Kiss Gergely: a Duna-átúszásból Budapesten szeretnénk hagyományt csinálni

kissgergelydunaatuszas01Nagy sikert aratott az első budapesti Duna-átúszás, amelyet a Budapest Urban Games (BUG) keretein belül rendeztek meg. A szervezők tájékoztatása szerint szombat délelőtt csaknem 300-an ugrottak vízbe a Szabadság híd pesti hídfőjénél a 21 fokos vízbe, s vágtak neki a Műegyetem rakpartnál záruló 470 méteres távnak, amelyet 200-an teljesítettek. Voltak, akik időre mentek, de sokan […]

Read More

Pontegyenlőségek championátusa

Csütörtöktől szombatig kitűnő időjárásban rendezték a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok versenypályáján a 2017-es championátus második fordulóját. A tizenegyedik év különösen szoros eredményeket hozott, a hat kategóriából, három esetben pontegyenlőség született. A gyermekeknél, a bábolnai harmadik napot Maszlag Ilona tanítványa, Tamás Barnabás nyerte Laurával, aki a leggyorsabb hibátlan összevető volt. A hat pálya összesítése után két lovas is 64 ponttal végzett, végül a két forduló harmadik napjának összesített eredményét kellett a Díjugrató Szabályzat szerint figyelembe venni, így a gyermek champion Sári Viktor tanítványa, az Epona lovas SE lovasa, Kozma Rebeka nyerte el Cannavaro nyergében.

Gyermek2

64 ponttal megismételve, tavalyi második helyezését, az Ameko lovas klub lovasa, Gulyás Dominik lett idén is a szürke, Öcsivel.

Gyermek1

A dobogó harmadik fokára, a Szuhai család legifjabb versenyzője, ifj. Szuhai Gyula állhatott fel 62 pontjával.

A póni championátusba idén kevesebb minősült páros jött el, végül hatan csinálták végig a két versenyt. A bábolnai harmadik nap és az összesített első helyet, 67 ponttal Peredi Viktória tanítványa, Vaderna Petra szerezte meg, Aisha-Amira nevű pónijával.

Poni2

Második helyet a diósgyőri forduló győztese, Bogár Orsolya és Schaller Gábor tanítványa, Kimball Weering nevű pónija nyergében, Rády Anna szerezte meg. Egy ponttal lemaradva az első két helyről, a bronzérmet a Varga Méneses, Szilágyi Zille Sára nyakába akasztották, aki Bacardi nevű póniját lovagolta.

Poni1

A legnépesebb mezőny a Serdülő B korosztályban állt össze. A júliusi bábolnai gyermek Grand Prix győztese, a Classic Horse lovas klubból, Zólyomi Emma Luca most is érett lovaglásokat bemutatva mindent vitt.

SerduloB 3

Sós Attila tanítványa, Rádiháza Csacsacsán nyerte a harmadik napot, így 66 ponttal, tizenhét ponttal előzte meg Cser Attila tanítványát, a Canton lovas klub lovasát, Vörös Csengét és a 40 pontos, édesapja által felkészített, kiskunhalasi Füzér Zsófit, aki Carmennel versenyzett.

SerduloB 1

Első alkalommal rendeztek az amatőr lovasoknak is championátust, ahol közel húsz lovas lovagolt a bajnoki címért. A bábolnai szombati döntőben öt lovas került az összevetésbe és a győztes, a leggyorsabb eredményt, a szolnoki Mezei Orsolya érte el, kancájával, Cosimellával. Az első amatőr championi címet, egy Nógrád-megyei lovas, a Téba lovas egyesület versenyzője, Bandi Barbara Flugossal szerezte meg 60 ponttal, megelőzve az 57 pontos, kiskunhalasi Bölecz Virágot, aki Filibertet lovagolta és a 47 pontot szerző Kalmár Zsófia Katát Istár nyergében.

Bandi Barbara Flugos Amator CHAMPION

Amator1

Fordulatos versenyt hozott a Serdülő A korosztály döntője. A kategóriában jól hajrázott az ajkai Nagy Evelin, aki Tristánnal nyerte a bábolnai dupla pontos döntőt, ami az összetettben számára a bronzérmet jelentette. Az első helyet, Németh István tanítványa, az Örkénypusztai lovasklubhoz tartozó Gráf Edina Nikolett Qui De Ganad nyergében szerezte meg 52 ponttal, megelőzve a diósgyőri verseny után még vezető, Turza Rebekát, aki a rutinos Fire Qumanot lovagolta.

SerduloA 3

SerduloA 1

Az utánpótlás korosztály versenyénél is elő kellett venni a Díjugrató Szabályzatot, hiszen két lovas Ábrahám Zsófia és Reisz Fanni is 61 pontot gyűjtött a hat pálya alatt.

Abraham Zsofia Amorife Utanpotlas CHAMPION

A dobogó tetejére végül a túrkevei Ábrahám Zsófi állhatott, akinek nyakába Haál Gábor a Bábolnai Ménes igazgatója akasztotta az aranyérmet. Reisz Fannié lett az ezüstérem aki, Captaint lovagolta, és a bábolnai forduló 130 cm-es összevetésében a leggyorsabb hibátlannal győztes Németh Georgináé és Stellával lett a bronzéren.

Utanpotlas1

Championátus végeredmény

Fotó: Tokodi Tícia

Read More

Nem hétköznapi megnyitó

Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is megkezdődött az olimpiai Finn dingi hajóosztály világbajnoksága, az Opel Finn Gold Cup Balatonföldváron – írja a hunsail.hu.

 

Világ- és Európa-bajnok vitorlázók, a riói olimpia tizenkét finnes részvevője, az idei Európa-bajnokság legjobbjai látogattak el Balatonföldvárra, hogy a jövő hét végére kiderüljön: pillanatnyilag ki a legjobb közülük a világon. Szakértők szerint legalább tizenöt induló esélyes akár a legfényesebb éremre is, köztük tartják számon olimpikon vitorlázónkat, Berecz Zsombort, aki idén egy Eb ötödik hellyel, és a Palma de Mallorca-i és santanderi Világ kupa versenyen egy-egy ezüstéremmel tette le a névjegyét a legkeményebbnek számító egyszemélyes olimpiai hajóosztályban.

Az EMMI támogatásával felújított műemlék klubház előtt, a vízparton megtartott megnyitó ünnepségen dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta: a FINA vizes világbajnokság és az olimpiai Finn dingi hajóosztály mostani világversenye is bebizonyította: a főváros mellett a Balaton is vonzó helyszín a nemzetközi sportesemények szervezői, indulói és a közönség számára egyaránt. Kiemelte, hogy a vitorlázás az egyik legdinamikusabb ütemben fejlődő sportág, és ez nem csak az egyre gyakoribb kiváló versenyeredményeket, hanem a sportdiplomáciai sikereket is jelenti.

Ezt követően a Spartacus Vitorlás Egylet nevében dr. Marton István aranygyűrűt adott át Fa Nándor óceáni szólóvitorlázónak, aki Finn dingiben kezdte példaértékű sportpályafutását.

 

A megnyitó látványos fordulatot vett, amikor korhű jelmezekbe öltözött ősmagyar lovasok vették birtokba a klubház előtti gyepet, ahol is harci bemutatót követően azt is bemutatták, hogy a Finn dingiben bizonyos küzdelmes versenyszituációkban hogyan használhatóak az ősi fegyverek: a nyíl, a dárda vagy éppen a kétélű kard.

A világbajnokság rendezője, a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet felkészült a 32 országból érkező 124 versenyző fogadására: a hétvégén lezajlott a felszerelések ellenőrzése, a végleges nevezés, sokan kísérletet tettek a hétvégi változatos szélviszonyok között a Balaton kiismerésére. Felkerültek a hajók orrára az azonosító számok, amelyek érdekessége, hogy egytől-húszig az illető vitorlázó világranglistán elfoglalt helyét is jelzik.

Az időjárás előrejelzésből egyvalami biztosan kiderül: kánikulával kísért teljes szélcsendre biztosan nem kell számítani a jövő heti futamok alatt. A végső sorrendet eldöntő éremfutamra szeptember 10-én vasárnap délelőtt kerül sor.

Read More

Vizes vb után víz alatti Eb-t is rendeztünk

Az elmúlt napokban Eger adott otthont az idei víz alatti hoki Európa-bajnokságnak. A hazánkban a Magyar Búvár Szakszövetség égisze alatt működő sportág kontinensviadalán a házigazda magyarok a férfiaknál a hetedik, a nőknél a hatodik helyen zártak.

 

 

A víz alatti hoki, amint a neve is mutatja, víz alatt játszott csapatjáték. A medencében két csapat küzd egymással, a játékosok célja, hogy egy ütő segítségével a kapuba juttassák a korongot. A játékot 1954-ben találta ki négy angol búvár azzal a céllal, hogy erősítsék a kezdő búvárok tüdőkapacitását, idővel azonban a módszer sporttá nőtte ki magát.

 

A sportág 1995-ben jutott el Magyarországra, idén pedig már a 15. Európa-bajnokságára került sor. Az egri Bitskey Aladár Uszodában megrendezett Eb-n a férfiak mezőnyében Törökország, a nők versengésében Franciaország nyerte az aranyérmet.

Read More

Jó start: Japán kipipálva

általanos kép0123U20-as válogatottunk győzelemmel kezdte meg a vb-t! Egyetlen gól döntött a Japán-Magyarország mérkőzésen a U20-as vb nyitányán. Arima és Kuna igazi dobópárbajt vívott egymással, amiből a magyar játékos jött ki jobban és ennek is köszönhetőn a csapat győzelme. A Japán elleni siker után jöhetnek a hollandok, aztán az oroszok, egyik sem lesz sétagalopp. U20-as világbajnokság: […]

Read More

Lukács Gergely: hasznos felkészülési torna volt

pecsszombathelyitorna2017A szombathelyi tornán második helyen végzett a Pécs. A csapat vezetőedzője Lukács Gergely szerint, nem szabad, hogy ebből a tornából következtetéseket vonjuk le.  Fotó: PVSK-Füszért /facebook Négy győzelemmel és egy vereséggel fejezte be a Pécs a szombathelyi tornát, ahol a második helyen zárt. Lukács Gergely vezetőedző: Nagyon hasznos felkészülési torna volt. A végeredmény a legkevésbé sem […]

Read More

Ukraine’s Oleksandr Khyzhniak wins Best Boxer, Cuba win Best team and USA’s Billy Walsh wins Best Coach in 2017 World Championship awards

As well as the ten superb champions from six nations crowned at the end of the 2017 AIBA World Championships, the annual awards for Best Boxer, Team, Coach and Fair Play were also presented at the close of the tournament. Here are the winners… BEST BOXER: Oleksandr Khyzhniak (UKR) Ukrainian Middleweight Oleksandr Khyzhniak’s superb run […]

Read More

Megadták a szolnokiak a módját: gálameccs szerb-sikerrel

szolnokszerbvalogatott01Pazar körítés mellett gólzáporral tarkítva zajlott a szolnoki sikercsapat és a szerb válogatott gálameccse. Fotó: vizilabda-szolnok.hu A Szuperkupa-győztes, Magyar Kupa-győztes, magyar bajnok, Bajnokok Ligája-győztes fogadta a szerb válogatott egy gálameccs keretében. Az előbb felsorolt címek miatt pedig az együttes kiérdemelte az Ezüst Pelikán díjat, amit a napokban vehetett át. A mérkőzésen a körítés pazar volt, már napokkal […]

Read More

Tornagyőztes a Kaposvár

szombathely2017090201A somogyiak az utolsó napon is brillíroztak a szombathelyi felkészülési tornán.  Fotó: aligator.hu Hibátlan mérlegével lett tornagyőztes a Kaposvár, miután az utolsó napon a Tatabányát is kétvállra fektette. A Pécs hat góllal verte a Debrecent, még a Szeged eggyel a házigazda Szombathelyt. A második helyen így Lukács Gergely együttese végzett, a harmadik a Tatabánya lett […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.