
Milan-Sassuolo: Gattuso kijelölte keretét a meccsre
A csapat vasárnap este a Sassuolót fogadja a San Siróban.
A csapat vasárnap este a Sassuolót fogadja a San Siróban.
Verrasztó Dávid a pénteki első és harmadik hely után szombaton két győzelemmel folytatta szereplését az úszók Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatának harmadik, befejező állomásán Marseille-ben. Első aranyérmét a 200 méteres pillangó fináléjában szerezte, ahol nagy fölénnyel nyert (2:00.30 p), majd bő félórával később 200 méter vegyesen diadalmaskodott (2:03.54), itt már szorosabb csatában. A két szám […]
Tréningekkel és edzőmeccsekkel telik a három hetes szünet az AVUS-nál. Fotó: aligator.hu Mint ismeretes, az Európa Kupa okán, három hetes szünet van a férfi Ob I-ben, amit a Szombathely alaposan kihasznál. – Az elmúlt hét felemásan, kicsit lazább telt el, ám ezen a héten már kemény fizikai munkában volt részük a srácoknak, erre fektettük a […]
Sorsdöntő, harmadik meccsre kerül sor a női Ob I elődöntőjében. Izgalmas és fordulatos meccsen érvényesített a hazai pálya előnyét a BVSC a Dunaújváros ellen, így 1-1-re alakította az egyik fél két győzelméig tartó párharc állását az elődöntő egyik ágán. Ami a többi helyosztót illeti, több párharc is eldőlt, így a Szentes szerezte meg az 5. […]
Szövetségi kapitányunk látja az olaszok elleni fiaskó utáni hibákat, és tudja, miben kell fejlődni a csapatnak. Märcz Tamás: “Mindenféleképpen tanulságos, és hasznos mérkőzésen vagyunk túl. Tavaly is azt mondtam, hogy szeretnék az olasz válogatottal játszani, idén meg is adatott számunkra. Kellemetlen vízilabdát játszanak – a tegnapi találkozót gyorsan lezárták, és visszatértek abba a kerékvágásba, amiben általában […]
„Örülök, hogy Gattuso nagyobb stabilitást talált és ez jelentette a különbséget.”
Megnéztük, mely játékosok állnak a legjobban a gólpasszok tekintetében.
Simán kikapott férfi válogatottunk Olaszország ellen az Európa Kupa második játéknapján. Fotó: MTI / archív A tegnapi Görögország elleni 9-9-es döntetlen után, az olasz válogatott következett a rijekai Európa Kupában. Nos, a taljánok nagy meglepetésre 11-4-re kikaptak a spanyoloktól, ami nagy meglepetés volt. A magyar válogatottban egy változás történt a görögök elleni ütközethez képest, Vadovics Viktor […]
Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon – a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt. A rovat rendszeresen frissül, gyere vissza naponta többször is!
Vasárnap kezdődik az öttusázók U19-es világbajnoksága a portugáliai Caldas da Rainhaban. A vb egyben kvalifikációs verseny az októberi, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.
Gól nélküli döntetlennel zárult a szerdai Derby della Madonnina.
Még a játékosok, sőt a kapitány, Alessandro Campagna sem érti a hétgólos fiaskó okát az Európa Kupában. Mindenesetre, az elmúlt évek legrosszabb válogatott meccséről beszélnek a spanyol vereség után. A legrosszabb meccsünket játszottuk az utóbbi években – kezdte Alessandro Campagna, miután a spanyolok 11-4-es sima győzelmet arattak ellenük – Gratulálok a spanyol válogatottnak, gyorsabbak és […]
Élő közvetítés, Kecskemétről a szabadtéri szezon első országos minősítő versenyéről!
A határtalan küzdést emelte ki a kapitány a görögök elleni meccs után. Märcz Tamás: nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy így játszottak és egy percig sem adták fel. Nehéz játszani a görög csapat ellen, szervezetten játszanak és nagy jól. Nem véletlenül vannak ott évek óta a nemzetközi elitben. Nagy dolog, hogy egy ilyen csapat ellen […]
Válogatott pólósunk újabb elismerést kapott, aki a közösségi oldalán mondott köszönetet. Még februárban írtunk róla, hogy Vámos Márton a Play Boynál jelölt a “MAN OF THE YEAR” azaz az Év Embere díjra sportolói kategóriában. Ekkor, mindenki arra buzdított válogatott kiválóságunk, hogy szavazzon rá. Nos, a tegnapi napon büszkén posztolta facebook oldalán, hogy elnyerte az elismerést, […]
A legenda ismét edzéseket vezényel, íme a meghívottak. Április 15-én ismét vízbe ugrik leány ifi és serdülő válogatottunk. Leány ifi és serdülő válogatottunk kerete: Kapusok: Aranyi Réka, Maczkó Lilla, Magyari Alda, Pápai Barbara Mezőnyjátékosok: Rybanska Natasa, Kiss Eszter Lara, Jenei Kata, Koncz Hanna, Muzsnay Fanni, Petőváry Luca, Ármai Zita, Faragó Berta, Utassy Kata, Szellák Csenge, […]
Peregnek az évek, hipp-hopp és máris jönnek a kerek évfordulók, amelyeket persze illik kellően megünnepelni. Most éppen Lakiné Tóth Harsányi Katalin van soron.
The post Lakiné Tóth-Harsányi Katalin: imádom a kézilabdát! appeared first on JochaPress.
A Budapest Titans és a Szombathely Crushers csap majd össze a Powerade Divízió I-ben. Erre a hétvégére sem maradunk másodosztályú mérkőzés nélkül, ráadásul nem is akármilyen csata lesz, hiszen a Szombathely Crushers látogat majd a Budapest Titans-hez. Tavaly ez a …
Csütörtökön délután érkezett a hivatalos bejelentés.