Férfi OB I/B: Vásárhelyen erősítettek

A férfi OB I-et is megjárt játékosok érkeztek. Az OB I/B ma kezdődik. A Hódmezővárhely pedig bizakodva várják a kezdősípszót. „Palotás Sámuel érkezett, ő Pécsen játszott két évig az OB I-es csapatban. Werner Richárd Szentesről érkezett, ő szintén az OB I-ben játszott több évig, ő is fiatal, 22 éves játékos. Németh Dániel személyében pedig egy […]

Read More

Birkózás – Muszukajev Iszmail bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Muszukajev Iszmail közönségszórakoztató mérkőzésen legyőzte címvédő japán riválisát és ezzel bronzérmet nyert a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. Az FTC versenyzője most mutatkozott be magyar színekben világversenyen, s már csütörtöki teljesítményével letette névjegyét emlékezetes produkciójával. Az előcsatározások során palaui, georgiai, San Marinó-i és török rivális legyőzésével jutott elődöntőbe és szerzett olimpiai […]

Read More

Veterán díjugrató döntő szombaton

Szombat-vasárnap regionális díjugrató döntők lesznek a Hirling Lovasparkban. A bázis ad otthont az idősebb, de versenyezni kész magyar díjugratóknak egyben. A szombati öregfiúk bajnokságára 16 órai kezdéssel kerül sor a négyévszakos Suti István pályán. Kellemes hétvégi kikapcsolódást ígér a lovaspark a kilátogatóknak.

DSC9790tenyesz2

A Máchányszky Gyula Regionális Döntőben tizennégy versenyszámot láthat két napon át a közönság. Az  öregfiúk versenyére  tizenegyen neveztek. Az ország különböző pontjairól érkeztek jól ismert veterán lovasok. Az egykor Határőr Dózsa SE-ben  sportolókat – tehát halasi lovasoknak tekinthető nevezőket – is találni a startlistán. A bajnokság elbírálása egyéni és csapatversenyben történik. A számot egyszeri összevetéssel rendezik, hibátlan lovaglások esetén  összevetésben döntik el a végső sorrendet és a magyar bajnoki címet egyéniben és csapatban is. A lovasok bemutatása már a pályabejáráskor, 16 órakor elkezdődik. A nagy öregek mikrofon előtt beszélnek magukról, az ellenfelekről kihangosítva amit a közönség is jól hall. Este nyolc órától pedig a rendező által biztosított közös vacsorával, beszélgetéssel zárul a öregfiúk országos bajnoksága. A lovasparkban büfé szolgáltatás várja az érdeklődőket, a belépés ingyenes.

Forrás: Halasmédia.hu

Read More

Változás az olasz válogatottnál

Az eddigi kapitány, Fabio Conti technikai igazgató lett, aki Paolo Zizza váltott a női válogatott kispadján. Néhány hónappal a budapesti Eb előtt változást eszközölt az olasz szövetség vezetősége, méghozzá a női válogatottnál. Az eddigi szövetségi kapitányt, Fabio Contit Paolo Zizza váltja. Érdekesség, hogy a régi kapitány marad a válogatott mellett és technikai igazgatói feladatokat lát […]

Read More

Sportlövészet – Bronzérmes a magyar férfi puskás csapat a bolognai Eb-n

A Pekler Zalán, Péni István, Sidi Péter összetételű magyar csapat bronzérmet nyert az 50 méter puska 3×40 lövéses versenyszámban a Bolognában zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságon. Az ötkarikás indulási jogot már korábban megszerző Péni 1175 körös teljesítménnyel kilencedik lett az egyéni rangsorban, így nem jutott be a szombati, nyolcfős fináléba. A csapat 3518 körrel elért […]

Read More

Már a főtábláért meccsel az OSC

Az újbudai alakulat itthon kezdi a párharcot a Vuliagmeni ellen. Fotó: OSC Waterpolo / facebook Folytatódik a BL. A legrangosabb európai kupaporondon már a tét a közvetlen főtáblára kerülés. Az OSC ellenfele a görög Vuliagmeni lesz szombaton, jövő szerdán pedig már a visszavágó következik. A párharc győztese a B-jelű csoportba kerül, a vesztes pedig az […]

Read More

Utánpótlás szumó Eb – Európa közel 400 legjobb fiatal szumósa érkezik Magyarországra

Idén Magyarország ad otthont az utánpótlás szumó Európa-bajnokságnak. A világversenyt megrendező hazai szövetség információi szerint a kontinens közel 400 legjobb fiatal versenyzője lép küzdőtérre az Eb-n.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke kiemelte, népes magyar csapatot sikerült összeállítani a három korosztályban. „Van olyan súlycsoport, ahol két versenyzőnk is kvalifikációt szerzett. Magas színvonalú küzdelmekre számítok és több magyar éremre ezen az Európa-bajnokságon” – fogalmazott a sportvezető.

Az Európa-bajnokságon az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztály legjobbjai indulnak, a magyar válogatott 72 fős. A kontinensbajnokságnak Szigetszentmiklós ad otthont szeptember 27. és 29. között.

A magyar csapat

U18

Madarassy Zoltán (60 kg), Buzsi Ádám (60 kg), Gyurits Ákos (70 kg), Dóczi Mátyás (70 kg), Szilágyi Erik (80 kg), Horváth Ádám (80 kg), Pintér Zoltán (90 kg), Délceg Edvárd (90 kg), Végh Artúr (100 kg), Varga Dániel (100 kg), Müller Dániel (+100 kg), Huszák Attila (+100 kg)

OPEN: Végh Artúr és Szilágyi Erik

Forrai Nátániel (50 kg), Iváncsics Babita (50 kg), Sipos Boglárka (55 kg), Baljer Roxána (55 kg), Márai Csenge (60 kg), Béres Adrienn (60 kg), Rekedt Nagy Réka (65 kg), Ferencz Petra (75 kg), Berregi Bernadett (+75 kg), Rusz Dalma (+75 kg)

OPEN: Berregi Bernadett

U16

Baljer Kitti (45 kg), Iváncsics Babita (50 kg), Kaszás Elza (50 kg), Kaszás Lilla (55 kg), Borsos Viktória (55 kg), Takács Alexandra (60 kg), Elekes Enikő (60 kg), Popelka Lili (65 kg), Baljer Roxána (65 kg), Berregi Bernadett (+70 kg), Ferencz Petra (+70 kg).

Madarassy Zoltán (55 kg), Mráz Zoltán (55 kg), Papp Barnabás (65 kg), Buzsi Tamás (65 kg), Zsirnovszi Péter (75 kg), Lévai Alex (75 kg), Berregi Balázs (85 kg), Gyuricza Marcell (85 kg), Lakatos Árpád (95 kg), Paunuch Péter (95 kg), Huszák Attila (+95 kg), Fenyvesi Sándor (+95 kg)

U14

Baljer Kitti (45 kg), Kaszás Elza (50 kg), Bauer Ramóna (50 kg), Kaszás Lilla (55 kg), Tari Krisztina (60 kg), Kopasz Hanna (60 kg), Balogh Beatrix (65 kg), Müller Petra (65 kg), Csernák Dorina (+65 kg), Incze Anett (+65 kg).

Narancsik Bence (35 kg), Beták Bartal (35 kg), Bodor András (40 kg), Márkus Roland (40 kg), Németh Botond (45 kg), Jakab Dániel (50 kg), Kalmár Máté (50 kg), Szilágyi Roni (55 kg), Csendes Bálint (55 kg), Gazsi Máté (60 kg), Gangl Zétény (60 kg), Major Zoltán (65 kg), Majer Viktor (65 kg), Kurtz Valentin (70 kg), Kovács Dominik (70 kg), Zsivnovszki Péter (+70 kg), Gyuricza Marcell (+70 kg).

Read More

Egy esemény, ahol az agrármérnök együtt focizik a vadásszal, a borász meg fut

Szombaton immár hatodik alkalommal rendezik meg az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét. Szeptember 21-én ugyanis az agráriumban dolgozók Tatára mennek, hogy az őszi munkák közben egy kicsit lazítsanak. „A sportnapon összesen nyolc sportágban próbálhatják ki magukat a benevezettek, a mozgás mellett pedig jut idő a szórakozásra is.” – áll a szervezők eseményleírásában.

A rendezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

Az VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnök:

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

További támogatók az esemény honlapján!

Read More

Fontos állomáshoz érkezett az UVSE

A lilák a hétvégén egy felkészülési tornán vesznek részt Olaszországban. Fotó: UVSE archív Benczur Márton együttese Padovába utazott, hogy három olasz csapattal is megmérkőzzön két nap alatt. Érdekesség, hogy a Rapalloban egy magyar játékos is játszik, hiszen az idei szezontól Európa-bajnokunk Bujka Barbara is ott játszik. Felkészülési torna (Padova) Első nap, szeptember 21., szombat: 18.00 […]

Read More

Nagy meccsel kezdődött a Regionális Liga

Izgalmas találkozót játszott egymással a Split és a Jadran. Fotó: Tom Dubravec/ Hanza media A montenegrói csapat két góllal győzött a Split otthonában. A vendégeknél olyan ismerős nevek vannak, mint a miskolcban is megforduló Petkovics, aki két góllal járult hozzá a sikerhez. Mint ismeretes, a Jadran már a BL főtáblán van, az A-csoportba került a […]

Read More

Aranyérmes a Majthényi, Domokos páros a repülőhollandi Eb-n

Az utolsó  futam eredményétől függetlenül aranyérmes lett a 13-szoros világbajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a balatonföldvári vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokságon. A szervezők tájékoztatása szerint az eddig megrendezett nyolc futam esetén már a két legrosszabb futameredmény kiejthető, így  megfelelő idő esetén még lesz egy utolsó, kilencedik futam, ennek eredményétől függetlenül Majthényi Szabolcs és Domokos András már zsebében […]

Read More

IDUS 2019 – Több mint 20 felsőoktatási intézmény csatlakozott az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához

Jótékonysági Egészségsétával indult idén az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS 2019) az 5vös5 km futóverseny keretében szeptember 19- én Budapesten a MEFS szervezésében.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) idén is megrendezi az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját (International Day of University Sport – IDUS2019), melyhez több mint 20 felsőoktatási intézmény csatlakozott. A megnyitó ünnepségre idén az 5vös5 km futóverseny rajta előtt került sor, mely az egyik legrégebbi egyetemi szabadidősportos esemény és egyben az Eötvös Centenáriumi sorozat egyik állomása is.

A rendezvénysorozat megnyitóján beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Murai László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke, Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke és Dékány Donát a Magyar Rektori Konferencia (MRK) képviselője.

A megnyitó rendezvényen az 5vös5 km futóverseny rajtja után Jótékonysági Egészségsétával kívánja a MEFS felhívni a heti 3×45 perc mozgás és ezen belül is az egyetemi sport kiemelt fontosságára a figyelmet. Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja immár egy több héten át tartó rendezvény-sorozattá nőtte ki magát, hiszen az egyetemek szeptember 20-i körüli hetekben (mivel az Unesco szeptember 20-át jelölte ki az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává) szervezik kiemelt sporteseményeiket az IDUS2019 keretében immár 4. éve kapcsolódva a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 174 tagországának világot behálózó rendezvényéhez. Néhány érdekesebb program az idei egyetemi kínálatból: inkluzív sportnap, sárkányhajó regatta, FIT-night, lépcsőző verseny, Patakparty Futóparty, aquatlon verseny, Tokaji kerékpártúra. Bővebb információk az egyetemi sportprogramokról és időpontjaikról: www.idus.hu

A MEFS egyik fő célja a rendezvénnyel, hogy a hallgatók mindennapjaiba szervesen beépüljön a heti 3×45 perc mozgás, melyet élete folyamán is megtart. A MEFS folyamatosan azon dolgozik, hogy megfelelő külső motivációt biztosítson a felsőoktatásban tanulóknak arra, hogy szerves részét képezze mindennapi életüknek a tanulás mellett a sport is. Az IDUS-t e kettősség jegyében szervezték tagintézményeikkel karöltve. 

A Jótékonysági Egészségsétát minden évben más adományozott javára szervezi a MEFS. Idén a SUHANJ! Alapítványt támogatja az Sétán befolyt összeggel. A SUHANJ! Alapítvány egy integratív sportklub, ahol mozgásukban korlátozottak, fogyatékkal élők és épek együtt sportolnak, elkötelezett önkéntesek és amatőr sportolók nyitott közösségében.

Read More

Fennállásának 93. évfordulóját ünnepli a San Siro

93 éve nyitották meg Európa egyik legszebb és Olaszország legnagyobb stadionját. Ez az otthona Olaszország három legsikeresebb klubja közül kettőnek, a Milannak és az Internek. A világ leghíresebb stadionjai közé tartozik, amelyet 1925-ben kezdtek el építeni, majd 1926. szeptember 19-én nyitották meg hivatalosan. Az “első” San Siro még egy tipikus angol rendszerű futball-létesítmény volt, az […]

The post Fennállásának 93. évfordulóját ünnepli a San Siro appeared first on AC Milan Club Budapest.

Read More

Férfi OB I/B: bizakodóak a Fehérvárnál

A hétvégén kezdődik a második vonal, ahol a Fehérvár szeretne előrébb lépni. Az FVSE a 15. helyen fejezte be az  OB I/B legutóbbi szezonját, miután az alsóházat magabiztos játékkal nyerték meg. – Tavalyhoz képest szeretnénk előrelépni, amiben az igazolt játékosokon kívül a már tapasztaltabb saját nevelésű fiataljaink is segítik majd a csapatot. A Tatabányát az […]

Read More