Világ Gyalogló Nap – Túrázásra fel!

Javában zajlanak a Világ Gyalogló Nap eseményei. A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) idén is csatlakozott a világszerte népszerű World Walking Day kezdeményezéshez, amely Magyarországon az egész októberi hónapra kiterjed.

Az MSZSZ információi szerint eddig 152 eseményt bonyolítottak le országszerte, és további gyalogos megmozdulások várhatók a hónap végéig.

A Világ Gyalogló Nap rendezvényeinek az a célja, hogy felhívja a gyaloglás fontosságára a figyelmet. A szervezők mindenkit bátorítanak a részvételre, mondván, a gyalogolás nem megerőltető az ízületeknek, edzettséget sem igényel, és bármely életkorban elkezdhető.

Salga Péter, az MSZSZ főtitkára elmondta, a hangsúly azon van, hogy ez az esemény csak pozitív érzéseket keltsen az emberekben a gyaloglással kapcsolatban, és persze azon is, hogy ne csak ebben a hónapban, hanem az év más napjain is minél többet gyalogoljanak az emberek

Tavaly a szövetség tagszervezetei mellett nyugdíjas csoportok, iskolák, nordic walking instruktorok és egyéb sportegyesületek vállalták, hogy túrát szerveznek a rendezvény keretében. Ebből 174 iskolai rendezvény volt. A lelkes túrázók több, mint 150 ezer kilométert tettek meg októberben a Világ Gyalogló Napi túrák alkalmával.

A Világ Gyalogló Nap 26 éve indult útjára, amelyen az elmúlt években a világ 60 országában több mint 10 millióan kirándultak, sétáltak. 

Bővebb információk: www.masport.hu

Read More

Érdi Mária győzött, Vadnaiék Splitben készülnek, Berecz csak fizikai felkészülést végez

Sydneyben győzött Érdi Mária! A magyar vitorlázó az Austral Laser „Coast Championship” elnevezésű versenyen lett első.

 A Sydney melletti Lake Macquarie adott otthont a viadalnak, ahol a Laser Radial olimpiai hajóosztály női mezőnyében Érdi Mária ismét fantasztikusan versenyzett. Egy hónap alatt ugyanis már a harmadik versenyét sikerült megnyernie Ausztráliában, ahol a decemberben megrendezendő felnőtt Világkupa-döntőre és az Új-Zélandon lebonyolítandó ifjúsági világbajnokságra készül.

A Rióban szerepelt vitorlázók közül Berecz Zsombor a pihenését tölti, míg a Vadnai testvérek Horvátországban edzőtáboroznak – tudtuk meg Brencsán Ábeltől, a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzserétől. „Vadnai Jonatán és Benjamin Splitben készül a szezonra. Berecz Zsombor családi elfoglaltságai miatt csak fizikai felkészülést végez” – mondta Brencsán.  

Read More

Csaba két győzelme

András Csaba (14) két győzelemmel járult hozzá a Sanghajban zajló asztalitenisz kadet Világjátékokon az Európa-válogatott 5-0-s sikeréhez a Reménységek (Hopes) elnevezésű csapat ellen. STJ • Bemutatkozott a sanghaji asztalitenisz kadet Világjátékokon András Csaba. A BVSC-Zugló játékosa azt követően került a … Bővebben

Read More

Egy lövés, egy gól

Kétszer találta el a kaput pályafutása során a Serie A-ban, mindkétszer óriási bombagól lett belőle, utóbbival csapata négy év után először tudta legyőzni az elmúlt években olasz földön egyeduralkodó Juventust. Manuel Locatelli, az AC Milan saját nevelésű labdarúgója már most, … Bővebben

Read More

Nagy feladat előtt Benedek

rio2016benedekcsapat02Hamarosan új, nem megszokott feladatkörben látjuk ex-szövetségi kapitányunkat.  Mint ismeretes Benedek Tibor nem pályázik újra a férfi kapitányi posztra. Döntése óta a szövetségben elnökségi tag lett és az UVSE szakmai igazgatója lesz. Diplomatikusan fogalmazva már megindult az óvatos közeledés a felek között – mondta Mecseki Attila, az UVSE operatív alelnöke a lokal.hu-nak. – majd hozzátette, hogy […]

Read More

A mai napig fáj az argentinok elleni kudarc

Ha listát készítenénk a magyar válogatott legtöbbet emlegetett világbajnoki mérkőzéseiről, akkor az 1978-as argentinok elleni találkozó előkelő helyet foglalna el rajta. A Buenos Aires-i derbi a mai napig legalább annyira foglalkoztatja a közvéleményt, mint az 1954-es berni döntő vagy az 1986-os szovjetek elleni kudarc. Az MLSZ Archív csatornája az Argentína elleni találkozóval bővült.

Read More

Keretben

Életében először kapott meghívót az A keretbe, a felnőtt kézilabda-válogatottba Juhász Ádám (20) és Győri Mátyás (19). A fiataloknak esélyük van arra, hogy debütáljanak a novemberi Európa-bajnoki selejtezőmeccsek valamelyikén. reb • Ahogy nemrég a női kézilabda-együttesben a dán Kim Rasmussen … Bővebben

Read More

Üdv a klubban

Két ifjú debütánst köszönthettünk a labdarúgó NB I 13. fordulójában. Az élvonalban szereplő fiatalokról szóló sorozatunkban először írhatunk az eddig az NB III-ban játszó, a Ferencváros ellen bemutatkozó, tizennyolc éves Tömösvári Bálintról, valamint az angyalföldi Murka Benedek nevéhez fűződő NB … Bővebben

Read More

Kádár József: bízunk a felsőházi szereplésben

kadarjozsef02Parádésan szerepel a Békéscsaba a férfi Ob I/b-ben. A hibátlan mérleg és az utánpótlás fejlődése azonban még nem jelenti azt, hogy az első osztály reális cél lenne az idei szezonban az együttes számára. Lépésről-lépésre haladnánk a Viharsarokban. Kádár József neve elsősorban a szentesieknek lehet ismerős, de néhány éve már a Békéscsaba sikérért dolgozik, méghozzá nem […]

Read More

András Csaba két győzelme

András Csaba (14) két győzelemmel járult hozzá a Sanghajban zajló asztalitenisz kadet Világjátékokon az Európa-válogatott 5-0-s sikeréhez a Reménységek (Hopes) elnevezésű csapat ellen. STJ • Bemutatkozott a sanghaji asztalitenisz kadet Világjátékokon András Csaba. A BVSC-Zugló játékosa azt követően került a … Bővebben

Read More

Széles: éreztem, hogy szakmailag távolodunk

szélesSzéles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik. A szakember az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában elmondta, nem érti azokat a sajtóban Gyurta Dánieltől megjelent mondatokat, miszerint ő a megromlott egészségi állapota […]

Read More

Príma premier

Az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL) rendezőként is bemutatkozó MAFC a pályán is helytállt az U16-os fiútornán, három győzelemmel és mindössze egyetlen vereséggel a legjobb magyar csapatnak bizonyult. Lakner Gábor • A MAFC hétvégén rendezőként is bemutatkozott az Európai Ifjúsági … Bővebben

Read More