
A Milan csapatot indít a női olasz ligában – hivatalos
A klub a hivatalos honlapján jelentette be az új csapat indítását.
A klub a hivatalos honlapján jelentette be az új csapat indítását.
Négy új játékost igazolt a Ferencváros csapata. Mint beszámoltunk róla, Madaras Norbert és Varga Dániel visszavonult, Manhercz Krisztián is elhagyja a Népligetet, a fiatal pólós vélhetően az OSC-ben folytatja, azonban négyen érkeztek a zöld-fehér csapathoz. Aaron Younger és Mezei Tamás a Szolnokból, Kállay Márk a Debrecenből és Gór-Nagy Miklós Újbudáról teszi át a székhelyét a […]
A Fradi Euro Kupa és magyar bajnok játékosai egy videóban “jelentették” be döntésüket. A férfi Ob I döntője után, még nem lehetett tudni, hol és hogyan folytatják olimpiai és világbajnokaink. Nos, a Fradi hivatalos facebook oldala egy videóban illusztrálta, majd egy fotót is közzétett, hogy mindkét klasszisunk befejezi pályafutását. Az interjúkból kiderül (itt… és itt…) […]
Június 17-én rendezik meg a Running Warriors-t. A terep-akadályfutóknál a bánki viadal magyar bajnoki futam is lesz egyben. Az eseményen a profikon kívül bárki rajthoz állhat a nyílt kategóriában.
Az országos bajnoki futamot a 4+ kilométeres kategóriában rendezik meg. A Terep-akadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) információi szerint a nemzetközi szövetség (OCR) szabványai szerint épül fel a bánki pálya. „A 4+ kilométeres távon az indulóknak meg kell majd küzdeniük az indulóknak több mint 10 akadállyal, köztük lesznek olyanok is, amelyek az OCR előírásai szerint épülnek fel” – mondta Stépán Zsolt, a TEFUTSZ elnöke.
A terep-akadályfutó szövetség által rendezett viadalokon az élsportolókon kívül a hobbifutók is rajthoz állhatnak a nyílt kategóriákban, ez nem lesz másként Bánkon sem. „A célunk az, hogy minél többen kipróbálhassák magukat ebben a nemzetközi szinten is egyre dinamikusabban fejlődő sportágban. A bánki bajnoki futam magyar bajnoki állomás is lesz egyben.” – tette hozzá Rozina Tamás, a TEFUTSZ alelnöke.
Bővebb információk a Running Warriors-szal kapcsolatban a verseny hivatalos honlapján, a www.runningwarriors.hu –n olvashatók.
Két játékos érkezését jelentette be a klubvezetés. Fotó: aligator.hu Korábban beszámoltunk róla, hárman hagyták el a szombathelyi gárdát, most pedig a szezonzáró piknik alkalmával két játékos szerződtetését hozta nyilvánosságra a vezetés. Nos, Takács János Szentesről, még Irmes Pál a Honvédtól igazolt a vasi együtteshez, így teljesnek látszik a csapat 2018/2019-es kerete. – Több ajánlatom is […]
Kilencedik alkalommal teljesítették a sportolni vágyók a Káli-medence Kerékpártúrát, amely a tolerancia jegyében a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. Theodora Alapítványa szervezésében valósult meg. Az esemény vendégeiként hívták a Magyar Speciális Olimpia Szövetség résztvevőit is. A kezdeményezés idei programja 100 érdeklődőt vonzott, akik együtt kerékpározták végig a páratlan szépségű Balaton-felvidéki útvonalat. A már hagyománynak számító júniusi kerékpártúrát […]
Június 7-én hozta meg határozatát szövetségünk vezető testülete a jövő évi Nyári Világjátékokra utazó csapatunk személyi összetételéről. A Speciális Olimpia 15. Nyári Világjátékok eseményei 2019. március 8. és 21. között zajlanak majd Abu Dhabiban. A magyar küldöttség 88 fős lesz, 62 sportolóval a középpontban, akik 14 sportágban versenyeznek majd. A következő sportolók, szakemberek, edzők és […]
A Kiadvány letölthető az alábbi képre kattintva:
A lótenyésztéséről és lovas tradícióiról híres Mezőhegyesen immár 24. alkalommal rendezték meg a Kanca- és Ménversenyt teltházas lelátó előtt. A verseny négy évvel ezelőtt kiegészült a méneskönyvek versenyével is, így az ország legkiválóbb lovai minden korosztályban lehetőséget kaptak bemutatkozni ezen a három napos megmérettetésen.
A kanca kategória döntőjében a három nap alatt végig hibátlanul teljesítő hazai versenyző páros, Piroska Zoltán és Flóra megérdemelten vehették át a legjobb kancának járó díjat.
Második helyen végzett az Airvent Lovasklub versenyzője, Horváth Balázs és a Pataki Mihály tulajdonában álló PM La Conta Z
Harmadik helyen szintén egy hazai lovast üdvözölhettünk, mégpedig Ifj. Szász Attilát, aki az édesapjával tavaly Szuperdöntőt nyerő Zeldát lovagolta. A fiatal tehetség ezzel végérvényesen apja és nagybátyja nyomdokaiba lépett a díjugrató sikerek tekintetében.
A mének döntőjében nulla hibapontos összteljesítménnyel Horváth Balázs uralta a mezőnyt tíz éves ménjével, a Pataki Mihály tulajdonában lévő PM Caselloval.
Második lett szintén verőhiba nélküli teljesítménnyel, viszont a vadász versenyszámban összegyűjtött hibapontjai miatt Szotyori Nagy Kristóf és a Kun család által tenyészett Gidran Razbeg 44 Mytoc. Ezzel történelmet írtak, hiszen gidrán fajtájú mén még sosem volt a dobogón a legmagasabb kategóriában.
Egy verőhibát vétve a döntőben Horváth Balázs és PM Lavarone végeztek a harmadik helyen.
A Szuperdöntő izgalmas versenyt hozott, hiszen a kilenc bejutott lovas közül hatan tudták hibátlanul teljesíteni a 145 centiméteres rendkívül technikás pályát. Végül Piroska Zoltán és kilenc éves kancája, Flóra bizonyult a leggyorsabbnak, így ők vihették haza a vándordíjat és az ezzel járó pénznyereményt. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, hiszen Flóra anyja az a Hermina, aki 1995-ben az első Szuperdöntőt nyerte Szász Attilával a nyergében, aki nem mellesleg Zoltán edzője is egyben.
Szintén gyors hibátlan lovaglással a döntő második helyét Kovács Henri vihette haza saját tulajdonú sárga kancájával, Azealia-val.
Harmadik helyen pedig a kétszeres korábbi győztes Horváth Balázs végzett PM La Conta Z nyergében, aki a verőhiba nélkül teljesítette a három napos bajnokságot és a Szuperdöntőt is.
A méneskönyvek versenyének 5 éves kategóriájában három ló tudta hiba nélkül teljesíteni a verseny három napjának alappályáit. Nem meglepő módon, a mindhárom nap első helyen végző Kovács Henri és Tamburino az összevetésben sem talált legyőzőre, így a Kovács Szilveszter által tenyészett mén bizonyult a legeredményesebb 5 éves lónak a versenyen.
A fedettpályás döntőn már bizonyító mezőhegyesi tenyésztésű kanca, Jessica sem tudott hibázni Piroska Zoltánnal, viszont az időeredményük ezúttal csak a második helyet jelentette számukra.
A Hortobágyi Nonprofit Kft. lovasa, Szladek Máté is hibátlanul lovagolt az összevetésben, így Jojoba nevű lovával a harmadik helyen, Jangcéval pedig a negyedik helyen végeztek.
Ötödik lett Kovács Henri és Cadre Romantic négy hibapontos összteljesítménnyel, hatodik pedig Piroska Zoltán másik lovával, Jégvirággal.
A hat éves kategóriában is hasonló eredmény született, hiszen az elődöntőben és középdöntőben is első helyen végző PM Banderas az összevetés után is maradt az első helyen, ezzel a legeredményesebb 6 éves ló lett a méneskönyvek versenyében Horváth Balázzsal a nyergében.
Második helyen egy a Mezőhegyesi Állami Ménes által tenyészetett kanca, Ízisz végzett Piroska Zoltánnal aki szintén végig hibátlanul ugrott a három nap alatt és az összevetésben is.
Harmadik helyen is egy helyi párosnak tapsolhatott a közönség, hiszen Jován Richárd és Impala az összevetésben egy verőhibát vétve végül a dobogó alsó fokára állhatott fel.
Negyedik és ötödik helyen a Mátai Ménes párosai végeztek, Szladek Máté és Vili a három nap egy verőhibát vétve végül a negyedik, Tóth Gyula és Inn Quiro pedig az ötödik helyen zárták a bajnokságot.
A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Szabó Fruzsina
6 arany, 5 ezüst és 4 bronzéremmel zárta a magyar válogatott a belgrádi Kajak-Kenu Európa-bajnokságot. Ez Magyarország számára az éremtáblázat…
A fiúknál az UVSE a BVSC-t verte, még a lányoknál a Szentes örülhetett. Fotó: UVSE.hu A hétvégén rendezték meg a serdülő bajnokság négyes döntőjét. Nos, a fiúknál az UVSE két góllal győzött a BVSC ellen a fináléban. A mérkőzésen a második negyed volt a döntő, mikor a 4-1-es etapot produkáltak a lilák. A bronzérmet Bihácsi […]
Orosz győzelemmel fejeződött be az idei Tíztánc Világkupa! Az 53. Savaria Nemzetközi Táncverseny kiemelt versenyszámát ugyanis Szimjon Hrzsanovszkij és Elizaveta Lihina nyerte meg.
A magyar színeket Hegyes Bertalan János és Farkas Boglárka képviselte Szombathelyen, a páros végül éppen csak lemaradt a hatos fináléról és így a hetedik helyet szerezte meg. Az ezüstérmet az Errol Williamson, Ami Williamson amerikai duó nyakába akasztották, míg a dobogó harmadik fokára az Armand Fazullin és Klaudia Iwanska alkotta lengyel kettős állhatott fel.
A tíztánc a legösszetettebb kategória a táncsportban. A verseny során a párosok a latin- és a standardtáncokat is előadják több körben, így a közönség láthat angol keringőt, tangót, bécsi keringőt, slowfoxot, quickstepet, cha-cah-chát, szambát, rumbát, paso doblét, és jive-ot.
Az olasz védőt arról is kérdezték, hogy kit lát a legesélyesebbnek a világbajnoki cím megnyerésére.
A Szolnok vezetőedzőjében van hiányérzet a BL hétvégével kapcsolatban. Mint ismeretes, a Szolnok az ötödik helyen végzett a genovai BL Final Eight küzdelmeiben. A Szolnok vezetőedzője így értékelt.: Az eredmény nem jó, mert nem az ötödik hely volt a célunk, de aki látta ezt a csapatot az elmúlt három napban a legjobb játékosa nélkül, ahogy […]
Szombaton négy, vasárnap délelőtt pedig öt érmet szerzett a magyar kajak kenu válogatott a belgrádi európa-bajnokságon. Vasárnap délután tovább folytatódnak…
Június 9-én szombaton került sor a mountain bike maraton szakág bajnoki címeinek eldöntésére. A férfiak között a sokszoros bajnok és háromszoros olimpikon Parti András (Waberer’s Trek Team), a hölgyek között az új generációt képviselő Schmidel Regina (Focus Team Hungary) volt a leggyorsabb a Nagykovácsi környékén kijelölt pályán, melynek talaját éjszaka óta áztatta – szinte folyamatosan …
Nevelőegyesületétől vonul vissza a Fradival Euro Kupát nyert szerb pólós. Két szezont húzott le a zöld-fehér klubnál Marko Csuk, akivel a 2016/2017-es szezonban a Fradi Euro Kupa-győztes lett. Tavaly aztán a Vojvodinába igazolt, anyaegyesületében egy szezont húzott le, hogy aztán most végleg szögre akassza a sapkát. A 34 éves pólós a szerb válogatottban is játszott, […]
Az Eger trénere értékelte a hétvégét és már előre is tekintett. Az Eger a 6. helyen zárt a Bajnokok Ligája Final Eight küzdelmeit, miután a Szolnoktól kikapott. Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője a klub hivatalos oldalán értékelt: – Egy kicsit elfáradtam a végére, bár a Barceloneta meccs végén sokkal fáradtabbnak éreztem magam. Úgy gondolom, hogy […]