filipovics Szolnokon vízilabdázik-e.   Néhány nappal ezelőtt felröppent a hír, hogy a szerb sztár, Filip Filipovics Magyarországon, Szolnokon folytathatja pályafutását. A hírre Kovács István, a Szolnok szakmai igazgatója ekképp reagált a szolnoki klub hivatalos oldalának: Nem titok, mi is megkerestük Filipovicsot, kapcsolatban vagyunk vele. Több konkrétummal azonban nem szolgálhatok jelen […]

Read More

A Szentes centere még egy szezont játszik

Kacérkodott a visszavonulással, de klubjának szüksége van rá. Fotó: Vidovics Ferenc / archív A delmagyar.hu-nak adott interjút Vörös Viktor. A válogatottban is szerepelt, 34 éves játékos így vélekedett pályafutása végéről: Még februárban felvetettem a vezetőedzőnknek, hogy nem szeretnék már kizárólag csak a vízilabdára összponto­sítani. Imádok játszani, de már 34 éves leszek, fáj a könyököm és […]

Read More

Novemberre halasztották a falmászó EB-t

Az olimpiai bemutatkozás előtt álló falmászás moszkvai Európa-bajnokságát novemberben rendezik meg – tudatta a sportág nemzetközi szövetsége (IFSC).

Ez már a harmadik alkalom, hogy az IFSC módosította az Eb dátumát a koronavírus-járvány miatt. Eredetileg márciusban tartották volna az orosz fővárosban, aztán előbb júniusra, majd októberre tették át. A legújabb időpont: november 20-29. A kontinensbajnokság lesz a befejező állomása a 2021-es olimpiára selejtező sportági versenysorozatnak.

A falmászás a 2020-ról a jövő év nyarára halasztott tokiói olimpián szerepel először a hivatalos ötkarikás programban.

Szerző: 

Read More

Előkelő helyen Kásás a 21. század legjobb férfi sportolói közt

A Marca szerint egykori klasszisunk a 80. helyet érdemelte ki a 21. század legjobb férfi sportolói között. Fotó: MTI, Illyés Tibor / archív A sportlap az összeállításnál figyelembe vette a sportolók eredményeit, a képességeit és a médiumokra gyakorolt szerepüket. Klasszisunk pályafutása során utánpótlás és felnőtt szinte is mindent megnyert. 2010-ben megválasztották az évtized vízilabdázójának, 2015-ben pedig […]

Read More

Vívás – „El kellett felejtenem azt, hogy iskolába és edzésre járok”

A 19 éves ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó, Rabb Krisztián mesélt a poreci Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményéről, az elhalasztott utánpótlás-világbajnokságról, a koronavírus-járvány okozta leállásról és az újrakezdésről. „Az ifjúsági olimpiai bajnok Rabb Krisztián a junior kardvívó-világranglista második helyezettjével, az olasz Luca Fiorettóval állt szemben a poreci utánpótlás Európa-bajnokság elődöntőjben − immár biztos érmesként. A magyarnak ezúttal nem volt ellenszere, 15:5-ös vereséget szenvedett […]

Read More

Vívás – Újra együtt edz a női tőrcsapat

A női tőrválogatott, amely kevéssel az előtt harcolta ki az olimpiai kvótát, hogy a koronavírus-járvány miatt leállt a hazai és nemzetközi sportélet, újra elkezdte a közös edzéseket és a hónap közepétől Tatán készül tovább. “Formában tartó, részben alapozó edzőtábort fogunk tartani” – mondta az M1 aktuális csatornának Feczer Viktor szakági vezetőedző, aki az első benyomások alapján […]

Read More