Történelmi szériában a Mezőkövesd, Horváth Ferenc százados lett

Davide Lanzafame sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. A Ferencváros március 19. óta először szerzett vendégként egy gólnál többet, rögtön hármat. Remili Mohamed „Videoton-specialista” idén: az áprilisi, felcsúti 2-2 mindkét Vasas-gólját is ő szerezte, sőt tavaly augusztusban, amikor az újonc Vasas meglepetésre 2-1-re legyőzte a bajnoki Videotont, ugyancsak eredményes volt. Az Újpest harmadik lenne a tabellán csupán az első félidei eredmények alapján, egyetlen csapat sem „nyert meg” több első félidőt a liláknál. A 14. forduló érdekességei.

Read More

Szabina, a címvédő

Gercsák Szabina egyike volt annak a négy cselgáncsozónak, aki megvédte címét a Kecskeméten rendezett országos bajnokságon. Az utánpótláskorú versenyzők taroltak, két tizenöt éves ígéret is elsőséget ünnepelhetett a felnőttek között. Lakner Gábor • A húszéves Gercsák Szabina egyike volt annak … Bővebben

Read More

Fehérvári fölény

A válogatott meccsek miatt szünetet tartanak az európai jégkorong-bajnokságokban, s nincs ez másként itthon sem. A rövid pihenőt kihasználva megnéztük, hogy állnak a hazai utánpótlás-pontvadászatok. STJ • A jégkorong-bajnokság szünetében készített körképünket az U20-asokkal kezdjük. Ott hét csapat versenyez. Az … Bővebben

Read More

Hat olimpiai bajnok pólósunk lett halhatatlan

Az International Swimming Hall of Fame, azaz a nemzetközi sportági halhatatlanokat tömörítő szervezet az egyesült államokbeli Santa Clarában beiktatta tagjai közé a Sydneyben, Athénban és Pekingben is olimpiai aranyérmet nyerő Benedek Tibort, Biros Pétert, Kásás Tamást, dr. Kiss Gergelyt, dr. Molnár Tamást és Szécsi Zoltánt – írja a waterpolo.hu.

Read More

Dabrowski a döntőig meg sem állna, a BL-ben is maradandót alkotna

dabrowskinorbert01Csúcsra vinné az Egert, de adott esetben a szövetségi kapitányi poszton is elgondolkodna.  Az Eger vezetőedzője az idei célokról beszélt az elmúlt napokban az m4sport.hu-nak. Dabrowski Norbert a bajnoki döntőbe vezetén csapatát, a Bajnokok Ligájában pedig ugorna egy lépcsőt és az elődöntőbe jutna az Egerrel. Természetesen adódott a kérdés, mit szól Benedek Tibor döntéséhez: “Nagyon nehéz […]

Read More

Tanulóúton

A Telekom Veszprém felnőtt kézilabdacsapatában edz a 20 éves Fekete Dávid, aki az évadból legszívesebben az Orlen Wisła Plock ellen szerzett Bajnokok Ligája-góljára emlékszik. A „Veszprém-koncepciót” és a profizmust pedig szorgalmasan tanulja. reb • Aki az elmúlt években követte a … Bővebben

Read More

Az YBL megállította a Békéscsabát

általanos kép0123A viharsarkiak otthon bukták el hibátlan mérlegüket. Egyre feljebb az UVSE és a Szombathely. Nem múlt el ez a forduló sem izgalmak nélkül. Az A-csoportban a Békéscsaba otthon döntetlenezett az YBL együttesével, így odalett a hibátlan mérleg, de a veretlenség még nem. A BVSC,a címvédő UVSE, és az EKF is megszerezte a három egyéget, míg […]

Read More

Horváth Balázs legyőzhetetlen hazai pályán

Október utolsó napjaiban már meg is kezdődött az országos díjugrató fedettpályás szezon. Az első kvalifikációs versenyt a kecskeméti Airvent Lovasclub megújult fedett csarnokaiban rendezték meg. A három napos eseményen szép számú résztvevő jelezte versenyzői kedvét. A verseny három legmagasabb számában, „egyhangú” siker született. A hazai lovasklub versenyzője, Horváth Balázs nem talált legyőzőre. A legmagasabb kategóriában első nap, szoros küzdelemmel, második nap meggyőző fölénnyel nyert kancájával, PM La Conta Z-vel Horváth Balázs.

14886166 1199731666716842 560666348 n

Vasárnap este a hat összevetős, 135 cm-es versenyszámban, Horváth Balázs PM Dianával tovább növelte győzelmeinek számát.

 

14874853 1199731623383513 1442656090 n

A második versenynapon első ízben jelentek meg a Magyar Antidopping Csoport képviselői díjugrató versenyen, akik több dopping mintát vettek. A jövőben a nemzeti versenyeinken ez a szervezet végzi a doppingpróbákat, amire számítani lehet.

antidoppingh

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Két bronz két városból

Bronzérmes lett a második számú magyar leánypárbajtőr-válogatott az európai kadetkörverseny klagenfurti viadalán. A londoni felnőttkard-szatelitversenyen Nagy Martin állt a dobogón. STJ • Az egyéni verseny három érmes helyezése után a csapatviadal során sem maradt érem nélkül a magyar párbajtőr-delegáció az … Bővebben

Read More

Olasz földön sem sikerült

Nem sikerült megnyernie az olasz Forma–4-es bajnokságot a 17 éves Mick Schumachernek, a hétszeres Forma–1-es világbajnok fiának. Az olasz Prema Powerteam színeiben versenyző német a legendás monzai pályán rendezett szezonzáróra másodikként érkezett, és ugyan futamgyőzelmet is aratott, mégsem övé lett … Bővebben

Read More

Fehér Nóráé a Kanyó-kupa

A leány utánpótlás egyéni országos tornászbajnokságon a szerenkénti döntőket rendezték meg az ifjúsági, a kadet- és serdülőkorosztályban. Up-info Az összetett megnyerése után Fehér Nóra gerendán is aranyérmes lett a leány utánpótlás egyéni országos tornászbajnokságon. • A Győri AC sportolója 13.100 … Bővebben

Read More