Világliga: parádés sorozat – az Egyesült Államok zsinórban ötödször győzött

usavilagligaIsmét nem tudták megszorongatni az amerikaiakat a női világliga szuperdöntőjében. A kínai Kunsanban lebonyolított tornán az amerikai csapat 8-6-ra nyert Hollandia ellen az első helyért rendezett összecsapáson, és sikerével 11. alkalommal, megszakítás nélkül pedig ötödször végzett az első helyen. A harmadik az orosz válogatott lett, amely a bronzmeccsen 7-6-ra nyert a kanadaiak ellen. Az ötödik […]

Read More

Lázár és Szuhai a nap legnagyobb nyertesei

A bábolnai nemzetközi díjugrató verseny harmadik napján rendezték az U25-ös korosztály nagydíját. Karádi László nemzetközi pályaépítő, 135 cm-es alappályáját, négy lovas tudta hibapont nélkül lelovagolni. Az összevetésben ifj. Lázár Zoltán már mindent vitt. A fiatal lovas válogatottunk Baroloval és Fülessel hibátlan összevetések után megszerezte az első két helyet. A harmadik lett a Varga Ménes lovasa, Ágoston Csenge került Cassionával és negyedik Varga Vivien Bukephalossal. Az ötödik és hatodik helyen két kiskunhalasi lovas hölgy végeztt, az alappályán egy hibaponttal célba érő, Füzér Flóra Quality Rose-al és Weinhardt Virág Bognár Jen Corral.

34138183 1763713680318635 4795246542631993344 n

A nap zárása a mindig érdekes, győztesek köre versenyszám volt. A kilenc négy fős csoport legjobbja jutott az összevetésbe, azaz a győztesek körébe. A látványos versenyen a még csak tizenhét éves, Szuhai Péter verhetetlen pályát lovagolt Turbo Breakerrel, így hiába próbált meg Horváth Balázs PM Quinterávql mindent, ezúttal a második helyen végzett. Harmadik helyen végzett a felnőtt válogatott, Krucsó Szabolcs fedezőménjével, Casiliusszal, megelőzve, három tov ábbi hibátlan győztes kört teljesítő lovast, Mráz Tamást és Larront, Szotyori Nagy Kristófót Timpex Glóriát és a lengyel Magdalena Gutot Arenat.

34189791 1763713700318633 1576501744957915136 n

A felnőttek kiskör döntőjébe megismétlődött a pénteki versenynap, ezúttal is a román színekben lovagló Jakab Áron győzött Gret Dancer Z-el, megelőzve Krucsó Szabolcsot és Lady Winnert. A versenyzám harmadik helyezettje lett Rezgő Zoltán és Kincsem Royal Flushhel. A legjobb női teljesítményt, a negyedik helyezést, a díjlovas-díjugrató, Kerekes Ágnes érte el Combrióval.

Az ifjúságiak 125 cm-es, hiba-idős kiskör döntőjében, Alasztics Aliz Charnevállal volt a leggyorsabb, aki a tegnap győztes Vajay Dórát éa Balouvalleyt előzte meg, míg a harmaidk helyre Hóman Gréta került Corradinával.

34158583 1763713670318636 9021841622886776832 n

A gyermek korosztály, 120 cm-es versenyszámban, Kiss Lizanna Quipara Z-vel, megelőzve Kisgergely Katát, aki a szürke, Cicerot lovagolta. Harmadik helyre, az osztrák, Lisa-Marie Arvai került Antonio Di Monte nyergében.

A reggeli VIP Tourban kilenc lovas teljesítette az alappáyát hibapont nélkül. Az összevetésben az utolsónak startoló, Kollár Péter volt a leggyorsabb, a sárga Freya S-el, megelőzve a cseh, Jana Taborikovát, aki póniját, Tarát lovagolta. A házigazdák örömére, a Bábolnai Ménes lovasa, Bertók Mátyás szürke arabjával, Shagya VII-3-al a harmadik helyen zárt, aki a rendre eredményes Bölecz Virágot és Filbertet előzte meg.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9702&competitionId=17

Live stream: www.facebook.hu/riderline

Read More

Férfi Ob I/b.: eldőlt a második hely sorsa

vizilabda altalanos02Bár még egy forduló hátra van, azonban eldőlt, hogy melyik csapat játszhat osztályozót. Az már korábban véglegessé vált, hogy a KSI ismét az Ob I-ben szerepelhet, azonban a második hely sorsa csak most lett biztos. A Nagykanizsa debreceni győzelmével kivívta az osztályozó jogát, mivel az UVSE lett a férfi Ob I 15. helyzettje így velük […]

Read More

LEN-elnöki dicséret a budapesti úszókongresszusért

uszasBudapesten tartotta éves kongresszusát az Európai Úszó Szövetség (LEN), amelynek elnöke szerint a kontinens rendkívül sikeres évet zárt tavaly. A Duna Aréna rendezvénytermében 52 tagország delegáltjai előtt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2017-ben példátlan nemzeti összefogással sikerült megrendezni minden idők legjobb vizes világbajnokságát, míg most kiemelkedő fontosságú sportdiplomáciai esemény házigazdája lehet a […]

Read More

53 olimpiai érem csap össze az All Star Gálán

milliennium201806Véglegesedett az ellenfél névsora a július 31-i XIXO Waterpolo All Star Gálára. A Millennium Masters csapata a négyszeres olimpiai bajnok edző, Ratko Rudić által irányított világválogatott csapatával mérkőzik meg, akik pályafutásuk során összesen 15 olimpiai érmet szereztek. Annak, aki a meccset élőben szeretné követni, nem árt sietnie a jegyvásárlással, hiszen a belépőjegyek fele már az […]

Read More

Óriási küzdelem folyik a német bajnoki címért!

spandau040-2-ről egyenlített a Spandau a Hannover ellen, így döntő meccs lesz a német bajnokság fináléjában. Baksáék vajon meg tudják védeni címüket? Fotó: Spandau 04 Amellett, hogy a Spandaunak 0-2-ről sikerült felállánia a német fináléban és kiharcolnia az ötödik mindent eldöntő finálé. A nagy izgalmak és a nyilatkozatháborún túl, szinte soha nem látott jelenet zajlott le a […]

Read More

Jármy Vincéé az ifjúsági nagykör június első napján

A bábolnai nemzetközi díjugrató verseny második napján a gyermek korosztálynak, kétfordulós, 125 cm-es versenyszámot rendeztek. Az izgalmas második forduló után, bulgár győzelem született. Ivana Angelova Exellent View nyergében, több mint három másodperccel előzte meg a mai nap legjobb magyar lovasát, Kelemen Zsolt Pétert, aki hűséges kancáját, Gizit lovagolta. Harmadik helyen is a mi fiúnk végzett, Törő Csongor Chaccoval.

Az ifjúsági korosztály, kétfrordulós 140 cm-es versenyszámában, egyetlen dupla hibátlan teljesítmény született, amely után Jármy Vince és Quirosa tiszteletére hallhattunk országunk Himnuszát, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok versenypályáján. Második helyen Mészáros Marcell végzett a nagy formában ugró Csuival, két hibapontos teljesítménnyel. A harmadik pozíció a négy hibaponttal Szuhai Péteré és East Windé lett.

34274668 1762700637086606 4436561540136566784 n

A péntek este macedón sikerrel záródottt, hiszen a nagykör 140 cm-es versenyzámában, a korábban szlovén, most macedón színekben lovagló Luka Zaloznik Issini Van Gerhoeven győzni tudott. Második helyen végzett Varga Balázs a villámgyors Lottival, míg az első indulóként startoló ifj. Lázár Zoltán és Katyusa lett a harmadik.

A huszonnyolc indulós, U25-ös korosztály vadászugratásában az utsoló indulóból lett első. Bujtor Roland tanítványa, Horváth Márkó Rádiháza Csicsergőssel tizenkét századmásodperccel előzte meg, Ágoston Csengét és a szürke, Cassionát. Ifj. Lázár Zoltánnak itt is a harmadik hely jutott, ezúttal Füles nyergében.

34192217 1762700627086607 7375135497854648320 n

Az ifjúsági kiskör versenyszámát is C szabály szerinti elbírálással rendezték, ahol a leggyorsabb Vajay Dóra volt Balouvalleyvel. Második Alasztics Aliz Charnevállal és harmadik ifj. Szász Attilát aki, a nem rég a versenypályákra visszatérő, Alkony nevű kancáját lovagolta.

34307656 1762700613753275 6865694033713299456 n

A negyvenhárom indulós, kétfázisos kiskör verseny is szoros eredményt hozott. A román színekben lovagló, Jakab Áron Great Dancer Z-el volt a leggyorsabb, megelőzve a tegnapi győztes párost, Krucsó Szabolcsot és Lady Winnert, míg a harmadik helyen Szotyori Nagy Kristóf végzett kilenc éves kancájával, Timpex Gótikával.

34120962 1762700600419943 6683189856715145216 n

A 110 cm-es Vip Tourban cseh győzelem született, Jana Tabirokova Kara nevű pónijával esélyt sem hagyott a magyar lovasoknak. A vasárnap még Budapesten győztes Kollár Péter a sárga Freyával ezúttal második helyen zárt, megelőzve Bölecz Virágot és Filibertet.

34176572 1762700647086605 1030427254913499136 n

A verseny szombaton kilenc órakor folytatódik.

Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9702&competitionId=8

Live stream: www.facebook.hu/riderline

Fotó: Hajdu Krisztia lovasfoto.hu

Read More

A 85 éves Ambrus Miklóst köszöntötte a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja

Budapest, 2018. június 1.
Varga Zsolt olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó, az újdonsült bajnok FTC vízilabdacsapatának edzõje (j) egy mezt ajándékoz Ambrus Miklós olimpiai bajnok vízilabdázónak, az FTC egykori játékosának 85. születésnapja alkalmából a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományõrzõ Egyesület által rendezett ünnepségen Budapesten, az egyesület V. kerületi rendezvénytermében 2018. június 1-jén.
MTI Fotó: Balogh ZoltánA Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület pénteken köszöntötte Ambrus Miklós vízilabdázót, aki csütörtökön ünnepelte 85. születésnapját. “Egerből indultunk, ugyanabból az uszodából, amelyben egyébként télen is lehetett vízilabdázni, bár nem volt fedett medence” – emlékezett vissza Bodnár András, aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián üdvözletének átadása után felidézte a […]

Read More

Táncsport – Zsámboki Marcell lett a hazai szövetség elnöke

Új elnöke van a Magyar TáncSport Szakszövetségnek (MTáSz). A szövetséget mostantól Zsámboki Marcell irányítja. Az MTáSz korábbi elnöke, Sági István lemondott, Zsámboki Marcell egyedüli jelöltként indult az elnöki székért.

 

 

Zsámboki Marcell a Magyar Táncművészeti Egyetem docense a Koreográfus- és Táncpedagógus Intézet korábbi igazgatója. Kétszeres világ- és Európa-kupa-győztes, Európa-bajnok divattáncos, hatszoros amatőr és háromszoros profi magyar bajnok versenytáncos. A versenytáncban eltöltött húszévnyi versenyzői múlt, valamint a korábban az MTáSz-ban betöltött alelnöki pozíció után közel egy évtized után visszatért a szakszövetség élére.

 

A táncsport így ismét egy szakmabeli elismert sportvezetőt választott 90 százalékos támogatottsággal. Munkájában – többek között – az egység megteremtését, az utánpótlás és a válogatott szintű versenyzők felkarolását, valamint a színvonalasabb hazai rendezésű nemzetközi versenyek megrendezését tűzte ki célul. Személye új lendületet adhat a hazai táncmozgalom megerősödéséhez.

Read More

Edzés után, ebéd mellett pihentek meg a Kemény-legények

mastersvbMillennium02Javában zajlik Kásásék felkészülése a világválogatott ellen. Most azonban a tréningek utáni pihenőbe engedtek betekintést egykori klasszisaink.  Mint ismeretes, a Millennium Masters ismét vízbe ugrik a nyáron, ezúttal Kásásék ellenfele a világválogatott lesz július 31-én a Duna Arénában. A csapat már javában készül a megméretésre, ez Instagram oldalukon jól nyomon követhető, ahol újabb fotót posztoltak […]

Read More

Szkander Eb – Négy érmet szereztek eddig a magyarok

Megvan az első magyar arany a szófiai szkander Európa-bajnokságon.

 

A hazai szövetség információi szerint Kőváriné Ivánfi Brigitta a női masters 70 kilogrammos kategóriában bal kézzel lett aranyérmes. A magyar klasszisnak ez az első aranyérme a masters korosztályban, ugyanis ebben a mezőnyben először indult világversenyen, ráadásul úgy, hogy a felnőtt korosztályban is asztalhoz áll.

A szófiai kontinensbajnokságon Dobrocsi János (masters 90 kg) ezüstérmes lett. A parasportolóknál is volt két magyar érem: Farkas István a juniorok között, Budai Miklós pedig a felnőtteknél szerzett bronzérmet.

A sportágban az utóbbi években a magyarok egyre sikeresebbek. A tavalyi Európa-bajnokságon, amelyet a lengyelországi Katowicében rendeztek meg, a nemzeti csapat az összes kategóriát tekintve, a három arany mellett három ezüstéremmel és kilenc bronzéremmel zárt.

Read More

Új edző a Debrecennél

kadarkalmandvseKét csapatot is kapott az új tréner a klubnál. Fotó: dvse.hu / Nagy Anita Legutóbbi klubja edzőként a Nagyvárad volt, majd szeptembertől a Debrecen fiú ifjúsági és OB I/B-ben szereplő csapatát veszi át Kádár Kálmán – adta hírül a dvse.hu. – A közös történet úgy kezdődött, hogy mi tavaly ideköltöztünk a családommal Debrecenbe. Korábban együtt játszottam […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.