2,5 milliárd forint összértékű beruházás a vitorlás turizmus fejlesztésére

Balatonfüred, 2017. április 12. – Fontos mérföldkőhöz érkezett a vitorlás turizmus, mint az aktív turizmus egyik válfajának fejlesztése. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően egyre szélesebb körben válik elérhetővé a vitorlázás az aktív turisták számára. A tematikus túralehetőségek mentén létrejövő, összehangolt, gyalogos, kerékpáros, vitorlás, kenus és lovas turisztikai hálózatfejlesztés Európai Uniós forrásokból valósul meg. A két és fél milliárd forint összértékű beruházásoknak köszönhetően eszköz és szolgáltatás fejlesztés, valamint Balatonfüred városával együttműködésben egy balatonfüredi megállópont fejlesztés kerül megvalósítására, mely hozzájárul a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégszám növekedéséhez. A programot közösen mutatta be egy szerdai sajtótájékoztatón Révész Máriusz kormánybiztos, Balatonfüred városa és a Magyar Vitorlás Szövetség.

 

A kormány döntése szerint a Magyar Vitorlás Szövetség – a Bejárható Magyarország programhoz kapcsolódva – az aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztésére több más sportági szövetséggel együttműködve európai uniós támogatásban részesül. Az MVSz sikeres pályázatának eredményeképpen eszköz- és aktív turisztikai hálózat-, valamint Balatonfüred városával együttműködésben egy balatonfüredi megállópontfejlesztés kerül megvalósítására.

 

A beruházások célja, hogy vitorlás sport népszerűséget motivációként alkalmazva minél több ember kedvet érezzen arra, hogy szabadidejében járja a vizeket, edzettebb, egészségesebb legyen, és közben ismerje meg Magyarország történelmi, kulturális és természeti szépségeit. Fontos elv, hogy a megállóhelyek/kikötők fejlesztésén keresztül a különböző aktív turisztikai módok (gyalogos, kerékpáros, kenus, lovas, vitorlás) közötti kapcsolat erősödjön, az egyes megállóhelyek/kikötők fejlesztése és hálózatba kapcsolása révén növekedjen az adott helyszínen és régióban eltöltött vendégéjszakák száma, illetve a szolgáltatások nyújtásából származó bevétel.

 

„A Bejárható Magyarország Programban összesen 13 milliárd forintot fordítunk az aktív turisztikai hálózatok és intermodális megállóhelyek fejlesztésre. A Magyar Vitorlás Szövetség, mint a vitorlás sportot irányító szervezet, elsősorban az állóvíztestek és kiemelten a Balaton turizmusának fejlesztésében érdekelt. A szövetséggel az együttműködésünk kiváló, a pályázatok megvalósítása remekül halad„ – mondta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.

 

A Magyar Vitorlás  Szövetség, az elmúlt tíz évben jelentős fejlesztést valósított meg a vitorlás sport terén. Az MVSz fejlesztési koncepciója szerint különös hangsúlyt kap a sportág közösségének bővítése, kiemelten kezelik az oktatást, a következő nemzedék tagjainak megnyerését.

 

„Az MVSZ érdeke, hogy a jelenleg inaktív, de potenciális vitorlázók számára  innovatív szolgáltatások útján olyan szervezett turisztikai lehetőségeket kínáljon, amely meghatározóvá teszi a Balatont, mint vitorlás turisztikai desztinációt” – fogalmazott dr. Kollár Lajos, az MVSz elnöke.

 

A projekt első ütemében tizenhárom Balaton-parti és öt Balatonon kívüli helyszínen történnek fejlesztések. A kikötők hálózatba kapcsolásával, minősítési rendszerének kialakításával és a kialakítás alatt álló online információs rendszerrel az ország tizenegy megyéjében lesz elérhető a vitorlázás a turisták számára. Ehhez kapcsolódóan a megfelelő minőségű eszközpark biztosítása és a szükséges biztonsági háttér megteremtése valósul meg az eszközbeszerzési és hálózatfejlesztési projekt keretében. Pályázati forrásból eszközbeszerzésre 525 millió forint, a lehetőségek és a minősítési rendszer népszerűsítésére pedig 80 millió forint fordítható.

 

 

Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta, hogy a város büszke vitorlás múltjára és jelenére, tevőlegesen hozzájárul a sportág fejlődéséhez. A vitorlás és vízi turizmus hatása óriási jelentőségű a régióban. Számos szabadidős tevékenység és rangos nemzetközi verseny vonzza az érdeklődőket és a versenyzőket Balatonfüredre.  Az összesen 1,7 milliárdos balatonfüredi megállópont fejlesztés keretében a város a sportági szakszövetségekkel közösen egy 150 hajó fogadására alkalmas kikötői fejlesztést tervez megvalósítani. A kemping területén kialakításra kerülő kikötő olyan sport- és szabadidős turisztikai létesítmény lesz, amely világ- és európai színtű sportesemények, rendezvények lebonyolítására is alkalmas. A projekt sikeréhez Balatonfüred egy közel 1,5 hektáros területtel és 200 millió forint támogatással járul hozzá. A fennmaradó összeget a Magyar Vitorlás Szövetség és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pályázati forrásból biztosítja. A beruházás kivitelezése várhatóan 2017 októberében kezdődhet el.

Read More

Férfi Ob I: a Debrecen borítaná a papírformát

debrecen2016112301A férfi Ob I rájátszásának nyitányán a Debrecen idegenben játszik. A cívisvárosiak a fővárosban okoznának kisebb meglepetést.  A Honvéd-Debrecen meccsel kezdődik meg a rájátszás a mai napon. Az összecsapás 4-1-ről indul. A papírforma hazai győzelmet mondat, de a cívisvárosiak meglepetést okoznának. Idén már kétszer találkoztunk a Honvéddal. Idegenben egy találattal kaptunk ki, hazai környezetben pedig döntetlen […]

Read More

Vizes vb – Vízkék köntösben a Lánchíd

lanchid1tothgyulaKék színben ragyog holnap este Budapest és hazánk egyik legismertebb látványossága, a Lánchíd. 2017. április 14-én, este 20:00 és 01:00 óra között FINA kék színnel világítják meg a Lánchidat. Budapest ikonikus hídján a látványosság arra hívta fel a figyelmet, hogy július 14-én, napra pontosan három hónap múlva kezdődik minden idők legnagyobb hazai sporteseménye, a 17. […]

Read More

Csatlakozott az Olimpiai Ötpróbához a Keszthelyi Kilométerek futóverseny is

Az idén Pünkösdkor tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Intersport Keszthelyi Kilométerek elnevezésű futófesztivál is csatlakozott a legnagyobb és legnépszerűbb hazai szabadidősport-rendezvényeket összefogó Olimpiai Ötpróba programhoz. A június 3-4-ei Balaton-parti esemény közel 60 szabadidősport-rendezvény között szerepel a program hivatalos eseménynaptárában.

 „Örömmel csatlakoztunk az áprilisban indult Olimpiai Ötpróba rendezvényeihez, hiszen az egyik próba éppen a futás. Az ötpróba-mozgalom egyik célkitűzése, hogy kortól és nemtől függetlenül minél több embert megmozgasson, sportolásra ösztönözzön, ez pedig a Keszthelyi Kilométerek szervezőcsapatának céljaival is megegyezik. Az idei versenyen legalább kétezer résztvevőre számítunk, így bízom benne, hogy a tokiói olimpiáig tartó eseménysorozat egyik 2017-es állomásaként mi is sokaknak hozzájárulunk pontjaik gyarapításához, melyek majd jutalmakra válthatók be. A programnak szintén célja a hazai sportturizmus népszerűsítése, úgy gondolom, hogy Keszthelyen, a Balaton nyugati partján minden adott ehhez” – fogalmazott Bedő Beáta főszervező.

 

Június 3-án 250-1500 méterig összesen 24 gyermekfutamra, továbbá a 2.5 valamint 5 kilométeres számokra kerül sor. Másnap maratont, félmaratont és maratonváltót rendeznek, vasárnap indítják a 10.5 kilométeres versenyt is.

 

Az Olimpiai Ötpróbáról bővebben a www.olimpiaiotproba.hu oldalon olvashatnak.

 

A Keszthelyi Kilométerek futóversenyről bővebb információk és nevezés: www.keszthelyikilometerek.hu

Read More

Már a tokiói olimpiára is gyűjthetnek pontokat a V4 kerékpárverseny indulói

Világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat is szerezhetnek az indulók a V4 kerékpárversenyen, amelynek magyar szakaszát jövő szombaton rendezik. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, a viadal az év egyik kiemelt rendezvénye lesz. A verseny egyik díszvendége a kétszeres olimpikon (Athén, Peking), világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László lesz.

Read More

Húsvéti szezonnyitó Bábolnán

2017 országos szezonnyitó versenyére ismét Bábolnán kerül sor. Nemzeti Ménesünk népszerűsége töretlen, hiszen a csütörtöki regionális versenyre, majd az azt követő háromnapos országos minősítőre nagyon sokan neveztek. A legnépesebb mezőny a pénteki 120 cm-en, 114 indulóval, de figyelemre méltó a 85 fős létszám, a 130 cm-en is.

17862630 1248137171971986 8399546672418344318 n

Fotó: Hajdu Krisztina

A fő versenyszám a 145 cm-es Húsvéti Nagydíj lesz, amelyre péntek délután kerül sor. A versenyt a RiderLine Online Tv élőben közvetíti!

2014-09-16 nemzetkozifutam babolna edzes 01 s 1410880988

A Húsvéti hosszú hétvégén három rajtengedély vizsga is lesz, közel nyolcvan fő próbál sikeres vizsgát tenni, Kiskunhalason, Sóskúton, Győrzámolyban!

Információk: http://www.rajtengedely.hu/

Read More

Jön a rájátszás – Íme, a hétvégi program!

Szolnok201701Hétvégén a férfi Ob I rájátszásának első körét bonyolítják le. A felsőházban már az elődöntők jönnek, míg az alsóház is tartogathat izgalmakat. Már pénteken startol a rájátszás. Ekkor a Honvéd a Debrecennel csap össze, ez a párharc 4-1-ről indul. Szombaton aztán megkeződik a nagyüzem, hat találkozót is lebonyolítanak. Az UVSE-KSI meccsen már az első összecsapáson eldőlhet […]

Read More

A Szolnok nem elégedne meg a Bajnokok Ligája elődöntőjével

Szolnok, 2017. február 8.
A szolnoki Andrija Prlainovic (fehérben) és Rémi Saudadier, a Spandau játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 5. fordulójában játszott Szolnoki Dózsa-Közgép - Spandau találkozón a tiszaligeti Vízilabda Arénában Szolnokon 2017. február 8-án.
MTI Fotó: Mészáros JánosRáhajtana a Szolnok a BL győzelemre. Az álomból most könnyen valóság lehet, erről is beszélt a Szolnoki Vízilabdázásért Alapítvány elnöke a napokban. Mint ismeretes, a Szolnok az utolsó főtáblás fordulótól függetlenül ott van a BL elődöntőjében, így nem három, hanem két meccset kellene nyernie a végső sikerhez. dr. Nyerges Zsolt, a Szolnoki Vízilabdázásért Alapítvány elnöke több […]

Read More

Jövő héten iskolai úszó-világbajnokság Budapesten

uszasJövő péntektől hétfőig a budapesti Tüske Uszodakomplexumban rendezik meg az iskolai úszó-világbajnokságot, amelyen 17 ország közel 300 versenyzője vesz részt. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 15-18 éves korosztályokban hatfős iskolai és válogatott együttesek versenyeznek az összesített csapatkupáért. Egy úszó minimum két, de maximum négy egyéni számban indulhat. Nemenként és kategóriánként kilenc egyéni és […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.