Palotai-program: újra bizonyíthattak a fiatal tehetségek

Még tavaly keltette életre az MLSZ JB a Palotai Károly Tehetségkutató és tehetséggondozó programot.

Az előzetes felmérés alapján országos viszonylatban 217-en feleltek meg annak a kritériumnak, hogy legalább 2 éves gyakorlattal rendelkeznek, és életkoruk révén részesei lehetnek e nagyszabású játékvezetői utánpótlás programnak. Végül 125-en jelentkeztek az ország minden tájáról az előző évben.

Az idén újfent letesztelték a fiatal tehetségek rátermettségét, felkészültségét. A nap folyamán elméleti és a dinamikus yo-yo tesztet kellett teljesíteniük a megjelenteknek, és szakmai előadások színesítették a programot. A Palotai Károly Tehetségkutató és tehetséggondozó program elsődleges célja, hogy már a pályafutásuk elején országos látókörbe emelje azokat a tehetségeket, játékvezetőket és asszisztenseket, akik tapasztalatszerzés alatt állnak.

A nap eredményeit részletesen kielemzik, utána pedig hosszú távon figyelemmel kísérik és folyamatosan segítik, értékelik a fiatalok fejlődését. A tehetségek továbbra is a megyéknél maradnak, ott kapják a képzést, ugyanakkor a motiváció és az ösztönzés sokat jelenthet a jövőjüket és az előre haladásukat illetően. Bebizonyíthatják, hogy kitartó munkával, sok lemondással, szorgalommal és szerencsével igenis van lehetőségük akár a legmagasabb szintekre is eljutniuk.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS