
Bizalom Neuer iránt
A németek világbajnok kapusa nyolc hónappal ezelőtt harmadszor szenvedett középlábfej törést.
A németek világbajnok kapusa nyolc hónappal ezelőtt harmadszor szenvedett középlábfej törést.
Csütörtöktől vasárnapig tizenkét ország lovasai, kétszáz lóval versenyeznek a Bábolnai Ménesbirtok minden igényt kielégítő versenypályáján. A felnőtt lovasok mellett, ezúttal komoly szerepet kap az utánpótlás is, akik három kategóriába osztva fognak lovagolni.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
A gyermek korosztály 120-125 cm-en, míg az ifjúsági korosztály 120-140 cm-en méri össze tudását. Az U25-ös kategória lovasai 130-135 cm-en versenyeznek. A felnőtt lovasok számára pedig kétcsillagos CSI keretében 110 cm-től a Pettkó-Szandtner Tibor ménesparancsnok nevét őrző, 145 cm-es világranglista pontot adó nagydíjig rendeznek versenyszámokat.
Start- és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9702
Élő közvetítés: www.facebook.hu/riderline
Eredményes versenyhétvége van a hátunk mögött, ugyanis sikerült az Elit férfi futamban 1. és egy 4. helyet, Elit nőknél pedig 3. helyezést hoztunk el Kolozsvárról! Magyar Válogatott színekben Palumby Zsombor nyerte az Elit futamot, Borsos Benedek 4. lett. Az Elit nőknél pedig Schmidel Regina szintén Magyar Válogatott színekben a verseny utolsó előtti köréig vezetve a …
Jövő hét végén, június 9-10-én Várgesztesen rendezik az idei második magyarországi Spartan akadályfutó-versenyt, amelyen több mint nyolcezren állnak majd rajthoz – tudósít az MTI.
A Vértesben gyönyörű környezetben szombaton az úgynevezett Super távú eseményt rendezik, ez legalább 13 kilométert és 25 akadályt jelent, míg másnap Sprint távon (legalább 5 km, minimum 20 akadály) próbálhatják ki magukat a résztvevők, valamint mindkét napon rendeznek Kids versenyt a legkisebbek számára. A Super távjára már több, mint 5200 nevezés érkezett, ez új Spartan-rekord Magyarországon. A szervezők tájékoztatása szerint a verseny beleszámít a Közép-európai Regionális Bajnokságba, amely a versenyzői kategóriákban indulók számára fontos jelentőséggel bír. Az eseményekre egészen június 3-ig lehet online regisztrálni, ezután már csak a versenynapon. Idén Magyarországon három helyszínen rendeznek Spartan futamokat, április közepén Nagykanizsán összesen több, mint 9000-en vettek részt a Sprinten, a Jótékonysági Sprinten és a Kids versenyeken. Várgesztest követően október 13-án és 14-én Miskolcon szerveznek Beast (minimum 20 km és 30 akadály), illetve Sprint versenyeket. Fotó: spartanrace.hu
Megvan a Honvéd új vezetőedzője, vannak érkezők is csapatnál. Merész András lett a férfi vízilabda ob I-ben szereplő RacioNet-Honvéd vezetőedzője, akinek irányításával és az új igazolásokkal közelebb kerülne az élmezőnyhöz a fővárosi együttes. A klub szerdai sajtótájékoztatóján az utánpótlásból feljebb lépő szakember mellett a friss bajnok Ferencvárostól érkező Szirányi Balázst, az Universiade-győztes Juhász Zsoltot, a […]
A Kurca-partján is már összeállt a következő idénybeli csapat. Két új légiós érkezik az együtteshez. A Szentes a nemrég véget ért bajnokságban a 11. helyen zárt. A klub vezetése nemsokat várt az új keret bejelentésével. A klubot továbbra is Pellei Csaba vezeti, még a másodedző Horváth Tamás maradt, további két évre hosszabbítottak szerződést. A csapat […]
Mind a négy csapat egy hétvégén jutott a playoffba a TD Store Divízió II-ben. Az első négy helyezett csapat pályára lépett és mindegyik együttes tudta hozni saját meccsét gyengébbik ellenfelével szemben. Bár a Wolverines a sereghajtó, azonban hazai pályán meg …
Forgó Fruzsina kétszer is dobogóra állt a brandenburgi Európa-kupán. A 65 kilogrammosok között induló magyar szumós előbb saját súlycsoportjában bronzérmes lett, majd az open kategóriát megnyerte. Utóbbi siker azért értékes, mert az openben nincsenek súlycsoportok, így Forgó nála jóval nehezebb ellenfeleket legyőzve szerzett aranyérmet a Világjátékok-kvalifikációs versenyen.
Ugyancsak Brandenburgban nyert aranyérmet Molnár Tamás is, aki a 100 kilogrammosok között nem talált legyőzőre.
Sipos Boglárka Forgó Fruzsinához hasonlóan kétszer is felállhatott a dobogóra: a fiatal tehetség előbb a juniorok között a 60 kilogrammos súlycsoportban lett ezüstérmes, majd a felnőtteknél az 55 kilósok között is küzdőtérre lépett, ahol szintén második lett.
A nyolcfős magyar különítményből Szilágyi Erik is éremszerző lett, miután a felnőttek mezőnyében (92 kilogrammban) 2., lett, Délczeg Józsefhez hasonlóan, aki a 85 kilogrammos súlycsoportban lett második.
Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, mozgalmas Európa-kupán van túl a magyar válogatott. „Több meglepetés is volt a mieink szereplésével kapcsolatban. Ilyen volt például Szilágyi Erik produkciója, aki az utánpótlás korosztályban hamar kiesett, de a felnőttek között odatette magát és ezüstérmes lett. Forgó Fruzsina aranyérme pedig egyszerűen szenzációs. Az érmeseken túl értékes pontszerző helyeket is elcsíptek a mieink, többek között Kerstner Róbert és Pap Arnold révén” – összegzett az elnök.
A sportágban a világversenyeken kívül, külön Világjátékok-kvalifikációs viadalokat is rendeznek, az itt szerzett pontokat a kvalifikációs időszak lezárultával összesítik, és akkor derül ki, hogy kik indulhatnak a 2021-es birminghami játékokon.
A következő Világjátékok-kvalifikációs versenyt, amely szintén Európa-kupa lesz, a lengyelországi Krotoszynban rendezik meg.
Jó szezont futott az olasz pontvadszatban az Ortigia és az Egerben is pólózó szerb balkezes, így minden esély megvan rá, hogy maradjon. Mint ismeretes, az Ortigia a negyedik helyen zárt az olasz bajnokságot. Az eredményben hathatós segítséget nyújtott Boris Vapenski is, akit megtartana az olasz klub. További hír Olaszországból, hogy a Teleki Andrást a soraiban […]
A Szombathely Crushers megvívta sorozatban 5. veretlen meccsét is a Powerade Divízió I-ben. Az elmúlt hétvégén újabb két összecsapást rendeztek a másodosztályban, de itt már eldőlt, hogy mely négy csapat küzd majd a döntőbe jutásért. A Budapest Cowbells 2-nek nem …
Bas Dost iránt a Milan mellett német és francia klubok is érdeklődnek.
Alig ért véget a bajnokság az angyalföldi klub máris bejelentette a 2018/2019-es szezonra csapatát. Hat érkező van az együttesnél. Teljes a piros-kékek kerete az új szezonra – számolt be a vasassc.hu. A távozók között, mint már megírtuk Steinmetz Ádám, Bóbis Máté szerepel. Babay Árpád a serdülőcsapat kispadjára ül le, még Tihanyi Bernátra az Ob I/b-s […]
A legmagasabb szintű magyar díjugrató bíróképzés egyenértékű a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) I. szintű ugró bíróképzésével, közölte a napokban hivatalos levélben a FEI képzésért felelős vezetője a Magyar Szövetséggel.
A napokban kapott értesítést Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára hivatalos levélben Tammy Thill-től, a FEI képzésért felelős vezetőjétől. Az értesítést a nemzetközi szövetség képzési vezetője, az FEI díjugrató bizottságának elnökére, Stephan Ellenbruch-ra hivatkozva küldte. Ebben kitért arra, hogy a magyar díjugrató bíróképzés egyenértékű a FEI I. szintű ugró bíróképzésével, amely elismerés hatályba is lépett. A levélben kiemelik a FEI díjugrató szabályzatának (szintén angol nyelvű) ismeretét.
Nagy előrelépés ez a magyar ugró bíróképzésben, a siker az évek óta Schlezák Melinda és Juhász Tibor vezetésével tartó hazai bíróképzés következetes továbbképzési rendszerének és a nemzetközi szakmai trendek magyar lekövetésének köszönhető.
A munkában nagy szerepe volt Juhász Dóra szakszerű fordító munkájának. Képzési rendszerünk nemzetközi elismerésében Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnökségének tagja, a Fogathajtó Szakág elnöke szervező és érdekérvényesítő szakmai munkája szintén jelentős szerepet játszott. A magyar szövetség a hetedik a FEI tagországok sorában, amelynek bíróképzési rendszerét ilyen módon ismerte el a nemzetközi szövetség.
Borítókép: Tokodi Tícia, Tic Photo
Kiss Balázs szerint Kaszpijszkban kiderült, hogy eddig jól összerakta az idei évét. A világbajnok birkózó az oroszországi Európa-bajnokságon dobogóra tudott állni, miután harmadik lett a kötöttfogásúak 97 kilogrammos súlycsoportjában.
„Kaszpijszkban sok minden kiderült. Többek között az, hogy jól haladok a felkészüléssel, jó úton járok. Minden adott, hogy ősszel a budapesti világbajnokságon is dobogós reményekkel kezdjem el a küzdelmeket” – mondta a Budapesti Nagy Sportágválasztón Kiss Balázs, aki a legnagyobb, fiataloknak szóló sportfesztiválon a sportága, és klubja a BVSC népszerűsítése mellett természetesen az őszi világbajnokságról is beszélt.
„Örömteli, hogy ilyen sok fiatalt megmozgat a sport, és ezért (is) fontos, hogy minél több hazai rendezésű világverseny legyen. Ősszel az összes fogásnem legnagyobb világsztárjai érkeznek Budapestre. Azért dolgozunk kettőzött erővel, hogy feledhetetlenné tegyük a szurkolóknak ezt a világbajnokságot. Az Eb után egy sor vizsgával ’lazítottam’, még hátra van egy pár, aztán újra csak az edzésekre koncentrálok” – hangsúlyozta Kiss, aki kiemelte: a Testnevelési Egyetemen hamarosan megszerzi a sportmenedzseri diplomát, de a tanulmányait azután is folytatni szeretné.
Kiss Balázs dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó meghívására látogatott ki a hétvégén a Budapesti Nagy Sportágválasztóra, ahol az Európa-bajnok cselgáncsozóval, Hadfi Dániellel lépett színpadra.
A birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.
Fotók: Róth Tamás
Az egykori sikerkapitány nem foglal állást utódjával kapcsolatban. Mint ismeretes, októbertől már nem Kemény Dénes irányítja a Magyar Vízilabda Szövetséget. Az InfoRádió kérdésére elmondta, “azt gondoltam, hogy az a leghelyesebb lépés, ha én szeptembertől nem folytatom”. A portálnak kifejtette, hogy a Szövetség most olyan kihívások előtt áll – induló világversenyekre való felkészülés, a nemrég beérkezett több száz TAO […]
Régi-új tagot választott a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. – Ha jól tudom ismét beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe, bár a közleményben a neve valamiért nincs leírva! Miért vállalta ismét és hogyan látja most a helyzetet? Pázmányi Gábor: Igen én is úgy tudom, hogy ismét tag vagyok! Hogy a közleményben nincs leírva a nevem abban megértő […]
Kemény Dénes ősszel távozik a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöki posztjáról. A szakember az MVLSZ honlapjának adott, kedden közzétett interjúban beszélt arról, hogy szeptember végétől nem folytatja az elnöki munkát. “Ezúton szeretném bejelenteni, hogy miután a szeptemberi férfi világkupával véget ér a válogatott szezon, szeptember végétől nem folytatom az elnöki munkát. Addig természetesen ellátom […]
Nem csak Magyarországon, hanem nagyon sok országban befejeződtek az elmúlt hétvégén a bajnokságok. Fotó: rfen.es A spanyoloknál ismét a Barceloneta ült fel a trónra, immár tizennyolcadszor. Kiemelkedő, hogy csak úgy, mint a Recco ők is egymásután tizenharmadszor hódították el a serleget. A fináléban a Terrassa együttese volt a katalán klub ellenfele. Az olasz bajnokságban a […]