Teke – Fiatalokkal erősített a Szeged
Egy távozó és három fiatal érkező az Alabárdos Szegedi TE keretében! A Tisza-partiak férfi tekecsapatától a bajnoki szünetben Fehér Béla eligazolt Nyíregyházára, de az együttes gerince egyben maradt – tudtuk meg Karsai Ferenctől, az Alabárdos Szegedi TE elnökétől.

„Három fiatal érkezett Szegedre. Brancsek János Répcelakról, Danóczy Richárd Győrből, Loncsárevity Adrián pedig az újvidéki Becséből tette át a székhelyét a Tisza-partra” – mondta Karsai, aki az idei célok közül kiemelte, hogy ezúttal is bíznak abban, hogy bejutnak a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
„Természetesen ott van még az Európa-kupa és a hazai bajnokság, amelyek szintén a kiemelt célok közé tartoznak. Úgy gondolom, hogy a csapat gerince egyben maradt, és ez bizakodásra ad okot” – nyilatkozta a sportvezető.
Az Alabárdos Szegedi TE az elmúlt 16 év alatt 14 alkalommal szerepelt a BL négyes döntőjében. Zsinórban hatodszor jutott be a legjobb négy csapat közé, az utóbbi öt évben pedig háromszor győzött és kétszer szerezett BL-ezüstöt. Legutóbb negyedikként végeztek a Final Fourban.
Mesterek vízilabda emléktorna Budapesten
Pénteken különleges élményben lehet része, aki ellátogat a budafok-tétényi Hajós Alfréd Tanuszodában. Augusztus 17-én, pénteken Mesterek Vizilabda Emléktornát rendeznek a budafok-tétényi Hajós Alfréd Tanuszodában. A Mesterek Vizilabda Emléktorna alkalmával az eltávozott játékosokra emlékezve, a Sunday Boys Budafok, Ybl-BVSC Masters, OSC Kft Masters és a Vidám Vízilovak Budapest csapata csap össze egymással a kerületi Hajós Alfréd Tanuszoda […]
Masters vízilabda emléktorna Budapesten
Pénteken különleges élményben lehet része, aki ellátogat a budafok-tétényi Hajós Alfréd Tanuszodában. Augusztus 17-én, pénteken Mesterek Vizilabda Emléktornát rendeznek a budafok-tétényi Hajós Alfréd Tanuszodában. A Mesterek Vizilabda Emléktorna alkalmával az eltávozott játékosokra emlékezve, a Sunday Boys Budafok, Ybl-BVSC Masters, OSC Kft Masters és a Vidám Vízilovak Budapest csapata csap össze egymással a kerületi Hajós Alfréd Tanuszoda […]
Bacsa Péterre már a rajt előtt komoly megméretés vár
Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) alelnöke számára nem csupán a rendezés sikere és a hazai versenyzők eredményessége fontos az októberi budapesti világbajnokságon, ugyanis a magyar fővárosban választanak majd új tagokat a nemzetközi szövetség (UWW) vezető testületébe, melybe ő is pályázik.

„A magyar birkózásnak nagyon kellene a nemzetközi képviselet. Külön köszönet Schmitt Pálnak, Aján Tamásnak és Kulcsár Krisztiánnak azért a lobbitevékenységért, amelyet végeztek és végeznek azért, hogy Matura Mihály, Bíró Mihály és Hegedüs Csaba után ismét legyen elnökségi tag a nemzetközi szövetségben” – mondta az MTI-nek Bacsa.
Az UWW közvetlenül a vb előtt rendezi éves rendes kongresszusát Budapesten, ahol új tagokat választanak a büróba, azaz a sportág vezető testületébe.
Bacsa Péter a vb szervezéssel kapcsolatos előkészületekről is beszélt, elárulta, intenzív munka zajlik azért, hogy a vb a lehető legmagasabb színvonalú legyen, ami egyértelmű elvárás a szervezők felé az UWW részéről.
„Igyekszünk mindent a legaprólékosabban kidolgozni. Napi 10-12 órát dolgozunk, és nagyon készülünk októberre” – jelentette ki Bacsa Péter.
A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában.
A vb honlapja:
Bakayoko már a hétvégén bemutatkozhat a Milanban
Calhanoglu eltiltás miatt hiányozni fog a Genoa elleni bajnokin.
The post Bakayoko már a hétvégén bemutatkozhat a Milanban appeared first on AC Milan Club Budapest.
Ma TdH 2. szakasz – Velence–Székesfehérvár
Csütörtökön 13:00-kor rajtol a mezőny a magyar kerékpáros körverseny 2. szakaszán a Velence Korzóról, ahol 190 km vár a versenyzőkre, a befutó pedig Székesfehérváron lesz. A szakaszt az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti, majd 22 órától a Eurosport2 csatornán látható a nap összefoglalója. A Velence és Székesfehérvár között kijelölt 190 kilométeres útvonalon, néhány meredekebb …
U18-as vb: megkezdődik az egyenes kieséses szakasz
Ez vár ránk csütörtökön az U18-as vb-n. A magyar válogatott a csoportjában a második helyen végzett az U18-as vb-n. Ez azt is jelenti, hogy a negyeddöntőért ma az Egyesült Államokkal kell megküzdenie Horváth János tanítványainak. Reméljük, ezt a feladatot abszolválja a csapat és akkor következhet Montenegró az elődöntőért. U18-as vb programja: Augusztus 16., csütörtök: 9.30 […]
Kemény Dénes: meglepett a Málta elleni fiaskó
A szövetség elnöke nem ment el szó nélkül a Darko Csukics Emléktorna 10. helyezése mellett. Mint tudvalevő, a 2003-as korcsoportnak meghirdetett Darko Csukics Emléktornán a 2004-es korosztályunk szerepelt. Az egy évvel fiatalabbak Máltától kikapva végül a 10. helyezést értek el Belgrádban. Kemény Dénes így kommentált a fiaskót a Bors-nak: Varga Tamás a kiutazás előtt tudta, kik […]
Fitnesszel az egészségért!
Tavaly májusban kezdődött és legalább még szűk egy éven át tart a sikerrel futó Egyesített Fitnesz Program. Kállai Ildikó fitnesz világbajnok irányításával az egészséges életmód, és a mozgásgazdag mindennapok kerültek a középpontba 8 klub tagjainál. Reméljük szeptemberben további egyesületek csatlakoznak az integrált projekthez. Mert mozogni ajándék!
U18-as vb: Döntetlen Oroszország ellen – fotók
Az utolsó csoportmeccsére került sor a magyar válogatottnak az U18-as vb-n, az ellenfél Oroszország volt. Fotók: Nagy Olívia Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Baksa révén megszereztük a vezetést, egygólos előnyünket sikerült megőriznünk a negyedben, az etap végén Bóbis jóvoltából 2-1 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben már 3-1 volt ide, de a szbornaja a […]
U18-as vb: Döntetlen Oroszország ellen
U18-as válogatottunk kétgólos hátrányból mentette X-re a találkozót Oroszországgal szemben. Az utolsó csoportmeccsére került sor a magyar válogatottnak az U18-as vb-n, az ellenfél Oroszország volt. Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Baksa révén megszereztük a vezetést, egygólos előnyünket sikerült megőriznünk a negyedben, az etap végén Bóbis jóvoltából 2-1 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben már […]
Bábolnán indul a pontvadászat
2018-as díjugrató championátus Bábolnán csütörtöktől szombatig kerül megrendezésre, ahol eldől kik lesznek az idei év legjobbjai. Szinte minden kategóriában nyílt még a verseny, reméljük a helyszínre minél többen jönnek el szurkolni, de akik nem tudnak kilátogatni, a RiderLine Online TV-n keresztül a verseny összes startját figyelemmel kísérhetik.

Ő lehet a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke!
Kemény Dénes lemondása után, már most lehet tudni, ki válthatja az egykori sikerkapitányt. Mint ismeretes, május végén Kemény Dénes bejelentette, lemond a Magyar Vízilabda elnöki tisztségéről. Az okot az egykori kapitány nem indokolta, de annyit azért elmondott, hogy “azt gondoltam, hogy az a leghelyesebb lépés, ha én szeptembertől nem folytatom”. Az utód nem is annyira […]
Laxalt átigazolásáról tárgyal a Milan és a Genoa
A 25 éves uruguayi játékosért csak 3 millió eurót fizethet a Milan.
The post Laxalt átigazolásáról tárgyal a Milan és a Genoa appeared first on AC Milan Club Budapest.
Klubot és országot válthat az anyai ágon magyar játékos
Nagy fordulatot vehet az olaszokkal világbajnok játékos élete, hiszen Alex Giorgetti elhagyva Nápolyt, Hannoverbe költözhet. Játszott a Pro Reccoban is, de Magyarországon is megfordult a Debrecen színeiben az egykori olasz világbajnok. Legutóbb pedig a Canottieri Napoliban pólózott, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy a Waspo Hannoverben kötheti ki az anyai ágon magyar játékos. Giorgetti számára […]
Ma TdH 1. szakasz – Balatonalmádi-Keszthely
Szerdán 13:40-kor rajtol a mezőny a magyar kerékpáros körverseny 1. szakaszán, ahol 154 km vár a versenyzőkre a Balaton-felvidék gyönyörű tájain. A szakaszt az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti, majd 22 órától a Eurosport2 csatornán, 23:15-től pedig az M4 Sporton látható a nap összefoglalója. Turisztikai információk, érdekességek az 1. szakaszról: KLIKK IDE! Balatonalmádi, a …
Tour de Hongrie szakaszok eredményei
A BringaSport honlapon napi frissítéssel olvasható a magyar kerékpáros körverseny minden szakaszának az eredménye napi beszámolóval:
Átigazolás: a Brescia megpróbálja tartani a lépést
Válogatottal erősített az olasz klub. Úgy néz ki, Valentino Gallo csatlakozik a Brescia együtteséhez. A balkezesnek lejárt a szerződése a Sport Management együttesével és távozik a gárdától. Mint ismeretes, Figlioli is maradt az olasz bajnokság ezüstérmesnél, így jövőre még ütőképesebb lehet az együttes. Időközben a Pro Recco Lorenzo Brunit elengedheti valamint Niccoló Gitto és Jacopo […]
U18-as vb: Habkönnyedén vertük Argentínát – fotók
U18-as válogatottunknak nem jelentett gondot Argentína legyőzése. Egy győzelemmel és egy vereséggel ma Argentína következett U18-as válogatottunknak a szombathelyi vb-n. Már az első negyedben kinyílt a gólzsák, hiszen hétig meg sem álltak a fiúk: Baksa, Ekler, Bóbis volt az első három találat szerzője, végül hétig jutottunk az etapban. A második nyolc percben sem adtuk alább, […]
U18-as vb: Habkönnyedén vertük Argentínát
U18-as válogatottunknak nem jelentett gondot Argentína legyőzése. Egy győzelemmel és egy vereséggel ma Argentína következett U18-as válogatottunknak a szombathelyi vb-n. Már az első negyedben kinyílt a gólzsák, hiszen hétig meg sem álltak a fiúk: Baksa, Ekler, Bóbis volt az első három találat szerzője, végül hétig jutottunk az etapban. A második nyolc percben sem adtuk alább, […]

























