
Az EL-főtábláért játszik Belgrádban a Vidi
Csütörtökön este 21.00 órától ismét Európa Liga-selejtező mérkőzésen lép pályára a Videoton FC, ezúttal a Partizan Belgrád otthonában.
Csütörtökön este 21.00 órától ismét Európa Liga-selejtező mérkőzésen lép pályára a Videoton FC, ezúttal a Partizan Belgrád otthonában.
A szlovákiai U17-es EB-n Bohus Bea EYOF-győztes csapata a középdöntő utolsó fordulójában 25-19-re legyőzte az oroszokat, és bejutott az elődöntőbe.
Gyorsasági görkorcsolyában és ritmikus gimnasztikában is lesznek magyar sportolók a 29. nyári Universiadén augusztus 19. és 30. között, melyre az utóbbi 40 év legnagyobb magyar csapata készül 141 sportolóval.
„Sajnos mi még nem vagyunk olimpiai sportág, de örülünk, hogy bekerültünk az Uiversiade programjába. Ez egy nagyon összetett sportág, kell hozzá koordináció, gyorsaság, mozgékonyság és bátorság, hiszen néha esések is előfordulnak. Vannak rövid távok, hosszú távok, iramjátékok, verekedések.” – monda Török Réka a görkorcsolya csapat tagja, aki a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.
„4-5 évesen kezdtük ezt a sportot, minket már beszippantott, el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle.” – tette hozzá Sántha Blanka (Budapesti Corvinus Egyetem), a görkorcsolya csapat másik tagja.
„A mezőny első harmadában, az első 10-ben szeretnénk végezni. Reméljük tudásunk legjavát nyújtjuk majd Taipei-en” – fejezte be Kopilovic Eleonóra (Szegedi Tudományegyetem).
A görkorcsolyázók mellett az RG-s lányok is jó szereplésben reménykednek.
Ludányi Laura Dóra (Budapesti Metropolitan Egyetemen) az együttes kéziszer csapat tagja mesélt az utazás előtt: „Az Universiadéra alakultunk, nagyon jól halad a felkészülésünk, ha sikerül kevés hibával lehoznunk a gyakorlatokat, akkor akár éremre is esélyesek is lehetünk. Az RG egy olyan sportág, ahol bárki hibázhat, reméljük nem mi fogunk.” – mondta Laura.
Az Universiadén 14 sportágban (asztalitenisz, atlétika, golf, gyorsasági görkorcsolya, íjászat, judo, kosárlabda női és férfi csapat, ritmikus gimnasztika, taekwondo, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda női és férfi csapat), 47 felsőoktatási intézmény 141 versenyzője indul. A 141 hallgató közül 124 jár hazai egyetemre, a többiek 6 ország intézményeit látogatják, a legtöbben 12-en az Egyesült Államokban tanulnak. A magyar intézmények közül a legtöbben a Testnevelési Egyetem hallgatói (21 fő), az ELTE 18 fővel követi.
Szeptemberben ismét vízbe csobban világklasszisunk. A Masters vb-n megmutatta, hogy az évek alatt semmit nem kopott a tudása. Most ismét bizonyíthatja, hogy még mindig tud varázsolni. Az olasz válogatott ugyanis szeptember 23-án Portofinóban – Olaszországban, Genovától 36 km-re – játszik a Waterpolo by The See nevű rendezvényen. A talján csapat ellenfele pedig a All Stars […]
Szeptemberben ismét vízbe csobban világklasszisunk. A Masters vb-n megmutatta, hogy az évek alatt semmit nem kopott a tudása. Most ismét bizonyíthatja, hogy még mindig tud varázsolni. Az olasz válogatott ugyanis szeptember 23-án Portofinóban – Olaszországban, Genovától 36 km-re – játszik a Waterpolo by The See nevű rendezvényen. A talján csapat ellenfele pedig a All Stars […]
A rutinos pólós nemcsak, mint játékos fogja segíteni a csapatot. Fotó: szve.hu Amellett, hogy a felnőtt csapatban játszom, az utánpótlás-nevelésben is szerepet vállalok. Hamarosan kikristályosodik, hogy mi lesz pontosan a feladatköröm – mondta Kiss Csaba a frisss.hu-nak, aki nagy meglepetésre szerződött a férfi Ob I újoncához, a Szombathelyhez. A bentmaradásról pedig a következőket mondta: Azt gondolom, […]
A hazai díjugratás történelmében a rendszerváltás óta másodszor ad helyszínt Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos döntőnek. Tavalyi év után ismét a Diósgyőri Vár Lovagi Tornák terén rendezik, a 2007 óta a magyar díjugrató szabályzatban szereplő championátus döntőt.
A kétfordulós verseny első részét csütörtöktől szombatig rendezik, ahol a pályaépítő Unyatinszki József, a versenybíróság elnöke, Abay Pál és a stílusbíró Sáli Gábor lesz.
A sorozat kezdete óta a pónik mellett négy korosztály, gyermek (10-12), serdülő B (13-15), serdülő A (16-18), és utánpótlás (19-25), szerepel a programban, de idén először az amatőr lovasok is versenyzési lehetőséget kapnak. A Díjugrató Szabályzat 45. oldalán lévő táblázat szerint a lovasok pontokat gyűjtenek, első két nap szimpla, majd harmadik nap dupla pontokat kapnak.
Idén is a mezőnyben:
Viasz Hanna 2016.évi gyermek championja
A Serdülő B kategória címvédője Széep-Pataki Júlia
A Diósgyőri, és a két hét múlva Bábolnán lelovagolt hat pálya után, a legtöbb pontot begyűjtő versenyzők állhatnak majd fel a dobogóra. Az egyéni küzdelmek mellett pénteken lesz a mindig izgalmas csapatverseny, ahol egyesületek, megyék és régiók indíthatnak három vagy négy fős csapatokat.
A versenyről élő közvetítés az alábbi linken: http://sport-horse.hu/CH1-Diosgyor/
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője 20 játékost nevezett a holnapi Európa Liga mérkőzésre. Mint ismert,…
Fehérorosz-ukrán párharcon a magyar játékvezetői négyes.
Kimi Raikkönen pole-t érő köre Spaból 2007-ben.
Az Európa-bajnoki selejtező play-off körére készülő magyar futsalválogatott augusztus 21-én közönségtalálkozóval egybekötött nyílt edzésen vesz részt a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.
Szerda délután a spanyol bajnokságban szereplő Villarreal bejelentette Carlos Bacca érkezését. Immáron hivatalos, hogy Bacca…
Markó Edina szövetségi kapitány 28 játékosnak tartott kétnapos összetartást a hét elején. Hivatalossá vált, hogy a mieink szeptember 14-én a skótokkal játszanak felkészülési mérkőzést Telkiben.
Leonardo Bonucci, a Milan új csapatkapitánya exkluzív interjút adott a La Gazzetta dello Sport napilapnak…
A magyar labdarúgó-válogatott Lettország és Portugália ellen készülő keretébe 13 légióst hívott meg Bernd Storck szövetségi kapitány.
A Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke elégedetten nyugtázta a Masters vb magyaros eredményeit. A hangulatról, a benyomásokról és szívügyéről: a MAFC-ról is kérdeztük, mely csapattal Kásásék is edzettek a világbajnokáságot megelőzően. Fotó: vizipolo.hu – Most lehet igazán lemérni a Senior bajnokság létjogosultságát… Pázmányi Gábor: Viszonylag sokan tudják, hogy két éve elindítottuk a Budapesti Vízilabda Szövetségben a Senior […]
Az FC Bruges-AEK Athen EL-play off találkozót vezeti a magyar topjátékvezető.
A Bajnokok Ligája-győztes, Magyar bajnok, Magyar Kupa címvédő Szolnok megkezdte a munkát a következő idényre, egyelőre foghíjas kerettel. Fotó: Szolnoki-vízilabda.hu – Egyelőre hat játékossal – Bátori Bence, Fülöp Bence Gocics Zsivko Hangay Zoltán, Jansik Dávid és Kis Gábor – kezdtük el a felkészülést – újságolta Cseh Sándor. – A további játékosaink a világbajnokságon szerepeltek, ezért […]
Elképzelhető, hogy nem Bacca lesz az egyetlen támadó, aki távozik a nyáron.
Szeptember 1-jétől új utánpótlás szakmai igazgatója lesz a piros-kék gárdának. Steinmetz Ádám utódját nyílt pályázat útján kereste a Vasas. A klub választása végül Mátéfalvy Csabára esett – áll a Vasas honlapján. A szakembert nem kell bemutatni senkinek, hiszen hosszú évek óta a felnőtt csapat szakmai stábjának tagja, megnyerte a bajnoki címnek és egyéb sikereknek. Emellett […]