Gyurta Dániel: maradj otthon!

Otthonmaradásra szólít fel mindenkit a koronavírus-járvány miatt a Facebookon szerdán közzétett videójában Gyurta Dániel olimpiai bajnok. Az úszó a videóban – amit az M1 aktuális csatorna is bemutatott – azt mondta, a koronavírus mindenki életét megnehezíti, így az övét is. “Higgyétek el, hogy én is szívesen találkoznék a barátaimmal, beülnék egy bárba, elmennék nyilvános helyekre, […]

Read More

Fontos döntéseket jelentett be az MVLSZ!

Megvan, mikor lesz döntés a bajnokság folytatásáról, indul a távoktatás. Az MVLSZ hírét változás nélkül közöljük.:  A Magyar Vízilabda Szövetség kedd délutáni rendkívüli elnökségi ülésén arról határozott, hogy a versenyrendszerébe tartozó összes, 2020. március 13-án éjféltől határozatlan időre elhalasztott sportrendezvénye folytatásával kapcsolatban legközelebbi, 2020. május 11-ei ülésén hoz újabb döntést. Miként Vári Attila elnök elmondta, a szövetség […]

Read More

Koronavírus: megvannak a montenegrói válogatott teszteredményei

Mind a válogatott tagjait, és a stábot is tesztelték. Mint ismeretes, a montenegrói válogatott gőzerővel készült az olimpiai selejtezőre. Ennek keretében Németországban vettek részt egy felkészülési tornán. Ezek után pedig a koronavírus jávány miatt a rotterdami eseményt lefújták. Nos, a hazaérkezésük után szigorú intézkedéseknek vetették alá a játékosokat és a stábot a helyi hatóságok, akik […]

Read More

OSC – Tóth Márton otthonról üzent

Az újbudaiak játékosa az otthoni edzéseibe enged betekintést. Mint ismeretes, a koronavírus miatt mindenki otthon készül tovább a férfi OB I-es bajnokság folytatására is. Tóth Márton az otthonmaradás fontosságáról beszélt videójában valamint mutat néhány gyakorlatot is. #Maradjotthon /#1/ Tóth Márton üzenete a szurkolóknak, hogy ne maradjatok kedvenceitek nélkül. Élen a sportban, élen a példamutatásban!

Read More

Koronavírus: leállt munka a BL Final Eight helyszínén

Állnak a munkálatok a Punta Sant’Anna létesítménynél. Mint ismeretes, A Pro Recco lenne a BL nyolcas finálé házigazdája. Az esemény június 5. és 7. között kerülne megrendezése, ahol már megkezdődtek a munkálatok, de az utóbbi napokban le is álltak a koronavírus súlyos olasz helyzete miatt. Természetesen egyelőre nem lehet tudni, mikor indulnak újra. A helyzetet […]

Read More

Elmarad a májusi budapesti kick-box világkupa

A Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ) vezetése úgy döntött: a koronavírus járvány miatt az idén nem rendezik meg a hagyományos májusi budapesti világkupát. A versenyre május 8-10-én került volna sor a BOK Csarnokban. Ideiglenesen egyetlen hazai vagy külföldi versenyen sem vesznek részt a magyar kick-boxosok – adta hírül az MKBSZ.

„Felelősséggel nem lehet vállalni a májusi világkupa megrendezését, garantálni a résztvevők egészségét és biztonságát” – jelentette ki a hazai sportági szövetség elnöke.

Galambos Péter közölte: már két hete mérlegelik a nagyszabású viadal törlését. A döntést azután hozták meg, hogy a koronavírus járványhelyzet az elmúlt napokban jelentősen súlyosbodott, valamint másik három külföldi világkupának is bejelentették az elmaradását.

A sportvezető hozzátette: gondolkoztak egy őszi időpontra történő halasztásban, ám miután a WAKO világszervezet versenyrendszerében gyakorlatilag az év első felének világkupái jelentik a vb-kre, illetve Eb-kre (2020-ban a tervek szerint utánpótlás világbajnokság lesz augusztusban és felnőtt Európa-bajnokság októberben) való felkészülést, egy későbbi budapesti verseny elvesztené a fő funkcióját. Végül úgy határoztak, hogy az idén nem kerül sor a magyarországi megmérettetésre.

A hazai szakvezetést azért is érinti különösen érzékenyen a visszamondás, mert az volt a céljuk, hogy 2020-ban a világkupa sorozat legnagyobb indulói mezőnyű, egyszersmind legrangosabb állomásává tegyék a budapestit, amire minden esély megvolt.

Galambos Péter arról is beszámolt, hogy a következő időszakban a Magyar Kick-box Szakszövetséghez tartozó klubokat, sportolókat érintő versenyek itthon és külföldön egyaránt elmaradnak. A következő verseny, amely talán megtartható lesz, a május végi utánpótlás országos bajnokság – de természetesen ez is járvány alakulásának a függvénye…

Read More

Koronavírus: így készül az UVSE uszoda nélkül

A klub egy videót tett közzé közösségi oldalán, amelyben néhány játékosa megmutatja, mivel is tölti idejét. A koronavírus fertőzés miatt, otthon vagy a szabadban készülnek a klub játékosai.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Játékosaink uszoda nélkül! 💪🏼💜🏐🏀🏓 #uvse #uvsevizilabda UVSE Waterpolo (@uvsevizilabda) által megosztott bejegyzés, Márc 16., 2020, időpont: 10:03 (PDT időzóna szerint)

Read More

Ökölvívó olimpiai selejtező – Gálos Roland tokiói kvótát szerzett

Az 57 kilogrammban szereplő Gálos Roland kihozta a helyzetből a maximumot, hiszen megnyerte nyolcaddöntőjét, így olimpiai kvótát szerzett a londoni európai kvalifikációs ökölvívótornán, amit menet közben beszüntettek a koronavírus-járvány miatt.  A bajai bokszoló szombati selejtezős sikerét követően a nyolcaddöntőben a finn színekben versenyző Arslan Khataevvel csapott össze az ötkarikás indulási jogért, a nagy tét pedig rányomta […]

Read More

Gálos Roland taktikus boksszal olimpiai kvótát szerzett

Gálos Roland bosnyák ellenfelét legyőzve jutott el a legjobb tizenhat közé a londoni európai olimpiai kvalifikációs tornán, ahol a finn Arslan Khataev ellen lépett ringbe a biztos kvótáért. Roli ismerte finn ellenfelét a német Bundesligából, ahol egy szoros meccsen kikapott tőle. Gálos nagy lelkesedéssel vetette be magát a küzdelembe és próbálta irányítani a mérkőzést a […]
Read More

Magyar ezüstérem a budapesti curling vegyes páros világkupán

Ezüstérmet nyert a budapesti curling vegyes páros világkupán a Dencső Blanka, Szabó Gergely duó. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az 5000 euró összdíjazású versenyen a magyarok mellett orosz, román, spanyol, finn, cseh, szlovák és lett kettősök indultak. A torna első szakaszában Dencsőék meglepetésre legyőzték a kétszeres világbajnok Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt párost, később pedig pályafutásuk […]

Read More

Szaka István nem tudta megoldani az ír magassági fölényét

Szaka Istvánnak nem kisebb volt a tét, mint az olimpiai részvétel jogának kivívása, ehhez a 2015-ös Európa Játékok ezüstérmese Brendan Irvine állt az útjában. Az ír versenyző az elmúlt két évben nem nyert sok nemzetközi meccset, de remek eredményekkel rendelkezik. Szaka űzte-hajtotta ír ellenfelét az első menetben, és igyekezett közelről bokszolni, míg Irvine próbálta távol […]
Read More

110 éve kísér minket Gerevich Aladár, a világ hatodik legeredményesebb olimpikonja

Igaz, a múlt században csengett legszebben a neve, de briliáns technikája, „táncolása” a páston és odaadása, hét olimpiai aranya, a szinte már megszámlálhatatlan érem- és tapsgyűjteménye örökké felejthetetlenné teszi. Ha felteszik a kérdést, hogy ki minden idők legjobb vívója, a válasz talán egyértelmű: a legenda, aki ma 110 éve született, Gerevich Aladár. „Voltak a magyar […]

Read More

Koronavírus – újabb úszó eseményt halasztanak

A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre elhalasztják az úszók jövő hétre tervezett olimpiai kvalifikációs országos bajnokságát. A Magyar Úszó Szövetség hétfőn közleményben jelezte, hogy az ötkarikás csapathirdetés időpontja változatlan, azaz Sós Csaba szövetségi kapitány jövő szombaton véglegesíti azok névsorát, akik az egyes számokban az olimpia rajtjáig védettséget élveznek. Ugyanakkor Wladár Sándor elnök jelezte: sokkal fontosabb, hogy […]

Read More