


Férfi Ob I: Magabiztos szolnoki siker a Honvéd ellen
Nem okozott gondot a címvédőnek a Honvéd legyőzése a középszakasz 1. fordulójának nyitányán. Fotó: Szolnoki VSE / facebook A héten ért véget az alapszakasz küzdelme, de az élet nem áll meg, hiszen ma már a középszakasz 1. fordulójából bonyolítanak le néhány meccset. A nyitányon a Szolnok az első és a harmadik negyedet megnyomta, mikor 5-1-es […]

Repülős utazás az Arsenal elleni hazai mérkőzésre
A Milan március 8-án a San Siróban fogadja az Arsenalt.

Férfi Ob I: bezárt az átigazolási piac
Az elmúlt szezonokhoz képest, nem nagyon mozgott az átigazolási piac februárban. Mint ismeretes, a Magyar Vízilabda Szövetség határozata szerint, február 12-től, február 21-ig lehetett igazolni, erősíteni a csapatokat még erre a fél szezonra. Nos, csak egy csapatról tudunk, hogy változtat, hiszen a Vasasból Burián Gergely Újbudára tette át a székhelyét, így ma már a BVSC ellen […]

A püspökladányi extrém nap
Az extrém kerékpárok szerelmeseinek napja 2018. február 18-a volt, ugyanis Püspökladányban szervezték meg a Trial, az Egykerekű Trial, az Egykerekű Flatland és a BMX Flatland szezonindító versenyét, amelyen több országból közel 80 versenyző indult. 35 bringásnak már a versenyt megelőző nap elkezdődött az Extreme Bike Day 2.0, hiszen a hosszú tél után sokan örültek egy …

Gattuso elégedett és boldog volt a továbbjutás után
Gattuso mellett számos játékos nyilatkozott a továbbjutás után.

Parakerékpáros hírek
2017-es év a parakerékpárosok számára sérülésekkel teli, mégis az új válogatott kerettagok integrálásának fontos éve volt. A pályafutását befejező Riói paralimpikon Butu Arnold Csaba (pilótája Garamszegi László, klubja: Hungaro Fondo) magasra helyezte a mércét. A válogatott a korábbi 3 főről 8 főre emelkedett 2017-ben. Név szerint a normál bringán ülő Wermeser Zsombor (Pannon Cycling Team), …

Férfi Ob I: Nagy bejelentések Pécsen
Mecsekalján is gondolnak a következő szezonra, a mai napon megtartott sajtótájékoztatón vázolták a következő idény csapatát is. Fotó: PVSK Mecsek Füszért / facebook A legfontosabb hír, hogy 14 játékossal hosszabbított a Pécs, így a csapat nagy része marad a 2018/2019-es idényben – áll a klub hivatalos facebook oldalán. De Blasio Domenico szakosztályvezető elmondta: idén nagyon […]
EL-sorsolás: Kádárra 31 gólos csatár és a Lazio vár, Szoboszlai Dortmundban játszhat – a párosítások
Kádárék a Lazióhoz látogatnak, a Gulácsiék a Zenitet fogadják a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében, amelynek sorsolását pénteken tartották a svájci Nyonban.

A Milan az Arsenallal találkozik a nyolcaddöntőben
A piros-feketék a Ludogorets-et, míg az Ágyúsok az Östersunds-ot búcsúztatták.

Nagy lépést tehet a továbbjutás felé a magyar csapat
Sorozatban harmadik hazai mérkőzésére készül a magyar női vízilabda-válogatott a világligában, s az olimpiai bajnoki ezüstérmes spanyolok, valamint a Rióban harmadik oroszok legyőzését követően a hollandok ellen is begyűjtené a három pontot. Bíró Attila együttese éppen a hollandok otthonában kezdte a sorozatot, s úgy kapott ki egy rendkívül szoros mérkőzésen 7-6-ra, hogy egy alaposan megfiatalított […]

Élő közvetítés a Gáláról
A Nemzeti Lovarda hivatalos megnyitóját és a Magyar Lovas Szövetség díjátadó gáláját, szombaton 11.00 és 19.00 órától
a RiderLine Online Tv élőben közvetíti!
Nagy Konrád 21. lett 1000 méteren
Nagy Konrád 1000 m-en fejezte be téli olimpiai szereplését. 18 pár állt rajthoz a viadalon. A magyar gyorskorcsolyázó a 21. helyen fejezte be a versenyt.

Nézőszámok a férfi Ob I-ben – Élre állt az Eger
Az Eger nemcsak az alapszakasz-győztes lett, toronymagasan a hevesi városban jártak ki legtöbben mérkőzésekre a férfi Ob I alapszakaszában. Összegeztük a nézőszámokat 14. forduló után… Fotó: egrivizilabda klub / facebook Mint ahogy az elmúlt szezonokban is szokásunk volt, most is megnéztük a nézőszámokat, hogyan állnak az alapszakasz után a férfi Ob I-ben. Ami az átlagnézőszámot […]

Kalinic iránt Németországból érdeklődnek?
A 30 éves csatár eddig 4 alkalommal volt eredményes a szezonban.

A 14. forduló játékosa: Madaras Norbert
Elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Fradi megnyerte a szuperrangadót a férfi Ob I, 14. fordulójának zárómeccsén. Nagy meccset húzott be a Ferencváros a Szolnok ellen. Az alapszakasz zárómérkőzésén 13-11-re győztek a zöld-fehérek a Tiszaligetben. Nos, a mérkőzésen háromszor is eredményes tudott lenni balkezes klasszisunk, ezeket a gólokat mind a második negyedben szerezte Madaras, […]

Középszakasz – Íme, így folytatódik tovább a férfi Ob I
Felsőházra és alsóházra oszlik a mezőny, ahol már hétvégén fordulót rendeznek. MTI Fotó: Czagány Balázs A felsőházban az alapszakasz két csoportjának legjobb négy-négy helyzett együttese küzd meg. Mint ismertes, az Eger nyerte az alapszakaszt, így a hevesi együttes várhatja a legkedvezőbb helyről a további meccseket mögötte a rivális Szolnok és a Fradi. Az alsóházban a Pécs vezet, […]

Milan-Ludogorets: a hivatalos kezdőcsapatok
A piros-feketék háromgólos előnyt szereztek az első mérkőzésen.

Íme a Milan lehetséges ellenfelei az Európa Ligában
Csütörtök este kialakult a nyolcaddöntő teljes mezőnye az Európa Ligában. A sorsolás ma 13:00-kor lesz….