


Euro Kupa – Megvédte címét a Ferencváros!
Kettős győzelemmel lett Euro Kupa-győztes Ferencváros csapata. A finálé visszavágóján a Sportmanagment együttesét győzte le három góllal. A tavalyi siker után, idén megvédte címét a Ferencváros a másodikszámú európai kupaporondon. Izgalmasan alakult a mérkőzés, bár 4-0-ra elhúzott a magyar együttes, de a fordulás után visszajött a meccsbe a hazai csapat, úgy hogy Baraldi révén 4-4 volt […]


Ott van az Eger is a BL nyolcas döntőjében
A Jadran Herceg Novi ellen aratott siker, azt is jelenti, hogy a hevesi alakulat ott lesz a BL szuperdöntőjében. Fotó: egrivízilabda.hu Megnyerte a Jadran elleni meccset, ezzel pedig ott van a nyolcas fináléban az Eger csapat a BL-ben. A mérkőzés jól indult, hiszen Vlahopulosz majd Kovács révén már 2-0-ra vezettünk, majd a második nyolc percben […]


Bajnokok Ligája: Kis Gábor nagy góljaival szenvedve győzött a Szolnok
Egyetlen góllal tudott győzni a Szolnok a BL 12. fordulójának nyitányán a Spandau ellen. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Bár végig vezetett a Szolnok a Spandau ellen, a német gárda egy-két góllal engedte el a címvédőt az egész meccs alatt. Sőt, az utolsó negyedben 7-5-re alakította az eredményt Kis gólja, aki végül játszott és hármat […]

Férfi Ob I/b: Az YBL a magasabb fokozatba kapcsolt
A szezon egyik legjobb támadójátékával rukkolt elő a csapat a BVSC ellen. Fotó: YBL facebook Mint beszámoltunk róla, az YBL a rájátszás felsőházában 18-13-ra verte a BVSC-t. A győztes csapat vezetőedzője, nem fukarkodott a szavakkal: “Gratulálok a csapatnak. Vegyes érzéseim vannak ezzel a meccsel kapcsolatban. A támadásainkat elnézve nem értem mért nem az első osztályban […]

Országúti Diákolimpia beszámoló
Április 14-én a Debrecen mellett 354.sz. úton került megrendezésre a 2017/2018. tanévi Diákolimpia az országúti kerékpározás időfutam és mezőnyverseny számaiban, I-VI. korcsoportos diákok számára. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetséggel együttműködve az MKSZ tagegyesülete, a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület rendezte meg. A versenynek otthont adó országúti pálya ezen a szombati napon reggeltől késő délutánig a kerékpárosoké …
Szalai két álomcsapatba is bekerült a Bundesligában
A magyar válogatott csatár hétvégi teljesítményét Németországban is nagyra értékelték. Két neves lapnál is a legjobbak közé került.

Már csak fél év van hátra a budapesti birkózó-világbajnokságig
184 nap múlva, október 20-án kezdődik a hazai rendezésű birkózó-világbajnokság, melyre gőzerővel készülnek a versenyzők és a szervezők is. Bacsa Péter a vb szervezőbizottságának igazgatója szerint a fővárosnak ismét bizonyítania kell, a versenyzők pedig az oroszországi Európa-bajnoksággal hangolnak a VB-re.
Bacsa Péter szerint Budapestnek ismét be kell bizonyítania, hogy méltó módon meg tud rendezni egy újabb kiemelkedő eseményt. A sportvezető emlékeztetett arra: tavaly augusztusban a francia főváros a 2017-es világbajnokság rendkívül magas színvonalú megrendezésével nagyon magasra tette a lécet.
Nenad Lalovics a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke év eleji budapesti látogatása alkalmával mosolyogva említette, hogy Budapesttől még a Párizsban tapasztaltaknál is jobb rendezést, magasabb színvonalú vb-t vár.
Bacsa Péter fontosnak tartotta elmondani, hogy a franciák költségvetése a miénkhez képest legalább 40 százalékkal magasabb volt, de ez nem akadályozhatja meg a magyar rendezőket, hogy teljes mértékben megfeleljenek a rendkívüli elvárásoknak.
„Már jó ideje folyik a még nem túl látványos, de mindenképpen szükséges háttérmunka, a költségvetés összeállítása, közbeszerzési pályázatok sokszor nem könnyű elkészítése, s megindult a jegyértékesítés is. Eredeti ötletekkel, kreatív gondolkodással és magától értetődően nagyon kemény munkával kell bizonyítani, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség nem érdemtelenül ítélte oda a rendezési jogot – 2005 és 2013 után harmadszor – Budapestnek. Most már a munka látványosabb része következik. A szervezőknek a vb hibamentes megrendezése mellett nagy figyelmet kell fordítani a kísérő rendezvényekre is, októberben például itt lesz a nemzetközi szövetség kongresszusa és a Hírességek Csarnoka (Hall of Fame) gálaestje is. Budapestre figyel majd a birkózó világ, több mint 100 ország hozzávetőleg 2000 sportolója, sportvezetője érkezik majd fővárosunkba” – tette hozzá Bacsa Péter, aki a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke is egyben.
Sike András, a kötöttfogású birkózók kapitánya szerint bár a vb előtt lesz egy másik világverseny is, az év főeseménye természetesen az októberi vb lesz.
„Április végén az oroszországi Kaszpijszk ad otthont az Európa-bajnokságnak. Természetesen egy élsportoló mindig nyerni akar, ez esetünkben is így van, de ebben az évben a formaidőzítésünk mégis a világbajnokságról szól. Felemelő érzés egy válogatott birkózónak, ha hazai környezetben léphet szőnyegre egy világbajnokságon. Ez lebeg a válogatott kerettagok szeme előtt” – szögezte le Sike András, akinek vezetésével április 28-án utaznak a kötöttfogásúak az eb-re.
„Az Eb-re való formába hozásra mi már április 18-án elutazunk Vlagyikavkazba, Észak-Oszétia fővárosába. Az olimpiai és világbajnok Maharbek Hadarcev épített ott egy minden igényt kielégítő sportközpontot, amely tavaly lett kész. Vlagyikavkaz és a dagesztáni Kaszpijszk – az Európa-bajnokság helyszíne – között nagyjából 200 kilométer a távolság. Az Eb előtti két hétben tehát Vlagyikavkazban edzőtáborozunk majd, és onnan utazunk autóbusszal Kaszpijszkba” – mondta el Gulyás István a szabadfogásúak szövetségi kapitánya.
A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.
https://budapestwrestling2018.com/

V. Balla Viktor Emlékverseny beszámoló
Április 15-én napos-felhős, enyhén szeles, de összességében kerékpározáshoz kiváló idő fogadta az V. Balla Viktor Emlékverseny résztvevőit Nagyhegyesen. A község már sokadik alkalommal ad otthont a DKSI által megrendezett versenyeknek, ezúttal is a jól bevált forgatókönyv szerint kerültek lebonyolításra a futamok. A legkisebbek 15 km-es fordítós pályán versenyeztek, itt a WU15-ös KSI-s lányok mozgatták meg …

C2 verseny Teplicében
A hétvégén C2 versenyen vettek részt a válogatott férfi tagjai. A verseny közelsége miatt az utat egynaposra terveztük, mivel a rajt is délután 16 órakor volt. A pálya közepesen nehéz volt sok gyökérrel egy két természetes ugratóval tarkítva. Az időjárás abszolút tökéletes volt, 20 fok. Közel 80 induló rajtolt több mint 8 országból. Dina Márton …

Junior széria Nalsban
A Magyar Junior Válogatott első idei Junior Szériáját rendezték a hétvégén Nalsban (Nalles), Dél-Tirolban. Fiúknál népes mezőny gyűlt össze (147 fő) mint ahogy a lányoknál is(47 fő), amiben remekül helyt állt a magyar csapat. Először a fiúk rajtoltak, Fetter Erik 10., Vas Balázs 62., Fülöp Ádám 69. helyen ért célba. Utánuk az elit nők indultak …

Gattuso: “Fejlesztenünk kell a játékstílusunkat”
Az olasz vezetőedző kedden megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját.

Címet védhet az FTC – ELŐZETES
Szerdán a Ferencváros megvédheti címét a férfi vízilabda Eurokupában. Tavaly a zöld-fehérek a román Digi Oradea elleni finálét már az első, idegenbeli fellépésen eldöntötték, most azonban más a helyzet, mivel az olasz Banco BPM SM Busto otthonába csupán egygólos (9-8) előnnyel utaznak. “Nehéz megmondani, hogy mire elég az egy gól. Néha nagyon nehéz még egy […]

BL: Kérdéses az olimpiai bajnok játéka
Ma este a Szolnok a Spandaut fogadja. A magyar csapatnál még nem lehet tudni, hogy fog-e játszani a centerklasszisunk. Fotó: Szolnoki VSC / facebook A Spandau lesz a Szolnok ellenfele a BL-ben. Amennyiben harmadik akar lenni a Szolnok, le kell győznie a Spandaut. Tudtuk azt, hogy mi a célunk. Én azt gondolom, hogy januárban egy kicsit […]

Sima lett az első idei Cowbells 2 siker
A Szekszárd Bad Bones is magabiztos győzelmet aratott a Powerade Divízió I-ben. Nem ment fel a pulzusszámunk a hétvégén látva, hogy a két nyertes másodosztályú csapat milyen sikert aratott. Mind a Rosszcsontok, mind a Kolomposok eléggé simán vették az előttük …

Közös ügyünk az inklúzió!
Interjú a Magyar Speciális Olimpia Szövetség új nagykövetével, Josh Cartuval. Örömmel mutatjuk be idei új nagykövetünket, Josh Cartut, aki elkötelezte magát sportolóink elfogadtatása mellett. Alig várjuk, hogy találkozhassunk vele az eseményeinken! #InclusionRevolution Inclusion is our common matter We are so delighted to have Josh Cartu on board as a new ambassador for SO Hungary. We […]

Magyar Lovassport Szövetség Tisztújító Közgyűlés
Holnap 14 órától a RiderLine Online Tv élőben közvetíti a Nemzeti Lovardából, a Magyar Lovas Szövetség tisztújító közgyűlését!

Topklubokkal játszik a Milan az Egyesült Államokban
Július végén és augusztus elején az USA-ban edzőtáborozik a csapat.