Világjátékok 2017 – Sárkány Vivien is utazhat!

Újabb szumós kapott indulási jogot a nyári Világjátékokra. A Magyar Szumó Szövetség tájékoztatása szerint Sárkány Vivien kapott szabadkártyát.

Ebben a sportágban korábban Makai Erika kapott kvótát a július 20-án kezdődő világversenyre, így elmondható, hogy női nehézsúlyban két magyar indulónak szurkolhatunk Wroclawban. „Erikához hasonlóan Viviennek is lesz alkalma nehézsúlyban és open kategóriában is küzdőtérre lépni” – mondta Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

 

A Világjátékokat mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg. Legutóbb Kolumbiában rendezték a világversenyt, idén pedig a lengyelországi Wroclaw lesz a házigazda.

Azok a sportágak, amelyekben lesz magyar induló a Világjátékokon: aerobik, strandkézilabda, szumó, íjászat, vitorlázó műrepülés, tájékozódási futás, táncsport, uszonyosúszás, ju-jitsu és karate.

Read More

Az Eger riválisa szinte már lemondott a Final Six-ről

barceloneta201605A Barceloneta vezetőedzője, Chus Martin minimálisnak nevezte a BL Final Six-be jutási esélyeit az Egerrel szemben. A lehetőségeink minimálisak. Csak akkor van, hogyha a Partizán Belgrád pontokat tud szerezni Egerben – mondta Chus Martin a waterpoloista.com-nak. Mint ismeretes két fordulóval a BL főtábla vége előtt a Barceloneta négy egységgel van lemaradva – az Eger mögött […]

Read More

Férfi Ob I/b – Nagy győzelmet aratott a Békéscsaba, nem tud hibázni a Szombathely

bekescsaba2017A Békéscsaba egy fordulóval a vége előtt megnyerte az A-csoportot, miután egy nagy meccsen Ceglédről hozta el a három egységet. A B-jelű tizesben pedig az AVUS visszavágott  a Honvédnak az őszi vereségért, és maradt az élen. A férfi Ob I/b előző körében a Békéscsaba pontokat hullajtott az EKF ellen, így most felértékelődött a Cegléd elleni meccse. […]

Read More

Generációk össszevetése a fedettpályás döntő felnőtt kategóriájában

Telt ház várta vasárnap kora délután a hortobágyi Mátai Ménes csarnokában a felnőtt kategória döntőjét. Az izgalmas versenyben először az Airvent Lovas Club lovasa, Horváth Balázs PM Dianával került be a végső összevetésbe, ahol társa a versenyszámban utolsóként lovagló, még csak 16 éves Szuhai Péter volt.

17577795 1353704007986273 349788707 n

17555013 1353704011319606 602443232 n

Az összevetésben a pályafutása során szinte minden nemzeti versenyt megnyert Horváth Balázs biztosan előzte meg , a Gyula Farm ifjúsági válogatott lovasát, aki a szürke Zaferahot lovagolta.

17495391 1353704017986272 1139959770 n

Szuhai Péter nagybátyja, Szuhai Gyula három hibaponttal ezúttal, a harmadik helyezettnek járó kupát emelhette a magasba Druid HH Z nyergében.

17577987 1353704014652939 1323066876 n

A reggeli gyermek kategória a lányok versenye volt. A négy fős összevetésben a kitűnő érzékű, Janik Anna győzött Costa Bravával.

17555314 1353704051319602 681923923 n

A Colonado Lovasiskola lovasnőjének edzője  Janik Attila, akinek lánya, már a második tanítványa, a gyermek korosztály fedettpályás döntőinek győztesei között.

17554807 1353704064652934 569059406 n

Második helyen végzett a Póni Európa-bajnokságra készülő, Bosits Bíborka, aki hű társával, Amival végig hibátlan maradt.

17495400 1353704044652936 648205204 n

A leggyorsabb négy  hibapontos teljesítménnyel, Hóman Grétáé lett a bronzérem Kaland nyergében.

17554733 1353704047986269 179759542 n

Az ifjúságiaknál papírforma győzelem született. Az összevetésben is parádézott Horváth Gábor tanítványa, Alasztics Aliz, aki a tavalyi gyermek kategória után, idén a ifjúságiaknál is első lett.

17506294 1353704054652935 375829882 n

17554806 1353704067986267 778940243 n

A vajtai Szarka Éva Tony Montanával vehette át az ezüst érmet, míg a harmadik egy nyírbátori lovas fiú lett, Kovács Roland a pej, Remember Me De Ganaddal.

17554810 1353704061319601 168371532 n

17495530 1353704071319600 2073293793 n

A fiatal lovasoknál egyetlen lovas tudott végigi hibátlanul lovagolni, a Sándor Lovasfarm színeiben lovagló, Mészáros Marcell  Vostokkal élete első kiemelkedő címét nyerte.

17577937 1353704027986271 815528925 n

17554684 1353704041319603 2130724403 n

Az ezüst éremről összevetés döntött két válogatott lovasunk között. Ezúttal Mráz Tamás tanítványa, Hollé Sára Dzsangóval, megelőzte a 2016-os döntő győztesét, a kiskunhalasi Weinhardt Virág, aki most Queeniet lovagolta.

17577902 1353704034652937 1606445249 n

17506522 1353704037986270 1775873684 n

A legnépesebb mezőny az amatőr kategória is a hölgyekről szólt.

17555500 1353703987986275 1679715652 n

Négy összevetőből hárman tudtak hiba nélkül maradni, első lett villámgyors pályával, a Heves Lovas Baráti Kör lovasnője, Szilágyi Kitti kancájával Florinával, megelőzve a Prosper Lovasklub versenyzőjét, Konecsni Boglárkát Goyával és egy korábbi amatőr szabadtéri bajnok páros, Gajda Fanni és Airvent Money.

17554717 1353703991319608 351767619 n

17554796 1353703997986274 443749986 n

17554596 1353704001319607 1525611958 n

Gratulálunk!

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Újonc a csapatban – Íme, a férfi válogatott kerete

Szolnok, 2017. január 6.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án.
MTI Fotó: Bugány JánosMärcz Tamás keretet hirdetett az áprilisi összetartásra. A csapatba egy újonc is bekerült. Vogel Somát is behívta a magyar válogatott szövetségi kapitánya az április 7-8. között esedékes összetartásra. A Fradi játékosa megannyi utánpótlás válogatottság után most a felnőttek között is  bizonyíthat. A csapat a Miskolccal és a BVSC-vel is kétkapuzik majd. A felnőtt válogatott meghívottjai:  […]

Read More

Kiss Gergely újabb kihívás előtt

kissgergelynagysportagvalaszto2017További egy évig marad szóvivő háromszoros olimpiai bajnokunk. Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokunk újabb egy évre kötelezte el magát a Nagy Sportágválasztónál. Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy Dr. Kiss Gergely tovább folytatja az NSV csapatával a munkát és szóvivőként képviseli rendezvényeinket – áll a Nagy Sportágválasztó facebook oldalán. Legközelebb a Nagy Sportágválasztót, amelye a jubileumi […]

Read More

Pataki Ménes és Czékus Zoltán lovainak sikerei a lovak döntőiben Hortobágyon

A hortobágyi fedettpályás döntőn az 5 éves lovak fináléjában, nyolc ló került a végső összevetésbe. A győztes Csékus Zoltán lova, Casalido, egyedül tudta  harminc másodperc alatt teljesíteni az összevetést, ami a győzelmet jelentette számára.

17554713 1352924071397600 1061355796 n

17506277 1352924078064266 1153271940 n

Második lett Ciarado Técsy Attilával, harmadik Heaven Of Romance Reischl Mártonnal, negyedik egy hortobágyi páros,Ibyqua és Szladek Máté és ötödik Máris Károly lova, Medál Karasszon Dániellel.

17554750 1352924094730931 183681841 n

A 6 éves lovak kategóriájában harmadik helyért négy, négy hibapontos ló vetett össze, ahol a leggyorsabb, PM Quintera, a kecskeméti Horváth Balázzsal volt, így övé lett a bronzos pozíció.

17506569 1352924901397517 19676339 n

 

Erdélyi Magdolna pályaépítő pályáját, három nagy képességű 6 éves ló ugrotta hibátlanul, így köztük dőlt el ki lesz a legjobb. Az összevetésben sem volt hiba, győzött JB Koronaőr Oláh Szabolccsal, megelőzve Ricolát, akit lovasa, tulajdonosa, Czékus Zoltán lovagolt.

17506009 1352924894730851 1046177050 n

17521707 1352925031397504 1930473740 o

Az utánpótlás lovaknál két 7 és két 8 éves ló vethetett össze szombat este a hortobágyi Mátai Ménes fedett lovardájában, amelyben teljes Pataki Ménes siker született. Első lett a sárga kanca PM Chaccera, megelőzve PM Casellot.

17474767 1352925171397490 1958424931 n

17506317 1352925178064156 24067994 n

Mindkét lovat válogatottunk erőssége, Horváth Balázs lovagolt. A harmadik helyen végzett Coffee, Czékus Zoltánnal a nyergében, aki így a Pataki Ménessel együtt a legeredményesebb tulajdonosként zárta a lovak fedettpályás döntőjét. Negyedik helyen végzett a nyolc éves Coolman, Zárug Annamáriával.

17506009 1352925181397489 1065850111 n

Gratulálunk!

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

A 6. forduló játékosa: Varga Dénes

VargaDenes2017Varázsolt a Fradi ellen, öt góljával a legeredményesebb játékosa volt a Szolnoknak. Sok kimagasló teljesítményt láthattunk a középszakasz 6. fordulójában. Két rangadó is volt a felsőházban, mi az FTC-Szolnok találkozón Varga Dénes játékát láttuk a legjobbnak. A klasszis ötöt is lőtt hét próbálkozásból. Hetven találatával vezeti a góllövőlistát, második Szivós Márton 53 góllal, míg harmadik […]

Read More

    Dr. Szécsényi Józsefre emlékezve

    Amikor valaki eltávozik körünkből, az mindig egy megdöbbentő esemény. Dr. Szécsényi József esetében többszörösen is az, hiszen személyében nem egyszerűen egy volt élsportolót veszítettünk el, hanem egy rendkívül sokoldalúan képzett, az életet tudományos igényességgel és mély emberséggel élt valakit. A … Continue reading

    Read More
    XLsport.hu
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.