Szaka István – az ember, az ökölvívó mögött

Új cikksorozatunkban hazánk válogatottjának tagjait mutatjuk be egy kicsit másképp, nem csak az ökölvívókarrierrel a középpontban.

Első interjúalanyunk pedig a címben is említett Szaka István volt 😊.

Melyik sportággal ismerkedtél meg először, mik az első emlékeid róla?

Legelőször a focival találkoztam, mint minden gyerek, még óvodás koromban. A társaimmal sokat rúgtuk a bőrt, én általában elől szerettem játszani.

Mikor jött be a képbe az ökölvívás?

7 és fél éves koromban mentem le először a terembe édesapám biztatására. Jó volt a társaság, sok gyerek között lehettem és ott edzettek a barátaim is, az edzők pedig mondták, hogy tehetségem is van hozzá, így megragadtam ennél a sportnál.

Mikor döntötted el, hogy igen, ezzel szeretnék versenyszerűen is foglalkozni?

8 vagy 9 éves lehettem, amikor volt egy bemutatómérkőzés, ahol én is ringbe szálltam. Bár nem hirdettek győztest, nem pontozták a meccset, de nagyon élveztem a dolgot és úgy gondoltam, élesben is kipróbálnám magam, amire 3-4 évvel később sor is került.

Mit szeretsz a legjobban a bokszban?

A ringben egyedül vagy, csak magadra számíthatsz, minden csak rajtad áll, ezt szeretem benne a legjobban.

Ha éppen nem a ringben vagy, mivel foglalkozol?

Igazából életem és egész napom a bokszé, így nálam az áll a középpontban.

Mit csinálsz a legszívesebben a szabadidőben?

Szívesen pingpongozom, úszok és még mindig szeretek a barátaimmal focizni.

Ki a példaképed és miért?

Több is van, édesapám és Naseem Hamed. Előbbire gyerekkorom óta felnézek és szeretnék olyan lenni, mint ő, utóbbit is régóta figyelem, nagyon megtetszett a vagány stílusa.

Mi a legfontosabb dolog, amit eddig megtanultál az életben?

Amint felnősz, lesznek olyan pillanatok az életedben, amikor csak és kizárólag magadra számíthatsz, nem lesz ott édesanya vagy édesapa, hogy helyetted döntsön vagy cselekedjen.

Mit üzennél a legkisebbeknek, akik éppen csak megismerkedtek a boksszal?

Aki szereti a bokszot és tehetséges is, annak könnyebb dolga van, de nagyon fontos, hogy pusztán tehetséggel nem lehet valaki sikeres, a szorgalom, a kemény munka nélkülözhetetlenek az ökölvívásban az eredmények eléréséhez.

Mi a legfőbb álmod, amit mindenképpen el szeretnél érni?

Szeretnék kijutni a 2020-as tokiói olimpiára, ez most a legfőbb vágyam.

Köszönjük szépen a válaszokat, még egy bónuszkérdéssel készültünk neked, ki legyen a következő válogatott tag, akinek ezt a 10 kérdést feltegyük?

Cservenka Róbert válaszaira lennék kíváncsi.

Találkozunk legközelebb, amikor Cservenka Róbert kerül a reflektorfénybe 😊.

Forrás: www.boxing.hu – RSS