NVESZ – 59 sportág egy könyvben

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) kiadványban mutatja be a tagszervezeteit, szövetségeit. Az 59 sportági szövetséget tömörítő köztestület minden egyes tagszervezete helyet kapott az igényes kiadványban, amelynek szerkesztését Járosi Péter, az NVESZ általános alelnöke jegyzi, a cikkeket pedig a szövetség sajtó munkatársai, Bányász Árpád és Turák Péter készítették el.

Járosi Péter szerint a Nemzeti Versenysport Szövetség elmúlt három évét felölelő kiadványban az volt a legfontosabb, hogy hiteles képet adjon a túlnyomórészt az olimpiai programban nem szereplő sportágakról.

„A hitelességen kívül fontos, hogy a könyv a legfrissebb adatokat közli a magyar sport értékes részét képviselő szövetségünk (NVESZ) tagjairól. Ez egyfajta adatbankként is funkcionál, hiszen egy-egy szövetség esetében sok más információ mellett, azt is megtudhatja az olvasó, hogy hányan űzik az adott sportágat itthon, vagy azt, hogy hol lehet bővebb információkat találni az egyes sportágakról” – mondta az alelnök.

A NVESZ kiadványban a sportágak legutóbbi évein túlmenően a jövőbeli terveiről is tájékozódhatnak a sportrajongók, a szakmai anyagokat pedig látványos és igényes fotókkal illusztrálták.

Járosi Péter kiemelte: a könyv bolti forgalomban nem kapható, a sportszakma pedig pozitívan fogadta.

„A Nemzeti Versenysport Szövetség hagyományos februári gáláján mutattuk be a 208 oldalas kiadványt, amelybe Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke írt előszót” – tette hozzá az NVESZ alelnöke, aki egyben a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökeként is tevékenykedik.

A kiadványban a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége is bemutatkozik.

Read More

Férfi OB I: szárazföldi edzésekre állt át a Szentes

Újratervezés zajlik a Kurca-partján is a koronavírus miatt. Fotó: Szentesi VK / facebook Mint ismeretes, a Szentes bejutott a felsőházba a férfi OB I-ben, azonban a koronavírus miatt áll a bajnokság. Május 11-ig biztosan nem lesz meccsünk, hiszen akkor ülésezik majd a Magyar Vízilabda-szövetség a folytatásról. Csütörtök óta nem járunk uszodába, a konditeremből hozhattunk el […]

Read More

Már tervezik a 2021-es olimpia időpontját

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jövő évre is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA) és más sportági szövetségekkel, miután a koronavírus-járvány miatt kedden elhalasztotta a tokiói játékokat. Ezt John Coates, a NOB tokiói szervezéssel foglalkozó koordinációs bizottságának vezetője nyilatkozta csütörtökön a japán Jomiuri című lapnak. Hozzátette: a remények szerint négy héten belül […]

Read More

Az olaszok legendája megpróbálná a 2021-es olimpiát

Tempesti megcélozná a 2021-es olimpiát is. Mint ismeretes, Stefano Tempesti a több játéklehetőségért hagyta el a Pro Reccót tavaly és szerződött az Ortigia együtteséhez, ezzel együtt számolt azzal is, hogy hátha Campagna mester behívja a válogatottba. Nos, most, hogy egy évvel “eltolták” az olimpiát a klasszis célja nem változott: “Úgy érzem magam, mint egy oroszlán, […]

Read More

Atlétika – Halász életében először 31 méter felett a nehézkalapáccsal

Megrendezte téli versenysorozata harmadik fordulóját a Szombathelyi Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia, a viadalon több egyéni csúcs született. A koronavírus-járvány ellenére lebonyolított megmérettetésre – a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjának beszámolója szerint – rossz időjárási körülmények között, erős szélben került sor. A felnőttek között úgynevezett nehézkalapáccsal (14,5 kg) a világbajnoki bronzérmes Halász Bence első alkalommal került 31 méter […]

Read More

Tokiói olimpia: nem biztos, hogy nyáron lesz a 2021-es olimpia.

Minden érintettől áldozatokra és kompromisszumokra lesz szükség a tokiói olimpia újratervezéséhez Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint. “Az a küldetésünk, hogy megszervezzük a játékokat és így valóra váltsuk a sportolók álmát” – jelentette ki szerdán a német sportvezető, aki szerint “gyönyörű kirakós játék lesz megszervezni egy csodálatos olimpiát”. Bach ugyanakkor jelezte, “ezernyi logisztikai […]

Read More

94 éves lenne Görbe, a ring sportszerű lovagja

Dinamit van az öklében. Ütése úgy érkezik, mint a villámcsapás. A bokszoló, akinek nincs hibája. Nem is ököllel, hanem kalapáccsal üt – néhány elismerő szó azoktól, akikre rászámoltak, vagy kénytelenek voltak végignézni, ahogy a csodamagyar kezét a magasba emelik és kimondják a nevét. A nevet, amit nem csak mi, hanem a világon mindenhol összekötöttek a […]

Read More

Nagy Viktor szeretne ott lenni a 2021-es olimpián

Pozitívan néz a jövőbe kapusunk. Szolnoki VSC / facebook archív Nagy Viktor így nyilatkozott az olimpia halasztásáról: „Sok mindent lehetett hallani a pár hónapos halasztástól a két évesig, ha innen nézem, a kettő között van valahol a döntés, ez számomra még a kisebbik rossz. Nagyon szerettem volna már a nyáron az olimpián játszani, négy éve […]

Read More

Mindenki megértő – így reagáltak a szövetségi kapitányok az olimpia halasztására

Bíró Attila szerint jól is kijöhetünk ebből, Märcz Tamás szomorú a nyárral kapcsolatban. Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya (MVLSZ): “Az olimpia elhalasztása logikus és helyes döntés. Nekünk egyelőre a legfontosabb az olimpiai selejtező sikeres megvívása. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szövetség az új időpontot május 17-24-ben határozta meg, úgy készülünk, ekkor kell majd […]

Read More

Sportolói és edzői reakciók az olimpia elhalasztásáról

A sportolók és edzők döntő többsége egyetértetett abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tehetett mást, minthogy elhalasztja a nyári tokiói játékokat a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor akad olyan, aki csalódott és nem tartja korrektnek a módját. Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya (MVLSZ): “Az olimpia elhalasztása logikus és helyes döntés. Nekünk egyelőre a legfontosabb az […]

Read More

Sok minden átíródik Vári Attila szerint

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke így reagált az olimpia halaszására. Vári Attila így reagált az olimpia elhalasztására: „Az nyilvánvaló, sok minden átíródik majd, egyúttal így megvan az esély arra, hogy minden kétely eloszoljon, és Tokió teljes olimpiát rendezhessen. Természetesen várjuk majd az új időpont kihirdetését, ami értelemszerűen alaposan befolyásolja a bajnokságok és az olimpiai felkészülés […]

Read More