Gyermek lovasok figyelem: folytatódik a Mocorgó Program

Valóra válhatnak a legkisebb díjugratók álmai: a gyermek korosztályba tartozó lovasok számára hirdet ismét szakmai programot a Díjugrató Szakág. A cél: a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.

Mocorgo-og 190329 165710

A Magyar Díjugrató Utánpótlás Válogatott célja, hogy a korosztályos Európa-bajnokságokon mind csapatban, mind egyéni kategóriában évről-évre érmes és pontszerző helyen végezzenek lovasaink. Az elmúlt években az utánpótlás kategóriában megrendezett nemzetközi versenyek és az Európa-bajnokságok tapasztalatai alapján szükség van arra, hogy a lovasok megfelelő felkészítést kapjanak a 12 éves kortól kezdődő gyermek kategóriára, hogy képzettebben, rutinosabban tudjanak helytállni a nemzetközi megmérettetéseken. Így a későbbiekben az idősebb korosztályokba, nagyobb kategóriákba lépve szakmai és tapasztalati előnnyel fognak rendelkezni, ami a még jobb eredmények eléréséhez vezet. Ezért a Díjugrató Szakág meghirdeti a Mocorgó Programot, melynek célja a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.

A programban való részvételre az alábbi feltételnek megfelelő, saját lóval rendelkező lovasok jelentkezhetnek:

  • 9-13-éves korú lovasok (2006-2010 között születettek), akik
  • rendelkeznek díjugrató rajtengedély vizsgával és regisztrált edzővel, valamint
  • szeretnének eljutni a legmagasabb utánpótlás szintre

A program az edzők és a szülők bevonásával, közös munkával kívánja fejleszteni a fiatal sportolókat, segítséget nyújt a szakmai munkában, a párosok menedzselésében, szabályismereti és elméleti kérdésekben. A programban résztvevő lovasok edzőtáborokon, illetve egyéni edzéseken vesznek részt, folyamatos kapcsolattartás mellett.

Az edzőtábor 2019. október 27-28. között Balatonvilágoson, a Pulai Lovasparkmban kerül megrendezésre ifj. Kövy András Utánpótlás szövetségi kapitány vezetésével. A kétnapos edzőtábor során a párosok képzettségi szintjének, gyakorlati tudásának felmérése mellett a tábor tematikája a következő lesz: idomítás, ülésjavítás, ugrógimnasztika és pályarészletek gyakorlása. Elméleti oktatás: pályabejárás, távolságok lelépése, felmérése, ló -és lovas felszerelés megfelelő állapotának ellenőrzése és javítása.

Az edzések és a bokszdíj ingyenesek, a Díjugrató Szakág által támogatottak. Étkezés és szállás térítési díj ellenében igényelhető.

Jelentkezési lap letöltése >>

  • Jelentkezési határidő: 2019. október 14.
  • Jelentkezés a hiánytalanul kitöltött és aláírt jelentkezési lappal a szalai.kadi@lovasszovetseg.hu e-mail címen.
Read More

Kovács István is tagja a NOB ökölvívó munkacsoportjának

Az ökölvívó olimpiai és világbajnok Kovács István is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ökölvívással foglalkozó munkacsoportjának. A sportvezető, aki a Magyar Olimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának is tagja pénteken a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a munkacsoport tagjaként részt vesz a Lausanne-ban zajló tanácskozáson.

Read More

Sporttörténelmi bejelentés:az NN Ultrabalaton lesz a kontinens legzöldebb futóversenye

Megvannak a 2020-as verseny szakaszai

Az NN Ultrabalaton (NN UB) a kontinens legzöldebb tömegsport rendezvénye lesz, 15 ezer indulóval! Európa egyik legnépszerűbb futóversenyének szervezői a csütörtöki sajtórendezvényen bejelentették, hogy a következő tókerülő futóversenyt az Ultrabalatonok történetében először teljesen zöld szemléletben bonyolítják le. A budapesti eseményen bemutatták a terepversenyeken már jól bevált, futásra fejlesztett frissítőpoharat is, amely a használat után akár zsebre is rakható.

Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője elmondta: elérkezett az a pont, amikor nem elég ott lenni az NN UB-n és nem elég futni, küzdeni, akarni, hanem versenyezni is zölden kell majd, mert a Balatont nem örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

„Európában elsőként és egyedülálló módon (az ilyen létszámú verseny tekintetében) száműzzük az eddig használt műanyag poharakat és eszközöket, ennek eredményeképpen szeretnénk minden idők legzöldebb NNUB-jét megrendezni, bizonyítva azt, hogy odafigyeléssel lehet olyan sporteseményt szervezni, mely abszolút környezetbarát. A versenyt megelőző tésztaparti során papírtányérokat és környezetbarát evőeszközöket használunk az eddigi műanyagok helyett. A frissítő- és váltópontokon felgyülemlő PET palackokat szelektíven gyűjtjük és adjuk le, így ezek újrahasznosítható alapanyaggá válnak. A csapatverseny során a pontokon a terepversenyeken már jól bevált futásra fejlesztett frissítőpoharakba, vagy akár a versenyző által hozott pohárba, kulacsba biztosítjuk a vizet és az izotóniás italokat” – mondta Zelcsényi Miklós.

Ismertették a következő NN UB versenykiírását is, ebből kiderül, hogy az ultrafutók számára 22 szakasz lesz, míg a nagyobb csapatoknak 49 szakaszra osztották a 221 kilométeres távot. A 2020-as NN Ultrabalatont május 14. és 17. között rendezik meg, a mezőny Balatonfüredről indul, és megkerülve a Balatont oda tér vissza. Az szakaszok és a váltópontok megtekinthetők az Ultrabalaton megújult honlapján (ultrabalaton.hu).

Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az NN Ultrabalatonra, és az ahhoz hasonló sportrendezvényekre  azért van nagy szükség, mert így minél több emberrel meg lehet szerettetni a futást.

„2010 előtt Magyarországon 5 százalék volt a rendszeresen sportolók aránya, ez ma már 12-14 százalék lett. A cél azonban az, hogy ez a szám 20 százalék fölötti legyen” – mondta Sárfalvi Péter.

 Sztanó Imre, a névadó szponzor NN Biztosító vezérigazgatója kiemelte, hogy a cég világszerte 60 futóversenyt támogat, ezek között különleges helyet foglal el az Ultrabalaton, amelyen ha egyszer elindult valaki, akkor minden évben ott szeretne lenni a mezőnyben.

Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója üdvözölte a szervezők által bejelentett környezetbarát intézkedéseket. „Cégünknél kiemelt szerepet kap a környezetvédelem, így örülök, hogy ebben a témában is egyetértünk az UB szervezőivel.” – fogalmazott a kereskedelmi igazgató.

A sajtótájékoztatón ott volt Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos is, aki az elmúlt Ultrabalatonokon a szervezők csapatát erősítette. „Nekünk minden futó fontos. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az első és az utolsó is ugyanolyan figyelmet, segítséget kapjon az egyes frissítő pontokon. Én elsősorban a váltó és frissítő pontokon dolgozó kollégák motiválásával igyekeztem segíteni a minél magasabb szintű lebonyolítást” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok. 

Az NN Ultrabalaton 2020-ban 14. alkalommal rajtol. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye.

Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával. Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoztak, így 2019-re az indulók száma már meghaladta a 13 ezret.

A szervezők a nevezéseket a megelőző év őszén nyitják meg; az NN Ultrabalaton egyre növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2016-ban 54 nap, 2017-ben 54 óra, 2018-ban összesen 37 perc elegendő volt arra, hogy telt házas legyen az esemény. Köszönhetően a futók versenybe vetett bizalmának, 2019-ben 22 perc alatt telt házas a verseny, és a nevezések megnyitását követő egy óra múlva további 800 csapat jelentkezett a várólistára.

Read More

Trófeára hajtanak az OSC-nél 

Az idei szezonban már valamilyen trófeát gyűjtene be az A-Híd OSC Újbuda férfi vízilabdacsapata, amely péntektől a Bajnokok Ligája selejtezőjében rendezőként ugrik medencébe egy háromnapos minitornán. Fotó: OSC Waterpolo / archív Az idényt és a selejtezőtornát felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Vad Lajos vezetőedző elmondta, nagyon szeretnének főtáblára jutni a BL-ben, ehhez az első lépést hazai környezetben […]

Read More

Kajak-kenu – Minden magyar egység továbbjutott a tokiói tesztversenyen

Megkezdte szereplését a magyar kajak-kenu válogatott Tokióban, az előolimpián. Bár a mieink közül többen két hetes pihenő után érkeztek, és az időeltolódás utáni átállás is sokakat megviselt, a csapat szereplésére eddig mégsem lehet panasz, hiszen minden magyar egység bejutott a középfutamba. C-2 1000 méteren pedig a Kiss Balázs, Dóri Bence páros – némi meglepetésre – […]

Read More

Háromszáz versenyző indul Budapesten az első World Urban Games-en

Negyvenhat ország 300 versenyzője vesz részt a World Urban Games utcai sportok világjátékán, melyet péntektől vasárnapig rendeznek Budapesten. Az eseményt felvezető kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy a Csepel-sziget bejárójánál fekvő Nagyvásártelepen 2019 nyarán kezdődött a tereprendezés, majd szeptember elején indult a 60 000 négyzetméter alapterületű rendezvényhelyszín építése. “Hatalmas munkát végeztünk az elmúlt öt-hat hónapban, olyan eseményt szeretnénk […]

Read More

Junior vb: Brazília kipipálva – ott vagyunk a legjobb nyolc között

Négy góllal vertük a dél-amerikaiakat. Fotó: Derecsényi István / FINA archív Minden negyedben egy gól tettünk közé a brazilok ellen, így alakult ki a 14-10-es eredmény. A siker azt is jelenti, hogy ott vgyunk a negyeddöntőbe, ahol az oroszokkal játszunk pénteken 19:40-től. U20-as világbajnokság, nyolcaddöntő: Magyarország – Brazília 14-10 (3-2, 4-3, 4-3, 3-2) Gólszerzőink: Utassy […]

Read More

Tizennegyedszer világbajnok a magyar motorcsónakos

Havas Attila gyorsasági motorcsónak versenyző az F500-as kategóriában ismét világbajnoki címet szerzett – derült ki a vb-sorozat csehországi Jedovnicében megrendezett záró futamát követően. A magyar klasszis ezzel immár tizennegyedik világbajnoki aranyérmét nyerte.

A vb-sorozat öt versenyből állt. Havas Attila az olaszországi Borettóban kiváló versenyzéssel, technikai hibáktól mentesen végzett az első helyen. A következő helyszínen, a szintén itáliai San Nazzaróban a versenymotor meghibásodása miatt vezető helyről kiállni kényszerült, így “csak” a dobogó harmadik fokára állhatott.

A svédországi Morában megrendezett futam időmérőjén a harmadik időt érte el. Ezután a csapat – feladva a megszerzett harmadik rajtpozíciót – motorcserét hajtott végre, és Havas Attila egy régebbi konstrukciójú, de jól működő motorral vágott neki a versenynek. A váltás bejött: az utolsó helyről rajtolva is első lett.

Az ukrajnai Ternopilben ismét ő diadalmaskodott, és az összetett pontversenyben is az élen állt, megelőzve a szlovák Jungot és a lengyel Zielinskit.

A csehországi záró viadalon a második futamban az egyik gyújtógyertya elolvadása miatt kiállni kényszerült. Mivel a három futamból így csak kettőben intették le a kockás zászlóval, harmadik lett. A helyezésért járó 15 pont azonban így is elég volt a végső elszámolásnál a győzelemhez: Havas Attila 90 ponttal lett világbajnok – pályafutása során immár 14-edszer – a 78 pontos Jung és a 67 pontos Zielinski előtt.

“Nagyon örülök az újabb világbajnoki elsőségnek. Minden verseny egy új kihívás, megtalálni a versenyhajó és motor legjobb beállítását az adott helyszínhez, illetve kiválasztani a propellert. Emellett a fizikai és mentális kondíció is fontos a jó teljesítményhez. Reményeim szerint a jövő év eredményei sem maradnak el az ideitől. Lélekben már készülök a 2020-as versenyszezonra, de még szeptember végén elindulok az O-500-as Európa-bajnokságon, az zárja majd az idei évet” – nyilatkozta Havas Attila.

Az F500-as kategóriában versenyző másik magyar, Csákó Ferenc kilencedik lett.

Read More

Olimpiai bajnokunk visszatért

A máltai nyári bajnokság után már a hétvégi Euro Kupára koncentrál Hosnyánszky Norbert. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook Mint ismeretes, Hosi a nyarat Máltán töltötte, ahol a helyi bajnokságban is játszott. Olimpiai bajnokunk már visszatért Egerbe és hétvégén játszani is fog a hevesi klub színeiben az Euro Kupában. Az elmúlt hónapokról, a szezonról és […]

Read More

Sorsoltak a férfi OB I/B-ben!

Szeptember 21-én már kezdődik a bajnokság. Az alapszakaszt – a szokásoknak megfelelően – két csoportban bonyolítják le. A csoportbeosztások: A-csoport: Dunakanyar Waterpolo, KSI, Kaposvári VK, Honvéd, FTC Telekom, Vasas SC, YBL WPC, Eszterházy SC, Fehérvár VSE, TVSE B-csoport: Oázis SC, HVSC, DVSE, BVSC-Zugló, A-HID OSC ÚJBUDA, CVSE, Neptun VSC, ASI DSE, Nagykanizsa, Szolnoki Dózsa Az […]

Read More

Kezdődnek a nemzetközi kupák: Az Eger itthon, a Miskolc Máltán szerepel az EK-ban

Mindkét magyar csapatnak kezdődik az Euro Kupa. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook Az Eger a B-jelű négyesben házigazdaként küzd az első két – továbbjutó hely – valamelyikéért, még a Miskolc Máltán harcol a második körért. Az Euro Kupa hétvégi csoportjai: A-csoport (helyszín:  Split, Horvátország) Mataro, Mornar Split, CE Mediterrani Barcelona, Antwerpen (belga) B-csoport (helyszín: […]

Read More

Davis Kupa – Fucsovics és Balázs játssza az egyest és a párost is

A hosszú szünet után visszatérő Fucsovics Márton, valamint Balázs Attila játssza az egyest és a párost is hétvégén az ukránok elleni tenisz Davis Kupa-osztályozón. Köves Gábor szövetségi kapitány elmondta, a meccsek hosszától függően menet közben változhat a felállás, de a mérkőzések lerövidülése miatt már nem kell egy-egy játékosnak 10-11 órát a pályán töltenie egy DK-párharcban. […]

Read More

Junior vb: Japánt két góllal vertük

A halálcsoport utolsó meccsén helytállt a Faragó-csapat. Fotó: Derecsényi István / FINA archív Egy győzelem – Ausztrália – egy vereség – Egyesült Államok – után ismét sikert ért el a Petőváry Zsolt, Faragó Tamás irányította csapat a funchali vb-n, hiszen az együttes a japánokat verte 12-10-re a csoport zárótalálkozóján. Az, hogy mire lesz elég a […]

Read More