Férfi OB I: győztek a nagyok

A Fradi, a Szolnok és az OSC is begyűjtötte a három pontot. A 4. fordulóban három meccset játszottak szombaton. A Szolnok a Tatabányát verte, a Fradi a Pécset, az OSC pedig Szentesen aratott sikert. A 4. fordulóból az UVSE-Miskolc meccs van még hátra, melyet szerdán rendeznek. Férfi OB I., 4. forduló, eredmények: A-csoport: Szeged-Debrecen 10-7 […]

Read More

Győr-Moson-Sopron megye csapata a régiós bajnok 2019-ben

A leghíresebb magyar lovaglótanárról, Némethy Bertalanról elnevezett régiónak, amelyhez hét megye is tartozik, három év után ismét a Veszprém-megyei Balatonvilágoson lett a házigazdája a régiós döntőnek. A Pulai Lovascentrum kitűnő lovaspályáján tizennyolc csapat nevezett Kunos Attila régió felelősnél. A négy korosztályt is magába foglaló csapatverseny nagyon szoros végeredményt hozott. Egyetlenegy együttes tudott hibátlan maradni, így győzött Győr-Moson Sopron megye hármas csapata, Saru Boróka, Gráf Miklós, Rigó Gergő és Gráf Edina.

gyorm

A szabályok szerint a második helyért összevetés döntött, a két egy hibapontos csapat között. Ugyanúgy mint a szilvásváradi championátuson, ezúttal is Unger Fanni Annával megnyerte Veszprém megye I-es csapatának az ezüstrémet, hiszen gyorsabb hibátlant tudott lovagolni, a Fejér megye III-as csapatát képviselő Reischl Márton Latino párosnál.

Gratulálunk a győztes és helyezett csapatoknak, folytatás vasánap a Pulai Lovascentrumban az egyéni döntőkkel!

Read More

Fiatal lovas válogatottunk a világ legjobbjai között

A belgiumi Opglabbeekben csütörtökön rendezték aNemzetközi Lovas Szövetség Nemzetek Díja világdöntőjének 145 cm-es első fordulóját a fiatal lovas korosztályban. Rendkívűl izgalmas versenyben hetedik helyen végzett a magyar négyes, ahol az első fordulóban az Anne Kursinski által vezetett, Egyesült Államok csapata végzett az élen. Ifj. Lázár Zoltán a sárga Falkyrivel egy hibaponttal csapatunk legjobbja volt, Hollé Sára Clintusszal öt és Weinhardt Virág hét hibaponttal lovagolt, így tizenhárom hibaponttal holtversenyben Németországgal, megelőzve Franciaországot és Olaszországot kvalifikálódtunk a szombati Challenge Cup-ra.

w

A Sentower Park versenypályáján szakadó esőben nagyszerűen lovagolt a Füzér Gábor által vezetett magyar csapat, akik ismét letették névjegyüket és hat hibaponttal a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Weinhardt Virág Equest Cha Chavál és ifj. Lázár Zoltán Falkyrievel is verőhiba nélkül, egy időhibaponttal értek célba. Csütörtökön nyolc, most négy hibapontal lovagolt nyolc éves fedezőménjével, JB Koronaőrrel és Jármy Vince. Hollé Sára a pálya végén hibázott, így az ő eredménye volt ma a kieső.

71320968 2324135157804036 4131287973545115648 n

Igazán büszkék lehetünk négy fiatalunkra, Virágra, Sárára, Vincére, Zolikára akik már hosszú éve tartják a magyar utánpótlás díjugrató sportot a világ élvonalában. Most ez a korszak lezárult, hiszen ez a nagyszerű csapat utolsó alkalommal lovagolhatott együtt a fiatal lovas kategóriában, reméljük a következő évtizedekben a felnőttek között is folytatják.

Gratulálunk és köszönjük szépen!

Read More

Euro Kupa: Másodszor is nyert az Eger

Második mérkőzését is magabiztosan nyerte az Eger a férfi vízilabda Eurokupa második körös selejtezőtornáján. Fotó: egrivízilabda.hu / facebook archív Pénteki sikerét követően a hevesi együttes szombaton a Montpellier-t győzte le, ezzel szinte biztosan továbbjut majd. Az Eger vasárnap a négyes torna házigazdájával, a spanyol Mataróval találkozik. A két selejtezőcsoportból – a horvátországi Sibenikben a Miskolc […]

Read More

Hatalmas magyar sikerek a Spartathlonon

Hatalmas siker a legendás görögországi Spartathlonon: a 246 kilométeres versenyen huszonnyolc magyar futó indult, és a legszebb álmokat is felülmúlta a szereplés. Bódis Tamás megállíthatatlan!  A 31 esztendős futó néhány hónap alatt robbant be a hazai és a nemzetközi élvonalba is. Tavaly már negyedik volt a Spartathlonon, a tavasszal pedig nagy előnnyel megnyerte az Ultrabalatont.  Péntek kora […]

Read More

Euro Kupa: győzött a Miskolc

A Miskolc a zárónegyedben fordítva győzte le a CN Mediterrani Barcelona együttesét a férfi vízilabda Eurokupa második körös selejtezőtornájának pénteki nyitányán. Fotó: MVLC / facebook A borsodi együttes a horvátországi Sibenikben zajló négycsapatos viadalon szombaton a házigazdákkal, vasárnap az olasz Ortigiával találkozik. A két selejtezős csoportból az első kettő jut tovább a negyeddöntőbe, ahová csatlakozik […]

Read More

Férfi OB I: kaposvári bravúr a BVSC ellen

Kétgólos sikert aratott a somogy megyei csapat új uszodájában. Fotó: Kaposvári Vízilabda Klub / facebook Nagy nap volt a klub életében a pénteki, hiszen ekkor játszotta a csapat első hivatalos meccsét új uszodájában. Nos, jó ómennek bizonyult ez, hiszen 11-9-re nyertek Surányi László tanítványai a BVSC ellen, ezzel megszerezve első győzelmüket a szezonban. Férfi OB […]

Read More

Biztató eredmények a Tokió előtti esztendőben

Az idei év hazai rendezésű világbajnokságairól, eredményességéről, a tokiói felkészülésről és prognózisról tartott sajtótájékoztatót dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A hazai ötkarikás szervezet első embere azt mondta, idén eddig 4 sportág világbajnokságán az olimpiai számokban összesen 14 magyar érem született – köztük 8 […]

Read More

Utánpótlás szumó Eb – Sok érmet nyertek az U14-esek Szigetszentmiklóson

Fantasztikusan kezdtek a fiatal szumósok! A Szigetszentmiklóson zajló utánpótlás szumó Európa-bajnokságon az U14-es korosztály versenyeit bonyolították le.

A lányoknál a 60 kilósok között Kopasz Hanna aranyat, Tari Krisztina pedig ezüstöt nyert. A 65 kilogrammosok mezőnyében Müller Petrát nem tudták legyőzni, ugyanebben a kategóriában Balogh Beatrice bronzérmesként zárt, akárcsak Baljer Kitti (45 kg) és Bauer Ramóna (50 kg). Az 50 kilósoknál az ezüstérem is ’itthon maradt’, miután Kaszás Elza második lett.

A fiúk +70 kilós kategóriájában Gyuricza Marcell lett Európa-bajnok, ugyanitt Zsivnovszki Péter ezüstöt, Kovács Dominik pedig bronzot gyűjtött be. A 65 kilogrammosoknál Major Zoltán ezüstérmes lett, míg Németh Botond (45 kg) és Beták Bartal (35 kg) a harmadik helyet szerezte meg.

A roppant erős mezőnyben a fiú és a lánycsapat is aranyérmes lett, így elégedetten nyilatkozott Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke. „Bíztunk a jó kezdésben, de ennyi aranyra nem számítottam, hiszen többek között az ukránok és az oroszok is erős csapattal érkeztek Szigetszentmiklósra.”

A lánycsapatban Müller Petra, Kopasz Hanna, Tari Krisztina, Balogh Beatrice kapott helyet, míg a fiúk a Zsivnovszki Péter, Kovács Dominik, Gyuricza Marcell, Major Zoltán összeállításban léptek küzdőtérre. Szombaton az U16-os korosztálynak szoríthatunk Szigetszentmiklóson.

Read More

TáncSport – Rendhagyó Kistelek Open következik

A hétvégén megrendezik a 16. Kistelek Opent. A Csongrád megyei kisvárosban idén közel 400 páros vesz részt a nemzetközi táncversenyen – tudtuk meg a szervezőktől.

Zsom Olivér, a PRO Art Táncstúdió elnöke elmondta, 2019-ben a felnőtt latin és standard versenyeken kívül az U21-es standard világranglista megmérettetés kerül a középpontba.

„2020-ban Kistelek U21-es standard világbajnokságot rendez, ezért számunkra nagyon fontos az idei open. Fontos, hogy látványos bemutatóval készülünk, többek között a világbajnok Törökgyörgy Melinda is parkettre lép a gyermekáldás után. Ez Melinda, a Romani Design és a Pro-Art közös produkciója lesz, úgyhogy mindenképp rendhagyó Kistelek Opennel találkozhat a közönség” – mondta Zsom Olivér.  A 16. Kistelek Opent szeptember 28-án és 29-én rendezik meg.

Read More

Megvan a 2002-es válogatottunk kerete

Októberben tréningeket vezényelnek az utánpótlás csapatunknak. Meghívottak: Gyapjas Brendon, Hörömpő Botond, Gelencsér Máté, Lantos István, Gábor Lőrinc, Eppel Barnabás, Kókai Szilárd, Pető Attila, Várkonyi Ádám, Reisz Patrik, Vas Benedek, Ekler Zsombor, Nyíri Balázs, Almási Patrik, Dávid Zoltán, Mészáros Mátyás, Kakstedter Bendegúz, Kevi Bendegúz, Molnár Erik, Szabó Bence, Vismeg Zsombor, Varga Bence

Read More