Palmer csak utasnak érezte magát a kiesésénél

F1

2016. május 30. hétfő, 08:13

A Renault F1-es pilótája nem tudott mit tenni, megcsúszott a zebrán ötödik fokozatban és belecsapódott a falba – természetesen csalódott, de már csak Kanadával törődik.

A Monacói Nagydíj egyik legfurcsább kiesését a Renault pilótája, Jolyon Palmer produkálta, aki a célegyenesben (ami természetesen nem egyenes) csapódott neki a falnak – a lassítások alapján egy vizes zebrán csúszott ki alóla az autó. A versenyző szerint tehetetlen volt.

“Szörnyű volt a tapadás az safety car után és megcsúsztam. Elpörögtek a kerekek ötödik fokozatban az úton keresztülfutó fehér vonal miatt” – emlékezett vissza a történtekre Palmer a futam után. “Semmit nem tudtam tenni, egyszerűen csak utas voltam és egyenesen nekimentem a falnak. Ez rendkívül nehéz mert bár mind tudjuk, hogy a fehér vonalak ilyenkor csúsznak, de ott vannak mindenhol…” – magyarázta a pilóta.

PalmerMonaco

“Csalódott vagyok, mert szeretem ezt a pályát és korábban itt jó eredményeket értem el. Most viszont már csak előre tekintek, Kanadára, ezt a hétvégét pedig szeretném magam mögött hagyni” – jelentette ki Palmer. “Monaco nem hozott jót számomra idén, úgyhogy tovább kell lépnünk a következő futamra és jobb hétvégében bízni”.

Palmerrel kapcsolatban az utóbbi hetekben egyre hangosabbak azok a pletykák, melyek szerint egyáltalán nem stabil a helye a Formula-1-ben – Kevin Magnussen rendszeresen jóval gyorsabb nála. A mostani hibáját persze meg lehet védeni, hiszen többek között Kimi Raikkönen vagy Max Verstappen is kiesett, de az biztos, hogy nem most győzte meg a vezetőséget arról, hogy ő a legjobb megoldás…

Forrás: www.formula.hu – RSS