Qunxing Gong meghódította az orfűi szeleket!

A világbajnokság második napján a rendezők fáradtak el legjobban, mert szinte futamonként hozzá kellett nyúlni a pályához. Gyenge és folyamatosan változó irányú szélben 6 futamot sikerült megrendezni, ebből kettőt kínkeservesen.

 

 

Reggel tapintható volt a feszültség az élen álló két versenyző között. Ifj. Csóka László és a kínai Qunxing Gong több mint egy órával a tervezett futam időpontja előtt már vízen volt és a gyenge szeles beállításokat tesztelte. Szinte kiírás szerinti időben, északnyugati szélben rajtolt az „A” futam. A kínai versenyző luv oldalon, Csóka a lee oldalon rajtolt, és míg a két favorit egymásra figyelt Forrai Csaba az élre állt. Az első krajc egyértelműen a két magyar versenyzőé volt és a hátszélben is tartották a pozícióikat. A második krajcban Csóka László az első helyért harcolva a krajcbójánál útjogtalanul ütközött és a 720-as büntetés következtében vesztett két helyet. Nagyon jó tempót diktált viszont hátszélben, maga mögött tartva a kínai vetélytársat. Mindketten a kapu víz felöli bójája felé tartottak, de az utolsó pillanatban Csóka a part felöli jelet választotta és ott a – krajc szakaszon – a hátszelező hajók takarásába került. Qunxing Gong a látszólag rosszabb oldalra szorult, de tisztán krajcolva az élre állt és elsőként fejezte be a futamot. Csóka sajnos csak a hetedik helyen ért célba, Forrai Csaba viszont a kínai mögött behúzta a második helyet.

 

A délutáni „A” futam már délnyugati szélben rajtolt és Csóka László számára hasonlóan szerencsétlenül végződött, mint a délelőtti. Végig az élbolyban vitorlázott, de a befutó előtt hibázott és így kénytelen volt a 8. helyezéssel beérnie. Forrai Csaba ebben a futamban 10. lett, ezzel szemben Qunxing Gong a 4. helyen zárta a nap utolsó futamát.

 

Qunxing Gong két nap után 6 ponttal vezet a 12 pontos ifj. Csóka László előtt, megelőzve a 13 pontos orosz Kurin Kirillt. Forrai Csaba 5., Kiss Miklós 12., Schulek János 18., és Országh Tibor a 32. helyen áll a TenRater osztály világbajnokságán.

Read More

Szombaton indul a flag kupa sorozat

Az utóbbi évekhez hasonlóan ismét útjára indul a tojáslabda a legfiatalabbak számára is a non-kontakt verzióban. Az első állomást a Titánok szervezik az Építők-pályán. Előrelépés, hogy immár U13 – U16 bontásban kerül sor a mérkőzésekre. A küzdelem ezúttal is egyszerre …

Read more

Read More

Román kupagyőztes lett az ex-Vasas játékos

SteauaVezérszerepet vállalt a Nagyvárad legyőzősében, hiszen ő jelentette a különbséget a fináléban. A Bukarest kilencedik alkalommal lett román kupagyőztes. A fináléban a Nagyváradot verte az együttes. A Vasasból idén a Steauához szerződő Adria Delgado – aki korábban az OSC-ben is játszott –  a hátán vitte a csapatát, hiszen öt gólt is berámolt a Fradival Eurokupa […]

Read More

Férfi Ob I, döntő: Az Eger javítana, a Szolnok növelné előnyét

Eger, 2017. május 1.
Boris Vapenski, az Eger (b) és Andrija Prlainovic, a Szolnok játékosa a férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének elsõ mérkõzéseként vívott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép találkozón az egri Bitskey Aladár Uszodában 2017. május 1-jén.
MTI Fotó: Komka PéterAz egriek elszántak, a szolnokiak nem kevésbé. A Tisza-partiak otthon tehetnek nagy lépést a bajnoki cím felé, de ebben Dabrowski Norberték megakadályoznák őket. Az Eger egyenlít vagy a Szolnok még egy lépéssel közelebb kerül a bajnoki címhez – ez a döntő második meccsének legnagyobb kérdése. – Mindenki jól van, sérültünk nincs – mondta Jansik Dávid a Szolnok bekkje. […]

Read More

Férfi Ob I: Lépéselőnyben a Honvéd

Honvéd_BVSC (42)Érvényesítette a hazai pálya előnyét Vad Lajos együttese a Kaposvár ellen.  Gyárfás és Szivós vezérletével, – akik ötször is mattolták az ellenfél kapusát – a Honvéd került előnybe a 9. helyért vívott csatában. A döntőnek az utolsó negyed bizonyult, mikor 3-0-ás etapot produkált a hazai együttes. A folytatás május 13-án immár Kaposváron. A férfi Ob I […]

Read More

Férfi Ob I: A Miskolc került közelebb az ötödik helyhez

miskolc20161001Otthon győzött Sike József együttes a BVSC ellen, így a nemzetközi szereplés is karnyújtásnyira került az együttestől. Fotó: Miskolc VLC/facebook Az ötödik hely és az Euro Kupa a tétje a Miskolc és a BVSC párharcának a férfi Ob I rájátszásában. A mérkőzés első negyedében Pásztor duplájára Szabó Roland tudott válaszolni, 1-2. A második etapban átvették […]

Read More

Elbúcsúztatták Földi Imre súlyemelőt, a Nemzet Sportolóját

A tatabányai Síkvölgyi úti temetőben helyezték végső nyugalomra csütörtökön Földi Imrét, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnokát, a Nemzet Sportolóját, aki május 8-án lett volna 79 esztendős. A szertartáson részt vett több olimpiai bajnok, olimpikon, köztük Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, valamint Kulcsár Krisztián, a MOB kedden megválasztott új vezetője.

Read More

Startnál a magyar válogatott

A felnőtt díjugrató válogatott idén is a szezonban először az ausztriai CSIO-n szerepel. A linzi Ebelsbergi pályán pénteken, 16 órától rendezik a több mint száz éves múltra visszaketintő, kétfordulós versenyszámot. A CSIO versenyre Németh István sövetségi kapitányunk, öt lovast nevezett be. Ezúttal Hugyecz Mariann, Horváth Balázs, Krucsó Szabolcs, ifj. Szabó Gábor és Mráz Tamás lovagol a piros-fehér-zöld színekért. A verseny négy napon keresztül tart, minden információmegtalálható az alábbi linken:

https://www.linzerpferdefestival.com/deutsch/csio-linz-ebelsberg/

Sok sikert!

17861429 776534982513424 7101293919863405801 n

Read More

Csóka három futam után vezet a világbajnokságon!

Pörgősen és szakmailag kifogástalan színvonalon rendezett futamokkal indult a XIX. Naviga RC Sailing WC modellvitorlás-világbajnokság.

 

Északkeleti frissülő szélben kezdődtek a világbajnokság futamai a TenRater osztályban, majd a nap során északnyugatiba fordult és állandósult a 2-es erősségű szél.

 

Ifj. Csóka László kiegyensúlyozott, nyugodt versenyzéssel vezet a világbajnokságon, a kínai Qunxing Gong és a német Amenda Jens előtt.

 

A magyar válogatott tagjai közül Forrai Csaba az 5., míg Kiss Miklós a 14. helyen áll.

Read More

Tíz éve együtt

Vodafone_MVLSZ_20170504-2A Vodafone továbbra is támogatja a Magyar Vízilabda Szövetséget (MVLSZ), emellett idén a női válogatott kiemelt támogatója is lesz. “Amit én tapasztaltam a több mint félévszázados sportszeretetem kapcsán, hogy az igazán jó párosodások a hosszútávúak. Ha két értékes brand összekapcsolódik, az mindkettőnek előnyére válik” – hangsúlyozta az együttműködést egy évvel meghosszabbító szerződés aláírása előtt Kemény […]

Read More

Az NVESZ is ott lesz a Dunai Regattán!

A Nemzeti Versenysport Szövetséggel (NVESZ) is találkozhatnak az érdeklődők az idei Dunai Regattán. A szövetség külön sátorral várja a látogatókat, ahol a nyári Világjátékokon induló sportolókkal is találkozhatnak, köztük a szumós Makai Erikával, aki két kategóriában is indul a wroclawi világversenyen. Makai nehézsúlyban és open kategóriában is küzdőtérre lép július 20. és 30. között Lengyelországban. A Világjátékokon10 sportágban 60 magyar sportoló vesz részt.

 

A Dunai Regatta Magyarország legnagyobb egyetemek közötti sport-és kulturális fesztiválja. Idén 5. alkalommal 18 magyar egyetem részvételével alakul át sportfesztivállá a Műegyetem rakpart, ahol sárkányhajós és evezős csapatok a Parlamenttől, illetve a Vigadótól a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületéig versenyeznek.

A Regatta-élmény lelke az egyetemek közti sárkányhajós verseny. A bajnokság megrendezésével olyan hagyományt keltettek életre a Dunán, amely egyszerre szól a sport szeretetéről, és az egyetemi közösség összetartozásáról. A hajó legénysége 21 fős, ebből 20 fő evezős, plusz egy dobos – írja a dunairegatta.hu. A sárkányhajó bajnokságot évről-évre egyre jobban szeretik az egyetemisták. Míg 2013-ban, az első Dunai Regatta megrendezésekor 6, idén már 18 hazai egyetem mérkőzik meg egymással a Duna leglátványosabb budapesti szakaszán, a Parlamenttől a Műegyetem rakpartig. Május 6-án, a Regatta napján két sárkányhajós előfutam indul, amelyek sorsolás alapján kerülnek összeállításra a Magyar Sárkányhajó Szövetség felügyeletével, majd a két előfutam 4-4 legjobbjai csapnak össze a döntőben. Az eseményt megtiszteli jelenlétével Mike Thomas, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Read More

Médianap és felmérés

Médiafutammal, sajtótájékoztatóval és felmérésekkel folytatódott a XIX. Naviga RC Sailing WC modellvitorlás világbajnokság az orfűi Pécsi-tavon.

 

 

Reggel a HírTv Reggeli járat című műsora jelentkezett élő adással az orfűi vitorlás klubból, majd 11 órától egy média futam segítségével mutatták be a szervezők az újságíróknak a modellvitorlás versenyzést. Bíztató előjel, hogy a média futamot ifj. Csóka Lászlónak sikerült megnyernie, ami talán – az álmoskönyv szerint is – előrevetíti a legesélyesebb hazai versenyző titkon remélt szereplését is.

A sajtótájékoztatón dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke kiemelte, fontosnak tartja, hogy a hazai kistavak ilyen és ehhez hasonló eseményekkel hívják fel magukra a vitorlázó társadalom figyelmét. Hatalmas eredménynek értékelte, hogy Orfű világbajnoki helyszín lett.

A település polgármestere, Füziné Kajdy Zita az 50 éves orfűi vitorlázás jubileumának méltó ünneplését hangsúlyozta. Szólt a kistelepülésen megvalósult összefogásról, ami a világbajnokság szervezésének egyik legfontosabb motorjává vált.

Karl Heinz Buchegger, a Naviga vitorlás szekciójának elnöke, megköszönte a település és a vitorlás szövetség hozzáállását valamint támogatását, amit a világbajnokság rendezéséhez nyújtottak. Elmondta, meggyőződése szerint az egyik legcsodálatosabb világbajnokság lesz az orfűi és nagyon várja az elkövetkező 11 versenynapot.

Délután befejeződött a 150. hajó felmérése is és az un. 0. napot a csapatvezetők megbeszélése zárta. Holnap már az F5-10 azaz a TenRater osztály futamai lesznek, melynek során már több hazai és néhány orfűi versenyzőnek is szurkolhatunk.

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.