
Mihajlovic: Nagyon mérges vagyok a csapatomra
Szombat délután a Milan a Mapei stadionba, a Sassuolo otthonába látogatott, ahol a piros-feketék 2-0-s…
Szombat délután a Milan a Mapei stadionba, a Sassuolo otthonába látogatott, ahol a piros-feketék 2-0-s…
A csapat részéről kijelentették, reális cél a pódium idén. Kevésbé bizakodó az alakulat versenyzője, Carlos Sainz, aki úgy számol, négy másik istálló is előttük lesz.
Az alsóházban eddig az összes meccsét megnyerte az együttes, így a negyedik helyen tanyázik. A csapat játékos-edzője, a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán reméli, minél több pontot tudnak gyűjteni a hátralévő fordulókban és jövőre merészebb célokért küzdhetnek. Hibátlan eddig a Kaposvár a középszakaszban, hiszen a Pécs csapatát valamint a KSI-t verték. Az alsóházban négy pontra […]
LEGÚJABB: A KARDOZÓ PÉCH MIKLÓS, GÖRÖG ELLENFELET LEGYŐZVE A NYOLC KÖZÉ JUTOTT. Kicsit még örvendeztünk Újvidéken a junior Eb előző napi magyar aranyérme felett, de az idő kegyetlenül rohan előre, és megkezdődött az új versenynap. A párbajtőrben Gnám Tamara, Borsody … Bővebben
Életének 76. életében elhunyt Kuharszki Béla, hatszoros válogatott labdarúgó, az Újpest magyar bajnok futballistája.
Michael Schumacher fia második szezonját kezdi meg formulaautós karrierjében, és idén már az esélyesek közé tartozik majd a német F4-ben. De vajon megvan benne az a plusz, ami a nagyobb kategóriák meghódításához szükséges?
A második legkevesebb játékpercet kapták az elmúlt hét végén az NB I-es szezonban a fiatalok. Mégis örömteli, hogy közülük Vogyicska Bálint, Sallai Roland, Bobál Dávid, Sejben Viktor és Medgyes Zoltán is jó teljesítményt nyújtott. Egyre inkább kialakul: már csak azok … Bővebben
Jöjjön ismét egy krémleves, ami nagyon divatos most. Ezt azoknak ajánlom, akik szeretik az erősebb sajtok ízét. Természetesen más sajtokból is elkészítető.
Semleges helyszínen, Hollandiában bizonyíthatott a magyar játékvezetői négyes a Brazíliába törekvő svédek és svájciak olimpiai selejtezőjén.
Noha a tulajdonosváltás miatt kapkodniuk kellett, és a Renault-motor autóba való visszaszerelése sem volt piskóta, az enstone-iak végül kiváló formában zárták a teszteket. De még ez sem jelenti azt, hogy rendszeres pontszerzők lesznek.
Három fiatal hölgynek is szurkolhatunk a holnap kezdődő rigai felnőtt Európa-bajnokságon. Gulyás István szövetségi kapitány mindegyiküktől legalább pontszerzést vár, de az érmet sem tartja elérhetetlennek. L. G. • Kedden kezdődik és vasárnap zárul Rigában a felnőtt Európa-bajnokság, amelyen három, 23 … Bővebben
A Turtóczki Sándor vezette együttes az északírek ellen fejezte be szereplését az Isztria Kupán.
Ante Cacic szövetségi kapitány a lehető legerősebb keretet jelölte ki a magyar válogatott elleni felkészülési összecsapásra.
Az előszezoni tesztek és néhány frissen meghozott szabályváltozás forgatagában kevés szó esett eddig egy tavaly elfogadott módosításról: a pilóták és a csapatok közötti rádiókommunikáció a versenyeken minimálisra csökken.
Tesztekkel, mérésekkel, orvosi tanácsadással várják az érdeklődőket március 17-én, az „érszűkületnapon” Budapesten és öt vidéki nagyvárosban. Az eseményt harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság.
Holnap már az 5. fordulót rendezik meg a felsőház középszakaszában, ahol a Vasas-Szolnok meccs nagy téttel bír. A középszakasz felsőházának második körére fordulunk. Holnap a Szolnok beléphet döntő kapuján, hiszen most 12 egység választja el a harmadik helyezett OSC-től, amennyiben a Tisza-partiak nyernek a Vasas otthonában vagy csak döntetlent játszanak három körrel a vége előtt megvan […]
A kétszeres világbajnok elismerte, a legjobb csapat a Mercedes, ahol maga is szívesen versenyezne. Beszélt a McLaren várható hátrányáról, egy dobogó esélyeiről és az F1 gyengeségeiről.
Tarnóczy Ticián 16 évesen debütált az NB III-ban a Diósd színeiben, ezzel ebben a szezonban ő lett a legfiatalabb, aki pályára lépett hazai profibajnokságban. A támadó keményen dolgozott, hogy idáig jusson, a Ferencvárosban is megfordult, de a jövője érdekében a … Bővebben
Claire Williams sokakkal ellentétben nem a Formula-1-et, hanem a Formula-1-et kritizálókat kritizálja. Kinek tesz jót, hogy állandóan lesújtó véleményeket hallunk a sportról? Kezdődik a szezon, inkább örüljünk!
Az ellenfeleknek esélyt sem hagyva, grand slammel húzta be Michael Schumacher a 2004-es évadnyitót, melyen Baumgartner Zsolt bemutatkozott a Minardinál – 13 versenyen elért 12 győzelme közül ez volt az első.