Kovács Zsófia 20.
Kovács Zsófia a 20. helyen zárt egyéni összetettben a dohai torna-világbajnokságon. A katari világversenyen az aranyérmet az amerikai Simone Biles…
Kovács Zsófia a 20. helyen zárt egyéni összetettben a dohai torna-világbajnokságon. A katari világversenyen az aranyérmet az amerikai Simone Biles…
Az Országos díjugrató versenyt a Nemzeti Lovardából a RiderLine Facebook oldalán lehet élőben nézni.
Hamarosan bemutatkozhat ismét a horvát olimpiai- és világbajnok műtéte után. Mint ismeretes, a tavalyi év végén Sandro Suknonál kardiológiai problémák merültek fel. A játékost idén tavasszal operálták meg az Egyesült Államokban, most pedig az intenzív edzéseket is megkezdte egykori klubjánál, a Dubrovniknál. Ezen a héten heti háromszor kezdjük a tréningeket – mondta a Jug edzője, […]
Székely „Penge” Pál bízik abban, hogy pontszerzőként zárja a hétvégi Hungarian Open Weekendet. A magyar darts emblematikus alakja szombaton és vasárnap áll tábla elé a Hotel Hungaria City Centerben – adta hírül a Magyar Darts Szövetség.
„Mindkét nap fontos számomra, hiszen ezzel a hétvégével megkezdődik a 2019-es idény. Az itt szerzett pontok már beleszámítanak a jövő évi kelet-európai ranglistába, ahonnan a világbajnokságra kvalifikálunk” – mondta Székely Pál, aki a szeptemberben megrendezett hazai Európa-bajnoksággal kapcsolatban kiemelte: a sikeres világverseny nagyot lendíthet a sportágon itthon.
„Magyarországon amúgy is nagy hagyománya van az amatőr dartsnak, de ez a jól sikerült Eb új lehetőségeket villantott fel. Angliában, a sportág őshazájában nem is hiszik, hogy Magyarországon ilyen sok embert megmozgat a darts, és bízom benne, hogy a sportágat űzők száma tovább fog növekedni” – tette hozzá Székely.
A jubileumi huszadik alkalommal rendezendő darts Hungarian Open Weekend november 2. és 4. között lesz a Hotel Hungaria City Centerben. A háromnapos eseményen 20 ország 197 férfi és 33 női versenyzője indul. A legnagyobb név a női világranglistán második holland Aileen de Graaf, de hazai részről ott lesz világrangsor hetedik helyén álló Ihász Veronika is.

A csapatra öt mérkőzés vár ebben a hónapban.
The post Novemberben a Juvéval és a Lazióval is játszik a Milan appeared first on AC Milan Club Budapest.
A Pécs ellen megnyert meccsen mutatkozott be az egeriek saját nevelésű fiatalja. A 17 éves Szőke Ákos élete első Ob I-es talákozóját játszotta a Pécs ellen. Érdekesség, hogy a meghiredetett meccsidőponttól eltérően, másfél órát kellett várnia a 2001-es születésű fiatalnak a kezdősípszóra hiszen ennyit csúszott a meccs. A vezetőedző, Dabrowski Norbert pedig nem ment el […]
Ismét összetartásokat vezényelnek a ’99-es válogatottunknak. November 3-án illetve 4-én tréningeket tartanak a csapatnak. Meghívottak névsora: Kapusok: Grieszbacher Márk, Tóta Gergő, Mizsei Márton Mezőnyjátékosok: Ágh György, Sugár Péter, Aranyi Máté, Mijics Dávid, Mladoniczky Tibor, Turnai András, Gál Dávid, Horváth Ákos, Tanczer Tamás, Baksa Benedek, Konarik Ákos, Dala Döme, Turnai Bálint, Schmölcz Norman, Kürti Dominik, Sári […]
A Szolnok, az OSC, az Eger és a Fradi is jó játékkal rukkolt elő. A Debrecen rengadót nyert, a Honvéd és a Miskolc is biztosan győzött. Egy meccs kivételével hét találkozót rendeztek a férfi OB I-ben. Nos, az A-csoportban remekül védekezett a Fradi és az Eger előbbi a Szombathelyet, utóbbi a Pécsett verte. Nyert a Honvéd […]
Milan-Genoa 2-1.
The post Drámai mérkőzés és 2-1-es siker a Genoa ellen appeared first on AC Milan Club Budapest.
Ma este pótolják az első fordulóban elhalasztott mérkőzést.
The post Milan – Genoa: Élő közvetítés appeared first on AC Milan Club Budapest.
A férfi Ob I, 3. fordulójának nyitányán a Tisza-partiak otthon tizeneggyel verték a Kaposvárt. Tizenhárom gólt lőve és csak kettőt kapva győzött Zsivko Gocics együttese hazai pályán. A mérkőzés legeredményesebb játékosa Jansik Dávid volt a maga négy góljával. A férfi Ob I, 3. fordulójának nyitányán: Szolnoki Dózsa – Kaposvári VK 13-2 (3-0, 3-1, 3-0, 4-1) Gólszerzők: […]
Budapesten rendezik a férfi vízilabda Európai Szuperkupát, amelyen az Eurokupa-győztes FTC-Telekom Waterpolo a Bajnokok Ligája-címvédő Olympiakosz együttesét fogadja. Az európai szövetség (LEN) szerdai hírleveléből kiderül, az összecsapásra november 30-án a Komjádi Uszodában kerül sor. Érdekesség, hogy a legutóbbi 19 összecsapáson mindig az első számú európai kupa aktuális bajnoka diadalmaskodott, a rendkívül erős kerettel rendelkező, a […]
A brazil szakember úgy véli, hogy a csapat teljesíti az elvárásokat.
The post Leonardo a Milanról, a célokról, a BL-ről és Paquetáról appeared first on AC Milan Club Budapest.
Bíró Attila 14 játékossal számol első körben. Tóth Eszter és Parkes Rebecca hiányzik, helyükre Kasó Orsolya, Máté Zsuzsanna és Vályi Vanda kaphat lehetőséget. A női válogatott kerete: Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC) Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita […]
A fejlődés az elvégezendő feladatok mennyiségének folyamatos emelkedésével jár. Hosszú utat tettünk meg az utóbbi időszakban, így szervezetként is új szintre kellett lépnünk. “Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés a MAFSZ-nak!” Az elmúlt években anyagi okokból nem volt főállású …
Egy hónap alatt nyolc meccset játszik a zöld-fehér együttes. Megkezdődik a Ferencvárosnál a meccsek sora. Varga Zsolt együttes nyolc mérkőzést is játszik november végéig. A Fradi ma kezd a Szombathellyel, majd többek között a Recco-val és az Egerrel is megküzd novemberben. Íme, a Ferencváros meccsei az elkövetkezendő egy hónapban: 2018. október 31., szerda | FTC – […]
Nem a talján bajnokságban, hanem a legrangosabb európai kupaporodon találkoznak idén első ízben. Szombaton találkozik egymással a Brescia és a Recco a BL-ben. Nos, érdekesség, hogy a hazaiaknál kérdéses Petar Muslim játéka, aki az előző hétvégén a Savona ellen szenvedett ujjsérülést. Ratko Rudics együttesénél azonban úgy néz ki, mindenki bevethető lesz, Joe Kayes is. Az ausztrálok […]
Huszonnégy csapat versenyez három osztályban azért, hogy a szezon végén bajnok legyen. Lezárult a nevezési határidő a jövő évi bajnokságokra és mind a Hungarian Football League, mind a Divízió I. és II. mezőnyében óriási változások történtek. Míg a HFL szegényebb …
Gattuso 25 fős keretet hirdetett a szerda esti összecsapásra.
The post Jack Bonaventura kimaradt a Genoa elleni keretből appeared first on AC Milan Club Budapest.