Palmer: Sanghaj az ellentéte lesz Bahreinnek

F1

2016. április 9. szombat, 12:11

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Jolyon Palmer, a Renault F1-es pilótája beszélt hosszabban a sanghaji pálya előnyeiről és hátrányairól, valamint a csapata elvárásairól a Kínai Nagydíj kapcsán.

A fiatal brit nem tudta befejezni a legutóbbi hétvégét a Bahreini Nagydíjon, de Kínában mindenképpen javítani szeretne, és ez pozitív hangvételű nyilatkozatán is meglátszott.

Palmer az elmúlt két hétvégéről is szót ejtett: „Ausztrália nagyon jó kezdése volt az évnek. Egy nagyon kicsit előrébb is végeztünk, mint ahogy azt gondoltuk, így az előszezon elég jól kifizetődött. Bahrein már sokkal küzdelmesebb volt, mivel azon a hétvégén nem igazán passzolt össze semmi, de a csapaton belül nagyszerű hangulat uralkodott. Akadt néhány kisebb problémánk, és nem tudtuk tökéletesíteni a teljesítményünket, de ennek Kínára már így kellene lennie.”

 Dppi_palmer_04.09.

A fiatal brit kitért a Renault versenygépének értékelésére is: „Nagyon jó volt az autó egyensúlya, és amire szükségünk van, az egy kicsivel jobb teljesítmény. Ez az, amit a jövőben még elérhetünk, úgyhogy szerintem minden rendben lesz.”

A következő aszfaltcsíkról is megosztotta eddigi tapasztalatait az angol pilóta: „Vezettem már Kínában tavaly az első szabadedzésen, tehát van némi fogalmam a pályáról. Az ember elég alacsony hőmérséklettel találkozhat a pályán, így ez kihívást nyújt a hosszú kanyarokban, és ettől az első gumik is használódnak. Ez nagyjából az ellentéte Bahreinnek, ami a hátsókat veszi igénybe.

„Két része van a pályának, ahol nagyon hosszú az egyenes kemény féktávokkal a végén és a két DRS zóna is nyújt lehetőséget az előzésre. A középső szektor inkább a gyors kanyarokról szól, ahol nem könnyű követni az előtted haladó autót, de maguk a kanyarok is kihívást jelentenek. Mindig fontos elem, hogy vigyázzunk a gumikra Sanghajban” – zárta nyilatkozatát Palmer a kínai pálya egyéb jellegzetességeivel.

Forrás: www.formula.hu – RSS