
Maldini: “Még soha nem láttam ilyen tizenegyest”
Az igazgató szerint a csapat nagyon rosszul kezelte az emberelőnyt.
The post Maldini: “Még soha nem láttam ilyen tizenegyest” appeared first on AC Milan Club Budapest.
Az igazgató szerint a csapat nagyon rosszul kezelte az emberelőnyt.
The post Maldini: “Még soha nem láttam ilyen tizenegyest” appeared first on AC Milan Club Budapest.
Mérkőzéseket halasztanak el a koronavírus miatt. Fokozódik a helyzet Olaszországban. Mint ismeretes, a dél-európai országban is megjelent a koronavírus. Az olasz szövetség (Federnuoto) pedig követve a Miniszterek Tanácsa (CONI) iránymutatásait elhalasztotta két régióban is a mérkőzéseket, így Lombardiában és Venetoban sem rendeznek vízilabda mérkőzéseket. Ebben a két régióban többek között labdarúgó mérkőzéseket is töröltek.
A Debrecen után, a Szegedet is legyőzné a bányász. Fotó: TVSE / facebook archív Mint ismeretes, a Debrecen ellen megszerezte a Tatabánya első győzelmét, a héten pedig rivális Szegede ellen is begyűjtenék a három pontot, erre utal Zantleitner Tamás nyilatkozata a győztes meccs után: Szinte csak pozitívumokat mondhatok a csapatomról. A mérkőzés elejétől kitűnően játszottunk, […]
Az angyalföldiek csak két gól lőttek az első félidőben, ami megpecsételte sorsukat. A 13. fordulóból előrehozott meccsen két góllal jobb volt a vendég AVUS. A mérkőzés az első két negyedben dólt el, mikor 7-2-re elhúzott Matajsz Márk együttese. A Szombathely ezzel a győzelemmel egy pontra megközelítette a Vasast. A Férfi OB I., 13. fordulójának nyitányán: […]
Szenzációs vívással, világklasszis ellenfeleket legyőzve nyert aranyérmet Szilágyi Áron a varsói kard Világkupán. Kétszeres olimpiai bajnokunk hat év után állhatott ismét vk-n a dobogó legfelső fokára. A kétszeres olimpiai bajnok a főtáblán 15-8-ra verte a kanadai Shaul Gordont, 15-10-re a japán Tokunan Kentát, majd egy jóval erősebb ellenfélen, a csapatban olimpiai, illetve az elmúlt három […]
Fiorentina – Milan 1-1.
The post Ibrahimovic gólját elvették, ikszelt a Milan a Fiorentina ellen appeared first on AC Milan Club Budapest.
Matteo Gabbia először tagja a Milan kezdőcsapatának.
The post Fiorentina-Milan: a hivatalos kezdők appeared first on AC Milan Club Budapest.
Gólszegény találkozón veszített az Eger Bresciában a férfi vízilabda Európa Kupa elődöntőjének szombati első mérkőzésén. Fotó: egri vízilabda / archív A kevés, mindössze kilenc találatot hozó meccsen Hosnyánszky Norbert révén a hevesi alakulat jutott vezetéshez, de a nagyszünetig 2-1-re fordított az olasz gárda. A gól nélküli harmadik játékrész után a negyedik nyolc percben az olaszok […]
A Jug verte a Tisza-parti gárdát és lecsúszott a Final Eightet jelentő negyedik helyről. Szinte győzelmi kényszerben volt a Szolnok, hiszen az előző körben a Spandautól elszenvedett vereséggel nehéz helyzetbe kerültek. Nos, a mérkőzés elején potyogtak a gólok. Bár már 3-0-ra elhúzott a Jug a Szolnok a negyed végére egálra hozta, elsősorban Drasovics révén, 4-4. […]
Íme az edző meccs előtti sajtótájékoztatója.
The post “Elvárom, hogy figyelmesek és magabiztosak legyünk” appeared first on AC Milan Club Budapest.
A bányász a Debrecent verte hazai pályán nagyon meggyőzően. Fotó: TVSE / facebook archív Most pótolták a 9. körből a Tatabánya-Debrecen találkozót, ami mindkét együttes számára nagyon fontos volt. A mérkőzés végül a harmadik negyedben dőlt el, mikor a hazaiak 4-0-ás etapot produkáltak. A mérkőzés legjobbja (képünkön is) Kalanovics Balázs volt négy góljával. A Tatabánya […]
Az 55 éves szakember a Gazzettának adott hosszú interjút.
The post Gazidis a klubról, az ambíciókról, a jövőről és a stadionról appeared first on AC Milan Club Budapest.
Csak úgy szórja a pontokat az észak-amerikai juniorligában (NAHL) a 19 éves Vértes Nátán, nem csoda, hogy már hat egyetem felvette vele a kapcsolatot. A korosztályos válogatott jégkorongozóval az eddigi tengerentúli hónapokról és az előtte álló lehetőségekről beszélgetett az utanpotlassport.hu. Augusztus óta játszik a tengerentúlon a magyar jégkorong egyik nagy ígérete, Vértes Nátán. A most 19 […]
A Mustangs szeretné, ha a fiatalok még több rutint szereznének. Ezért nem léptek fel a másodosztályba. A Tatabánya Mustangs tavaly mindössze egyszer kapott ki az egész idény során a Divízió II-ben. Ám az a hazai pályán megrendezett finálé volt, ahol …
Pénteken nemcsak a Reccót verték Vad Lajos-tanítványai. Fotó: MTI / archív Semmi kétség, formában van az OSC, hiszen február elején a címvédő Fradit verte a BL-ben, majd következett az olasz sztárcsapat. Tegyük hozzá, mindkét győzelem idegenben született. Utóbbi győzelem egy nagy szériát szakított meg. A Recco 2018 októberében kapott ki otthon, igaz azt a meccset […]
A magyar férfi és női válogatott a Tatai Olimpiai Edzőtáborban folytatta a felkészülést. Szombaton Sheffieldbe utaznak, ahol a kesztyűzések kerülnek…
A vezetőedző, Zsivko Gocics úgy véli, már nem sok hiba férhet bele ha a csapat ott akar lenni a BL nyolcas döntőjébe. A Bajnokok Ligája egyik legerősebb gárdája látogat hozzánk – mondta a vezetőedző, Zsivko Gocics a klub oldalán. – Évek óta a legjobbak között szerepelnek, soraikban olimpiai és világbajnokok vízipóloznak. Sajnos a BL legutóbbi […]
Tizenkét év után ismét Szombathely rendezi meg a Tíztánc Magyar Bajnokságot. Az egyik legösszetettebb táncos műfaj seregszemléjén az ország legjobb tíztáncosai lépnek parkettre, ahol eldől, hogy kik képviselhetik a magyar színeket a 2020-as világversenyeken, azaz a világ- és Európa-bajnokságon.
Tíztáncban az induló párosok latin és standardáncokban is versenyeznek több korosztályban. Faludiné Lovas Henriette, a Lorigo TSE vezetője, a Tíztánc Magyar Bajnokság főszervezője elmondta: szeretnék emlékezetessé tenni az idei magyar bajnokságot.
„A táncsport magyar bajnokságok első állomása nálunk lesz. Igyekszünk minden szempontból sikeres versenyt rendezni. Szombathely a táncsport egyik hazai fellegvára, biztos vagyok abban, hogy az ország legjobb tíztáncosai felejthetetlen versenyt produkálnak majd” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) Sajtószolgálatának Faludiné Lovas Henriette.
A 2020-as Tíztánc Magyar Bajnokságot február 22-én rendezik meg Szombathelyen, az AGORA Művelődési és Sportházban.
Kettős győzelmet arattak idegenben csapataink. Fotó: MTI / archív Varga Zsolt csapatának mindenképp nyerni kellett ha meg akarja tartani az élcsoportban helyét. Ennek megfelelően, jól kezdte a Fradi, hiszen Funtulisz majd Younger góljával vezettek 2-0-ra. A második negyedben sem tudott feljebb zárkózni a Zágráb. Constantin-Bicari is betalált, a közte három pedig maradt a nagyszünetig. A […]