
Calhanoglu: “Gattuso hisz bennem és motivál”
Ma este a Lazio ellen lép pályára a Milan az Olasz kupában.
Ma este a Lazio ellen lép pályára a Milan az Olasz kupában.
A phjongcshangi olimpia honlapján szerdán megjelent az egyes nemzetek sportolóinak biográfiája. Az orosz rövidpályás csapat összeállításánál csupán három férfi és négy női sportoló neve szerepel, vagyis a világranglista-hetedik, olimpiai bajnoki címvédő oroszok nem indítanak férfiváltót az olimpián.
A Milan hivatalosan is bejelentette, hogy Gabriel Paletta három év után távozik a csapattól. Massimiliano…
Andrea Silvestri és Váradi Martina ezüstéremmel hangolódott a magyar bajnokságra. A többszörös magyar bajnoki aranyérmes, Világjátékok-résztvevő latin páros a németországi Pforzheimben lépett parkettre, ahol a 65 duót felvonultató mezőnyben bejutott a döntőbe.
A fináléban aztán a második helyen zárt a német Marius-Andrei Balan, Khrystyna Moshenska páros mögött, a bronzérmet a dán Umberto Gaudino, Louise Heise páros szerezte meg.
A sportágban február első két hétvégéjén rendezik meg a magyar bajnokságot. Február 3-án és 4-én, valamint 10-én és 11-én a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban dől el, hogy az egyes kategóriákban mely párosok képviselik Magyarországot az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon.
Immár a 12. fordulót bonyolítják le a bajnokságban. Fotó: Balogh Máté Véghajrájához kezd érkezni a férfi OB I alapszakasza. A 12. körben az A-csoportban két izgalmasnak tűnő meccs következhet. A Kaposvár-Szombathely és a Debrecen-UVSE meccsekre gondolunk, ami háromesélyesnek tűnik. A Fradi és a Szolnok hazai pályán fogadja a BVSC-t és a Vasast. A B-jelű nyolcasban […]
Örömmel jelentjük, hogy legutóbbi egyeztetésünk az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságán eredményesnek bizonyult. A 2020-as Egyetemi Világbajnokságra való felkészülés okán, a tavalyi 5 millió forintos támogatás dupláját, 10 millió forintot ítéltek meg számunkra sportági célokra. Így a Felnőtt Válogatott mellett az …
Február közepén négy nap alatt, négy meccset is játszik férfi válogatottunk Kecskeméten. Elkészült a részletes programja férfi válogatottunk a kecskeméti Európa Kupa selejtezőre. Sorrendben Grúziával, Romániával, Spanyolországgal és Franciuaországgal méretik meg a csapat február 15. és 18. között. Märcz Tamás már ki is jelölte a keretét a tornára, melyről itt írtunk… A-csoport (Kecskemét) 1. játéknap, […]
Február elején Szentesre utazik az utánpótlás válogatottunk. Február 5-én találkozik az U19-es csapatunk. Tóth Kálmán vezetésével Szentesre utazik a csapat, hogy hétfőn, kedden és szerdán edzőmeccseket vívjon a kurca-partiakkal. A meghívottak névsora: Kapusok: Bányai Márk, Jókai Miklós, Mizsei Márton, Mezőnyjátékosok: Dienes Imre Balázs, Zsilák László, Kósa Balázs, Telek Marcell, Horváth Ákos, Hevesi Domink, Turnai Bálint, […]
Immáron hivatalos, egy nap alatt két játékos is távozott a csapattól.
Szerda este az Olasz kupában is összecsap a Milan és a Lazio.
18 fő készülhet az Európa Kupa hazai selejtezőjére. Íme, ők játszhatnak Kecskeméten… A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója szerint a szakember ezúttal egy teljes hetet együtt dolgozhat a kerettel, mivel a világligában – ahol legutóbb a spanyolokat győzte le – szabadnapos lesz a világbajnoki ezüstérmes együttes. “A spanyolok ellen szereplő csapat öt játékossal egészül ki, […]
Az Olasz Labdarúgó Szövetség döntése alapján nem tiltják el Patrick Cutronét, a Milan fiatal olasz…
Lucas Biglia, a Milan argentin középpályása ma ünnepli 32. születésnapját. Biglia 1986. január 30-án született…
A debreceni utánpótlás válogatottat választotta a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online olvasói az év férfi utánpótlás sportolójának. Fotó: Nagy Anita / dvse.hu Nagyon meglepődtem, egyáltalán nem számítottam erre – kezdte a pólós a dvse.hu-nak. Az elmúlt három évben ott voltam a jelöltek között, de nem sikerült nyernem. Ez egy nagyon nehéz év volt számomra […]
Háromszoros olimpiai bajnokunk megszólalt a jövőjével kapcsolatban. Hosszú Katinka kihagyja a hétvégén Nizzában megrendezésre kerülő versenyt is. Klasszisunk így nyilatkozott a miértekről: „Sok dolgot átgondoltam, mérlegeltem az elmúlt napokban az idei versenyzésemmel kapcsolatban, és nem csak a jelenlegi fizikai állapotom, valamint a sérülésveszély miatt – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. – Mivel most később […]
Csapatösszetartásból már most ötösre vizsgáztak a Duna-partiak. Már csak a bajnokságban kell! Évről évre újabb csapatok jelennek meg a honi amerikaifutball térképén. Tavaly csatlakozott a szövetséghez a Dunakeszi Rangers, amely már első évében a Divízió II-ben nem kis babérokra törne. …
A csapat győzelemmel vette az első akadályt, de itt a következő. Csütörtökön már Voloszba az első meccsel bemutatkozik női válogatottunk – a most debütáló új sorozatban – az Európa Kupában. Sorrendben Olaszországgal, Németországgal, Görögországgal és Izraellel játszik. A négy nap során négy meccset játszik pénteken kettőt is és szombaton lesz szabadnapos. Mint ismeretes, a csoportgyőztes automatikusan […]