Kevesen, de jól

A második legkevesebb játékpercet kapták az elmúlt hét végén az NB I-es szezonban a fiatalok. Mégis örömteli, hogy közülük Vogyicska Bálint, Sallai Roland, Bobál Dávid, Sejben Viktor és Medgyes Zoltán is jó teljesítményt nyújtott. Egyre inkább kialakul: már csak azok az U20-asok jutnak szóhoz, akik valóban megérdemlik.

Nagy-Pál Tamás Nem tolongtak a kezdőcsapatokban a fiatalok az NB I 23. fordulójában: egyértelműen látszik, hogy elkezdődött a harmadik kör, vagyis a hajrá, amikor az eredmény sokkal többet ér a klubvezetőknek a szövetség premizálásánál az 1995. január elseje után született játékosok szerepeltetése miatt. Ez azt jelenti, hogy összesen 903 percet kaptak a fiatalok, ha a csonka fordulót nem számítjuk (még nem pótolták az elmaradt Paks–MTK-t), akkor egyetlen olyan hétvége volt, amikor még ennél is kevesebb időt töltöttek a pályán.

Sallai Roland

Sallai Roland (balra)

Az MTK–Újpesten mindössze a „hazai” (a Fáy utcában játszották a meccset) csapatban volt U20-as Vogyicska Bálint (20) személyében, aki hasznosan játszott, ugyanis kivette a részét az egygólos vezetést hozó támadásból. 2-1 után is volt remek passza a 16-oson belülre, ami után vendég védő kezezett, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt.

Debrecenben a Puskás Akadémia vendégeskedett, csak felcsúti oldalon volt fiatal a kezdőben, kettő is. Sallai Roland megérte a pénzét, rendkívül agilisan játszott. Gólpasszt adott, amikor remek ütemben ugratta ki Mészáros Karolt, aki 3-2-re szépített. Később volt 16 méteres lövése, mely nem sokkal kerülte el a kaput, veszélyes helyről harcolt ki szabadrúgást. Talán a legjobb teljesítménye volt ez ebben a szezonban, apró szépséghiba, hogy csapata 4-2-es vereséget szenvedett. Lipcsei Ádám (18) most debütált az NB I-ben, de a felcsúti védelemről sok jót nem lehetett elmondani.

A 2-2-es döntetlennel véget ért Ferencváros–Diósgyőrön Nagy Ádám (20) passza után alakult ki az első hazai helyzet, kapufával végződött. A DVTK védelmében ezúttal is Nemes Milán (19) foglalta el a balszélső pozíciót, volt is nagy mentése Böde Dániel elől, ami a jelek szerint pontot ért csapatának.

Medgyes Zoltán

Medgyes Zoltán (77)  •  Fotó: vidi.hu

Ahogy azt előzetesen is sejteni lehetett, a legtöbb fiatal a Budapest Honvéd–Vasas összecsapáson szerepelt, de büszke olyan nagyon senki nem lehetett a teljesítményére a borzasztó színvonalú, gól nélküli döntetlent hozó „rangadón”. Kispesti oldalon Gazdag Dániel (20) és Bobál Dávid (20) kezdett, utóbbi hozta a szokásos, magabiztos formáját, lehetetlen volt középen átjutni rajta. Gazdag nehéz helyzetben volt, ugyanis az eltiltások miatt középpályásként a védelemben kapott szerepet, de az sem indokolta csúnya, elkésett belépőjét, amelyért egyből piros lapot kapott. Éppen Vida Mátét (19) találta telibe, aki nem is tudott a lábára állni, le kellett cserélni, Berecz Zsombor állt be a helyére (19).

Pakson Lenzsér Bence (20) szokás szerint megkapta a bizalmat az első pillanattól kezdve Csertői Auréltól, de ezúttal öröme nem volt benne, ugyanis a forduló meglepetéseként 2-0-ra kaptak ki hazai pályán a sereghajtó Békéscsabától.

A Videoton a Haladást fogadta Felcsúton (2-1). A szombathelyi csapatban Medgyes Zoltán (20) kapott szerepet, a székesfehérváriban eleinte senki. Amikor azonban Sejben Viktor (19) beállhatott 66. percben, felpörgött a gárda, és meg is szerezte a mindent eldöntő gólt.

SZAKÉRTŐNK: Illés Béla, háromszoros gólkirály, 64-szeres válogatott, a szombathelyi Illés Akadémia igazgatója
„A Haladás keretében két fiatal játékos van. Németh Máriónak kiváló ősze volt, így Medgyes Zoltánnak nem volt egyszerű bekerülni a csapatba, csak csereként jutott szóhoz. Az elmúlt két mérkőzésen már kezdő volt, és jól is játszott. Sokat dolgozott, a sprintek számát tekintve a futómennyisége is a legjobbjak közé tartozott. Fegyelmezetten védekezett, Mészöly Géza elégedett lehet vele. Csak az a kis plusz hiányzott belőle, hogy gólt lőjön vagy gólpasszt adjon, pedig mindkettőre megvolt a lehetősége.”

Összességében megállapítható: bár nagyon kevés szerepet kaptak az ifjak, mégis örömteli, hogy, aki játszott, az többnyire meghatározó volt a csapatában, és az – könnyen lehet – még fontosabb.

HÉTRŐL HÉTRE 
1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott.
2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott.
3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott.
4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott.
5. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1048 percet játszott.
6. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1218 percet játszott.
7. FORDULÓ: 11 csapatban 20 játékos összesen 1242 percet játszott.
8. FORDULÓ: 9 csapatban 12 játékos összesen 832 percet játszott.
9. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1214 percet játszott.
10. FORDULÓ: 11 csapatban 19 játékos összesen 1079 percet játszott.
11. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1157 percet játszott.
12. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1124 percet játszott.
13. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 992 percet játszott.
14. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1175 percet játszott.
15. FORDULÓ: 11 csapatban, 17 játékos összesen 1085 percet játszott.
16. FORDULÓ: 11 csapatban, 15 játékos összesen 927 percet játszott.
17. FORDULÓ: 10 csapatban, 19 játékos összesen 965 percet játszott.
18. FORDULÓ: 10 csapatban, 15 játékos összesen 940 percet játszott.
19. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1069 percet játszott.
20. FORDULÓ: 7 csapatban, 13 játékos összesen 697 percet játszott.
21. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 998 percet játszott.
22. FORDULÓ: 10 csapatban, 14 játékos összesen 984 percet játszott.
23. FORDULÓ: 9 csapatban, 14 játékos összesen 903 percet játszott.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA
Németh Márió (Haladás) 6 gól, Balogh Norbert (DVSC) 3 gól, Lenzsér Bence (Paks), Viczián Ádám (Békéscsaba), Hahn János (Paks) 2-2 gól, Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás), Tóth Patrik (Újpest), Osváth Attila (Vasas), Zsótér Donát (Puskás), Sejben Viktor (Videoton), Bobál Dávid (Honvéd) 1-1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK
1. Bobál Dávid (Honvéd) 1973 perc, 2. Sallai Roland (Puskás) 1864 perc, 3. Nagy Ádám (FTC) 1862 perc, 4. Németh Márió (Haladás) 1552 perc, 5. Lenzsér Bence (Paks) 1620 perc, 6. Berecz Zsombor (Vasas) 1478 perc, 7. Balogh Norbert (DVSC) 1452 perc, 8. Vida Máté (Vasas) 1515 perc, 9. Gazdag Dániel (Honvéd) 1103 perc, 10. Nemes Milán (DVTK) 1170 perc, 11. Kitl Miklós (DVTK) 1073 perc, 12. Gera Dániel (MTK) 1156 perc, 13. Viczián Ádám (Békéscsaba) 948 perc, 14. Hahn János (Paks) 928 perc, 15. Osváth Attila (Vasas) 828 perc, 16. Varga Szabolcs (MTK) 685 perc, 17. Sallói Dániel (Újpest) 657 perc, 18. Medgyes Zoltán (Haladás) 530 perc, 19. Szalai Dániel (Békéscsaba) 297 perc, 20. Asztalos Dávid (Paks) 270 perc, 21. Kővári Róbert (Paks) 212 perc.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS