Tenisz – Két magyar indulónak szurkolhatunk a junior US Openen

Tenisz – Két magyar indulónak szurkolhatunk a junior US Openen
Kormány Sport

Jó előjelekkel várja a junior US Open rajtját a legmagasabban rangsorolt magyar utánpótláskorú teniszező, Makk Péter. Abban bízik, hogy az utolsó jelentős korosztályos tornáján emlékezeteset tud alakítani. Ő és a másik magyar, Nagy Adrienn lép pályára New Yorkban.

Kezdődik az év utolsó junior Grand Slam-tornája, indul a US Open korosztályos versenye. A mezőnyben ezúttal két magyar fiatal szerepel, a világranglistán 22. helyen álló Makk Péter és a pillanatnyilag 27. Nagy Adrienn.

Makk az idén már egyszer robbantott nagyot Grand Slam-tornán, június elején a Roland Garroson egyesben egészen a legjobb nyolcig menetelt, de természetesen ott volt a januárban, Ausztráliában és nemrégiben Wimbledonban is.

Ami a közvetlen felkészülést illeti, több bemelegítő-versenyen is ütőt ragadott a 18 éves játékos, a legjobban az amerikai College Parkban rendezett elsőkategóriás viadal sikerült, amelyen párosban a brit Fery oldalán meg sem állt a tornagyőzelemig. Azaz nem várja rossz formában az év utolsó Grand Slam-versenyét.

„Úgy érzem, jól sikerült a felkészülés, páros-tornagyőzelem mindenképpen önbizalmat adott. Egyesben ezúttal kevésbé ment jól, de a végére már javult az is, a szervámon kell még kicsit javítani, és akkor összeállhat a játék. A salak a kedvencem, de azt gondolom a keménypályán is egyre jobban megy, úgyhogy bizakodó vagyok.”

Ugyanakkor nem csak az év, hanem pályafutása utolsó junior Grand Slam-eseményén vehet részt vasárnaptól, ezért természetesen emlékezetes búcsúról álmodik.

„Valóban ez lesz az utolsó, amit kicsit sajnálok, de egyúttal nagyon várom már a rajtot. New Yorkban korábban még nem versenyeztem, ám ahogyan a másik három helyszín, biztosan ez is sok élményt rejteget. Szeretném élvezni minden percét, és szépen zárni a pályafutásom ezen szakaszát.”

Ami viszont már a US Open előtt biztos, hogy Makk remek évet zárt: rohamléptekkel kúszott fel a világranglistán, kis híján top 20-as játékosnak mondhatja magát, és persze boldogan tekint vissza a mögötte hagyott hónapokra.

„Valamikor az év elején azt nyilatkoztam, hogy az első negyvenbe szeretnék bekerülni a világranglistán. S persze a hátralévő hónapokban még visszacsúszhatok, de ahhoz képest nagyon elégedett vagyok, különösen azért, mert a játékom is sok tekintetben javult január óta.”

Búcsúversenyére készül a fiatalok között Nagy Adrienn is. A junior Grand Slam-győztes játékosnak a melbourne-i siker után is inkább párosban ment jobban, a párizsi megméretésén például egészen az elődöntőig jutott.

New Yorkban még egyszer utoljára mindketten megmutathatják.

Forrás, fotó: MTSZ, utanpotlassport.hu, tenisz-palya.hu