Csécsei Zoltán – Megvan az egyéni rekord

A magyar ultrafutók egyik legjobbja is indult a Privát Ultrabalatonon, sőt két és fél órával döntötte meg az egyéni csúcsát – 19 óra 25 perc alatt teljesítette a 221 kilométeres távot. „Ha nem döntök egyéni csúcsot, akkor nincs is értelme” – jegyezte meg Csécsei Zoltán a privát Ultrabalaton előtt, amelyet Takács Krisztián után másodikként teljesített a pünkösdi hétvégén. […]

Read More

Magyar sikerek internetes kick-boxban

Hat érmet szereztek a magyar fiatalok az E-Tournament World Series elnevezésű internetes kick-box formagyakorlat verseny második fordulójában. Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt életre hívott nemzetközi viadalon 21 ország 228 nevezője vett részt. A magyar színeket a Kondorosi Kick-box Egyesület három tíz éven aluli tehetsége képviselte – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Litauszki László tanítványai egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek. Közülük a lányoknál Laurinyecz Emma három kategóriában is indult. Különösen a zenés pusztakezes formagyakorlatban ért el nagy sikert, ahol a döntőben a tavalyi győri Eb-n két Európa-bajnoki címet is szerző ír Lewidge ellen diadalmaskodott. Aranyérme mellett a kétsopronyi versenyző a kreatív fegyveres formagyakorlatban második, a zenés fegyveres kategóriában pedig harmadik lett. 

A fiúk között Lázár Noel zenés pusztakezes formagyakorlatban csak minimálisan szorult mexikói vetélytársa mögött a második helyre, emellett pedig egy bronzérmet is nyert. A harmadik fiatal magyar kick-boxosnak, Petrovszki Mártonnak egy bronzérem jutott. 

 

„Az örömteli eredmények  mellett sportolóink bebizonyították, hogy kezd felnőni itthon egy olyan új generáció, amely képes felvenni a versenyt a világ élvonalával” – értékelt Litauszki László edző. 

A versenyzők produkciói megtekinthetők:  

https://www.youtube.com/watch?v=l6XkJwlM64o&fbclid=IwAR1ohM3DM8JCReD2tqXYikm7833LjjOp_BCrJlOwta9whSyAQdEg5BzkB1Q

Read More

Íme, így nézne ki a BL következő szezonja

November közepén kezdődnek a legrangosabb európai kupasorozat, a férfiaknál a Fradi már a főtáblán startolna. A férfi BL-ben kettő együttes az október végi selejtezőből csatlakozna a tizenkettes főtáblához, amely november 11-én és 12-én kezdődne. Itt két hatos csoportban küzdenének a csapatok a nyolcas döntőért, amely 2021. június 4. és 6. között lenne Hannoverben. (az, hogy […]

Read More

„Az egész olimpizmusnak a lényege a fair play eszméje”

Megtartotta idei első – a koronavírus-járvány miatt eddig elhalasztott – ülését a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága. A megbeszélésen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is, aki bevezetőjében megköszönte a bizottság eddigi munkáját, valamint tájékoztatást adott a hazai ötkarikás szervezet előtt álló, közeljövőre vonatkozó feladatokról. Kulcsár Krisztián elmondta többek között, hogy június 20-án tisztújító […]

Read More

Válogatott meccset rendeznek júniusban

Dubrovnikban a horvát és a montenegrói válogatott csap össze. Ez lesz az első vízilabda mérkőzés a koronavírus-járvány kitörése óta Európában. A montenegróiak június 10. és 14. között fognak tréningezni Horvátországba és ennek keretében rendeznek egy barátságos nemzetközi találkozót – írja a horvát szövetség oldala, a hvs.hr. Horvátországban az elmúlt héten csak egy koronavírus fertőzöttet regisztráltak, […]

Read More

Sikeres volt a rúgásgyorsasági online kick-box verseny

Az ötödik fordulóval véget ért a Békés Megyei Harcművész Szövetség (BMHSZ) által kiírt internetes rúgásgyorsasági verseny. A sorozatban hetenként abban mérték össze tudásukat az indulók, hogy adott rúgásfajtából húsz másodperc alatt ki tud több szabályosat végrehajtani. Az online versenyzési formát a kényszer szülte, hiszen a koronavírus járvány miatt sokáig sem edzést, sem versenyt nem lehetett tartani – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A végül öt fordulót megért küzdősportos viadalt a sokszoros világ- és Európa-bajnok kick-boxos Debreczeni Dezső és volt edzője, a BMHSZ elnöke, Gregor László indították útjára. A szervezők szerint a megmérettetés összességében jól sikerült, hiszen számos sportolót edzésben tartott egészen addig, amíg elővigyázatosan és fokozatosan elkezdődhettek a normál edzések.

 

A kiírt versengés utolsó, ötödik fordulójában nagyjából a papírforma érvényesült. A férfiaknál a magyarbánhegyesi taekwondós, Ricardo Matias De Nusso  győzött, aki megnyerte az összetett versenyt is. A nőknél nagyobb volt az izgalom, hiszen az utolsó kör döntötte el, hogy az összetettben minimális különbséggel a szintén magyarbánhegyesi Tamás Boglárka nyert, annak ellenére, hogy a zárókörben második lett nővére, Tímea mögött. Örvendetes, hogy a fiatalabbak sem vallottak szégyent, hiszen végig versenyben voltak a jóval tapasztaltabb riválisaikkal.

„Igény esetén a jövőben is szívesen rendezünk formabontó versenyeket, de legközelebb remélhetőleg nem járványveszély miatt kerül rá sor” – jelezte a  Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, Gregor László.

Online rúgásgyorsasági verseny, az összetett eredmények:

Férfiak:
1. Ricardo Matias De Nusso (Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)
2. Gregor Tamás (Békéscsabai JALTE – Goshinkai Karate)
3. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE-Debreczeni Team) és Csiernyik Zsombor (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
4. Annus Marcell (Contact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza)
6. Mezei Tamás (Barátság SE, Battonya – Taekwon-do, kick-box)

Nők:
1. Tamás Boglárka (Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)
2. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya – Taekwon-do) és Tamás Tímea (Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)
4. Marosin Bella (Barátság SE, Battonya – Taekwon-do)
5. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
6. Pántya Réka (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Read More

Női válogatottunk olimpiai kvalifikációs ellenfele is megkezdte a munkát

Két turnusban lesznek az edzéseik a Setterosa csapatának. Paolo Zizza szövetségi kapitány júlnius 10. és 27. között vezényel edzést az övéinek valamint július 6. és 28. között. Mint ismeretes, az idén a koronavírus-járvány miatt, elmaradt az olimpiai kvalifikációs torna, de jövőre meg lesz tartva, ráadásul Olaszországban. A nőknél többek között a holland, a görög, a […]

Read More

Újraindult a hazai vívóélet

A Magyar Vívó Szövetség munkatársai különböző egyesületeknél tesznek látogatást, s mutatják be, hogyan is zajlik most az élet a páston. Míg a versenyek váratnak magukra, az edzéseknek gőzerővel láttak neki a sportolók, hiszen az élmény nem változik: újra vívhatnak! A Budapesti Honvéd patinás, Dózsa György úti “zsinagóga-vívótermébe” a bejutás sem olyan, mint volt. A főbejárat zárva, Dancsházy-Nagy […]

Read More

Ki mit tud? Speciális Olimpia kvíz

Kedves Speciális Olimpikonok! Kedves Érdeklődők! Barátaink! Játékra szeretnénk invitálni Titeket! Szereted a találós kérdéseket? És a kirakóst? Egy talányos puzzle-játékra hívunk. Ha kitartó vagy, a végére összeáll a darabokból az egész. Ha SO, akkor sport – gondolhatja magában, aki kívülről látja a mozgalmat. Itt az ideje, hogy megmutassuk, a SO több, mint sport. Ha igazi SO […]

Read More

Nemes gesztus és önzetlen segítségnyújtás GÁLFI DALMÁTÓL.

Minden idők legsikeresebb magyar junior teniszezője, a korábbi junior világbajnok, Európa-bajnok és Grand Slam-győztes versenyző a Budapest Kupa jótékonysági tornán átvett tiszteletdíjának egy részét ajánlotta fel a speciális olimpikon teniszezőknek. Dalma, korábban már az zánkai Erzsébet-táborokban is járt a teniszezőknél, de igazából tavaly ismerte meg a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágának tevékenységét és részt […]

Read More

Elhagyhatja görög klubját az ex-fradista pólós

A szerbek olimpiai bajnoka egyáltalán nem biztos, hogy marad az Olympiakosznál. Egyre több távozóról lehet hallani az Olympiakosznál. A héten Maro Jokovicsról derült ki, hogy könnyen lehet a szezon végén Olaszország felé veszi az irányt, most pedig Stefan Mitrovicsról írta meg a totalwaterpolo.com oldal, hogy elhagyhatja a hellén klubot. Természetesen a játékosok még az idei […]

Read More

Kosárlabda – Hanga Ádám a sérülésektől tart, de döntőre készül

Hanga Ádám, az éllovas Barcelonát erősítő magyar kosaras azt mondta, hogy kötelességük a döntőig menetelni a spanyol bajnokságban, amelyet a koronavírus-járvány miatt szakítottak félbe, és a kényszerszünet után június második felében fejeznek be. Az első osztály klubjai április végén állapodtak meg abban, hogy a 23 forduló után március elején felfüggesztett pontvadászatot csak a tabella első […]

Read More