Mindkét Busa nővér aranyérmet nyert a kick-box vb-n

Két arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zártak a magyar felnőtt versenyzők a Szarajevóban megrendezett kick-box világbajnokságon. A sportág hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek elitjét felvonultató vb-n a két elsőséget a szegedi Busa testvérpár, Gabriella és Andrea szereztek. Magyarország a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton – tudatta a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A light-contact női 50 kg-os súlycsoportjában a 2017-es budapesti vb-n is diadalmaskodó Busa Gabriella két 3-0-ás sikerrel jutott a döntőbe. A fináléban a jogi doktor végzettségű magyar kick-boxos szintén egyhangú pontozással győzött az ír De la Cour ellen. A 60 kg-osok mezőnyében Busa Andrea három fölényes győzelemmel lett finalista, a döntőben pedig 2-1-re felülmúlta az orosz Tagilcevát is. A tanárként dolgozó magyar hölgy így tavalyi két Európa-bajnoki aranyérme után immár világbajnoknak is mondhatja magát.

Az ezüstérem a fiatal Szmolek Emánuel nevéhez fűződik, akit három nyertes csatát követően csak a világbajnok olasz Barbiere tudott megállítani. Harmadik lett light-contactban Maruscsák László (63 kg) és Vígváry Viktor (94), low-kickben Zsiga Melinda (52) és Boros Petra (70), valamint K1-ben Habash Antoine (63.5).

A felnőttek mellett a veterán korosztályban is osztottak érmeket a bosnyák fővárosban. Itt három magyar aranyérem is született: a felnőtt válogatott egyik edzője, a korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnok Dancsó Zoltán mellett Döme Balázs és Szuknai Zsuzsanna is a dobogó tetejére állhatott fel.

Elégedett a generációváltáson átesett, fiatal magyar válogatott teljesítményével Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke.

„Alapvetően elégedett vagyok, senkitől nem láttam, hogy ne akart, ne küzdött volna, ne adott volna ki magából mindent. Az, hogy esélyeseink némelyikének, mint például Habash Antoine-nak, most éppen nem jött össze egy-egy meccse, az benne van a pakliban, de ettől még ők is helytálltak. Mindenképpen ki kell emelni Busa Andit és Gabit. Mindketten roppant érett bunyót mutattak, és nem hagytak kétséget a győzelmük felől. Nem mintha a vb-címig vezető út sétagalopp lett volna, de az az eltökéltség és koncentráció, ami rajtuk látszott, nagyon jó érzéssel tölti el az embert. Szmolek Emánuel gyerekkora óta kick-boxol és nagy ígérete a sportágnak. Tizenkilenc évesen még van hova fejlődnie, de ha így folytatja, minden esélye megvan arra, hogy hosszú távon a világ legjobbjai között legyen a helye” – mondta a sportvezető.

A kick-box másik négy szakágának – pointfighting, kick-light, full-contact és zenés formagyakorlat – világbajnokságát november végén rendezik a törökországi Antalyában.

Kick-box világbajnokság, Szarajevó, a magyar érmesek:

Felnőttek:

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 3. Maruscsák László
79 kg: 2. Szmolek Emánuel
94 kg: 3. Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: 1. Busa Gabriella
60 kg: 1. Busa Andrea

Low-kick.
Nők:
52 kg: 3. Zsiga Melinda
70 kg: 3. Boros Petra

K1:
Férfiak:
63.5 kg: 3. Habash Antoine

Veteránok:

Light-contact:
Férfiak:
94 kg: 1. Dancsó Zoltán
+94 kg: 1. Döme Balázs
Nők:
65 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna

Read More

Bajnokok Ligája: Nehéz meccs előtt a Szolnok

A Fradi és az OSC előtt könnyebb, a Szolnokra nehéz meccs vár. Kedden és szerdán a harmadik körre kerül sor a BL főtáblán. A Szolnok idegenben ugrik vízbe, a Barceloneta vendége lesz, még a Fradi a Terrassa együttesét fogadja az OSC pedig Tbilszibe látogat. A Bajnokok Ligája 3. fordulójának programja: A-csoport: 19:00 Jug Dubrovnik – […]

Read More

Úszás: Hosszú Katinka az MVP, de csapata nem áll ilyen fényesen

A London Roar az Iron csapatát megelőzve nyerte a Nemzetközi Úszóliga (ISL) budapesti állomását. A szombati versenynapot követően a Kapás Boglárkával és Bernek Péterrel felálló London Roar várta az élről a rövidpályás viadal folytatását 251,5 ponttal, második a Los Angeles Current 212,5, harmadik a kilenc magyarral induló Iron 203,5-tel, negyedik a New York Breakers volt […]

Read More

Kick-box – Nyolc magyar érem a szarajevói vb-n

A magyar felnőtt válogatott két arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a Szarajevóban rendezett kick-box világbajnokságot. A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a sportág hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek legjobbjait felvonultató eseményen a szegedi Busa Gabriella, és testvére, Busa Andrea is az első helyen végzett. A light-contact 50 […]

Read More

Női Magyar Kupa: parázs csata várható az elődöntőben

Megvan a legjobb négy mezőnye és a párosítások. Véget értek a csoportmeccsek. Az A-ból az UVSE és a Szentes jutott tovább, a B-ből pedig a Dunaújváros és a Fradi. Az elődöntőkben így UVSE–FTC és Dunaújváros–Szentes mérkőzéseket rendeznek. A női Magyar Kupa, a csoportmeccsek eredményei, 3. nap: A-csoport (III. Kerületi TVE-uszoda) Tatabánya– UVSE-Hunguest Hotels 1-26 (0-8, 1-5, […]

Read More

Párbajtőr – Magyar érmek a klagenfurti európai körversenyen

Kemény mezőny gyűlt össze a kadét párbajtőrözők klagenfurti európai körversenyén, ennek ellenére brillíroztak a magyarok: a fiúk között Kovács Gergely ezüstérmet szerzett, a leányok versenyében Szarvas Rita a dobogó harmadik fokára állhatott. Tizennyolc párbajtőrvívónk vett részt a kadét európai körverseny klagenfurti viadalán, és szép magyar sikerek születtek a népes mezőnyben. A fiúk között a székesfehérvári Kovács Gergely jutott […]

Read More

Női Olasz bajnokság: Bujka parádézott, megvan a Rapallo első győzelme

Hatot vágott a magyar center, csapata tízzel győzött. Négy fordulót kellett várni a Rapallo első sikerére, Bujkáék a Bogliascot verték 15-5-re. A magyar center hat találatot is szerzett, ezzel pedig átvette a góllövőlistán a vezetést. A Rapallo a 6. az olasz bajnokságban. Női Olasz bajnokság 4 forduló, eredmények: Rapallo-Bogliasco 5-15 Bujka Barbara 6 gól Vela […]

Read More

Eb-selejtező: megvannak a női torna részvevői is

A selejtezőből a horvát, a szerb és a szlovák válogatott került a magyarok csoportjába a nőknél a január 12. és 26. között sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságon. Szerbia kettős sikerrel jutott túl a selejtezőkön: fotó: waterpoloserbia.org Az európai szövetség, a LEN szombati tájékoztatása szerint a horvátok a portugálokat szorosabb küzdelemben, míg a szerbek […]

Read More

Úszás: Hosszúék ismét brillíroztak

Az első nap után a London Roar csapata vezet a Nemzetközi Úszóliga (ISL) budapesti állomásán. A szombati versenynapon remek hangulat uralkodott, körülbelül 2500 néző szurkolt a Duna Arénában zajló csapatversenyen. Ahogy legutóbb Dallasban, úgy ezúttal is Hosszú Katinka csapata, az Iron – többek között kilenc magyarral -, az előző viadalon győztes, Kapás Boglárkával és Bernek […]

Read More

Pusztai Liza negyedik a Piotr Nurowski-díjátadón

A kétnapos EOC-közgyűlés végét a Piotr Nurowski-díj – nyári sportágakra vonatkozó – átadóünnepsége koronázta meg Varsóban. Pusztai Lizát négy másik sportolóval együtt választották be az öt legesélyesebb európai ifjúsági sportoló közé. A magyar vívó holtversenyben lett negyedik, a díj átvételekor a MOB elnökét, Kulcsár Krisztiánt is színpadra szólították. Véget ért az Európai Olimpiai Bizottság kétnapos […]

Read More

Pusztai Liza negyedik a Piotr Nurowski-díjért folytatott küzdelemben

A kétnapos EOC-közgyűlés végét a Piotr Nurowski-díj – nyári sportágakra vonatkozó – átadóünnepsége koronázta meg Varsóban szombat este. Pusztai Lizát négy másik sporotlóval együtt választották be az öt legesélyesebb európai ifjúsági sportoló közé. A magyar vívó holtversenyben lett negyedik, a díj átvételekor a MOB elnökét, Kulcsár Krisztiánt is színpadra szólították.

Read More

Magyar Kupa: Megvan az elődöntő mezőnye

A negyeddöntők után, kialakult a legjobb négy mezőnye. Fotó: ftc vízilabda / facebook archív Nem történt meglepetés a szombati napon a negyeddöntők visszavágóin. Az OSC, a Fradi és a Miskolc is győzni tudott a visszavágókon, így ez a három együttes kettős sikerrel, még a Szolnok idegenben elért győzelemmel van ott a legjobb négyben. Az elődöntők […]

Read More

Magyar Kupa: A Szolnok idegenben rendezte le az Egert

Már az első negyedben elhúzott a Tisza-parti együttes. Fotó: Szoloki VSC / facebook A Szolnok jutott be elsőként a Magyar Kupa elődöntőjébe. A tegnapi 11-11-es meccs után, ma 10-8-ra győzött Egerben. Az első negyedben 3-0-ra elhúzott a vendég gárda és ez végzetesnek bizonyult… Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó:  ZF-Eger–Szolnoki Dózsa 8-10 (0-3, 3-3, 2-2, 3-2) Továbbjutott […]

Read More