Peák Barna második lett összetettben a Nemzetközi Kerékpáros Napokon szlovákiában

BringaSport – 2016.09.29 – Immár 53. alkalommal rendezték meg a szlovákiai Dubnicán a Nemzetközi Kerékpáros Napok elnevezésű 3 napos, 4 szakaszos versenyt az U17 és U19 korosztálynak, ahol kiválóan versenyeztek a magyar bringások, Peák Barbabás (Tipográfia TE) az összetettben a 2. helyen végzett.

Az indulók között volt a német U19 válogatott első sora, a lett és a fehérorosz válogatott, a Kolls által támogatott ukrán sor, az RSC Cottbus és a teljes szlovák utánpótlás. Hazánkat a Tipográfia (Peák Barnabás, Karl Ádám, Dian Ábel, Stodulka András, Neri Chrystopher, Füri Márton János), valamint a Dr. Bátorfi-Agria KTK (Wermeser Zsombor,
Hajas Dávid Vendel, Sipos Máté) gárdája képviselte.

Az 1. szakasz egy 18,4 kilométeres egyenkénti indítású időfutam volt. A 109 induló között Peák Barnabás győzött 47 km/h feletti átlagot hajtva, 0.49 másodperccel megelőzve a legjobb németet.

14440745_1199632273430078_1148428439077376567_n

Délután kritériumverseny volt a programban. Egy 1200 méteres pályán kellett 36 kört megtenni. A pálya nehéz volt, 4 visszafordítót és 4 derékszögű kanyart kellett abszolválni minden kör során. A táv harmadánál kialakult az élboly, melyben három német válogatott, illetve Peák Barnabás és Karl Ádám hajtott. Döntő részük volt abban, hogy előnyük folyamatosan nőtt, sőt a verseny egy szakaszában kétségbeesve üldözte a két magyart a teljes német gárda. A 20. kör táján Peák tett egy rövid kitérőt az aszfaltra, de néhány kör múlva újra együtt osztották Karl Ádámmal a három vetélytársat. Végül a befutónál Peák a 2., Karl a 3. pozícióban hajtott át a célvonalon. Barna összetettben ekkor közel 40 másodperccel állt az élre, Karl feljött a 11. helyre.

dobogo

A 3. szakasz Csehországból indult: 75 kilométer, három hegy, időnként 17%-os dőlésszöggel. Az előző nap sokat kivett az élen végzettekből, így ezt kihasználva egy cottbusi versenyző szökése német honfitársával hazaért. Peák az összetett 2. helyére esett vissza. Sajnos ezen a napon a mieink nem tartották be a csapattaktikát, sorra engedték el a németeket.

barna

A 4. befejező szakasz hasonló távon és domborzaton zajlott, két 14%-os emelkedővel. Peák a 2. kilométeren defektet kapott. Azonnal kapott kereket csapattársától, Néritől. A Bátorfisok (Wermeser Zsombor és Hajas Dávid) azonnal megálltak Peákhoz, hogy segítsék a felzárkózásban. Eközben elöl fehérben úszott a spicc, a németek húzták, csak, hogy jobban essen. Az első hegy aljáig Peák visszaért, azonban jött a támadás a szlovák Stoczek részéről. A szlovákoknak nem volt veszítenivalójuk. Velük tartott Karl Ádám, ahogy korábban megbeszélték csapatvezetőjével. Öten, néha már 1 perc feletti előnnyel, 43-as átlagot hajtva haladtak az élen. Eközben a főmezőny is erősen apadt, míg a második hegyre már csak 15-17 bringás érkezett, akiket folyamatosan támadott Barna, mivel rohamosan csökkent a szökevények előnye.

barnaadi

Az utolsó hegyet Karl felvezette Peáknak. Lett 30 másodperc előnye, amit lefelé meg is őrzött. Azonban a célig még hét hosszú, sík kilométer volt hátra, az erős szembe szélben. A 17 fős mezőnyhajrában Peák a 4., Karl a 8. lett. Összetettben Peák a 2. Karl a 10. helyen végzett!

“Minden magyar kitett magáért, szépen versenyeztek a bringásaink! Az említetteken kívül biztató volt a jövőre ifivé váló Stodulka, Neri, Hajas és Sipos teljesítménye is” – foglalta össze a 3 napos versenyt Rusovszki Gábor csapatvezető.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS